Brazília: csökkentették a korábbi futballelnök eltiltását

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 12:25
null
Húsz évre csökkent a korábbi brazil futballelnök örökös eltiltása (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) húsz évre csökkentette a Brazil Labdarúgó-szövetség korábbi elnökére korrupció miatt kirótt örökös eltiltást.

 

A 80 éves Marco Polo del Nero ügyében a CAS megerősítette az „üggyel kapcsolatos érdemi megállapításokat", ugyanakkor redukálta az egykori sportvezető büntetését. Del Nero 97 éves lesz, mire 2038-ban lejár a húszesztendős eltiltása, médiaértesülések szerint azonban még mindig van befolyása az egykor általa vezetett brazil szövetségre.

A nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága a végrehajtó bizottság korábbi tagja esetében 2018 áprilisában bizonyítottnak látta, hogy súlyosan megsértette az erkölcsi-etikai szabályokat, kenőpénzt fogadott el, részt vett megvesztegetésekben, amelyek különböző klubtornák, kupasorozatok lebonyolításához, televíziós szerződésekhez, média- és marketingpiaci megállapodásokhoz kötődtek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik