Brazília: kedden aláírt, szerdán két góllal kiejtette Dani Alveséket

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 10:19
null
Dani Alveséket meglepte a Mirassol (Fotó: AFP)
Nagy meglepetésre a többek között Juanfrannal, Dani Alvessal, Hernanessel és Alexandre Patóval felálló Sao Paulo vereséget szenvedett a Sao Pauló-i állami labdarúgó-bajnokság negyeddöntőjében a Mirassoltól.

 

A Mirassol – amely legutóbb 2018-ban szerepelt országos bajnokságban, akkor a negyedosztályban – a 32. percben már két góllal vezetett az állami bajnokságot 21-szer megnyerő Sao Paulo otthonában.

A vendégek mindkét találatát a 26 éves Zé Roberto szerezte, aki egy nappal a mérkőzés előtt csatlakozott a csapathoz. A brazil támadó tavasszal az Arab Emírségekben játszott, ám a járványhelyzet miatt hazatért.

„Álmomban sem gondoltam volna, hogy így alakul a sorsom – idézi a Globo Esporte Zé Robertót. – Edzéslehetőséget kértem a klubtól, ám az igazgató megkért, hogy igazoljak a csapathoz. Kedden repülőre ültem, egyszer együtt edzettem a többiekkel, másnap játszottam. Ez életem legszebb napja. Boldog vagyok, hogy mosolyt csaltunk a szurkolók arcára.”

Dani Alvesék nem adták könnyen magukat: még a szünet előtt egyenlítettek, ám a 80. percben a Mirassol beállította a 2–3-as végeredményt, így – a Palmeirashoz hasonlóan – ott lesz a legjobb négy között. Az elődöntőbe még az RB Bragantino–Corinthians és a Santos–Ponte Preta párharc győztese jut be.

A Sao Paulo legutóbb 2005-ben nyert aranyérmet az állami bajnokságban, trófeát pedig legutóbb 2012-ben emelhetett magasba.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik