Brazília: Robinho visszatérhet a Santoshoz – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.04.11. 21:47
A brazil Robinho hamarosan visszatérhet nevelőegyesületébe, a Santos labdarúgócsapatába.

A 36 éves támadónak kevesebb mint három hónap van hátra szerződéséből a török élvonalbeli Istanbul Basaksehirnél. A Santos elnöke bejelentette, Robinho nyitott arra, hogy visszatérjen a klubba, amelyben 2002-ben megkezdte pályafutását a felnőttek között. José Carlos Peres leszögezte: a százszoros brazil válogatott játékost mindig tárt karokkal várják.

Robinho 2005-ben igazolt Európába, a Real Madridhoz, majd szerepelt többek között a Manchester Cityben és a Milanban. Az olasz együttesben töltött évek alatt két periódusban is kölcsönbe került a Santoshoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik