Brazília: az utolsó fordulóban kikapott, így is bajnok a Flamengo

Vágólapra másolva!
2021.02.26. 09:11
Megvédte a címét a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Flamengo, amely a 2020-ban kezdődő idény utolsó fordulójában 2–1-re kikapott a 4. helyen záró Sao Paulo vendégeként, ám mivel az Internacional ikszelt a Corinthiansszal, megőrizte első helyét.

A brazil bajnokság utolsó fordulójában az Internacional kivételével minden mérkőzésen a hazai csapat győzött. A Flamengo 71, az Internacional 70 ponttal zárt. Az Inter 1979-ben volt legutóbb bajnok, azóta vár fennállása negyedik elsőségére…

Ez a Flamengo történetének nyolcadik bajnoki címe a brazil élvonalban.

A Rio de Janeiró-i klub a legutóbbi két idényben összesen hét trófeát nyert – többek között 2019-ben aranyérmes lett a Libertadores-kupában.

A csapatot november óta Rogério Ceni korábbi brazil válogatott kapus irányítja, aki játékosként háromszor lett bajnok a Série A-ban a Sao Paulóval. Ceni 2018-ban vezetőedzőként aranyérmet nyert a másodosztályban a Fortalezával.

A Flamengo és az Inter mellett az Atlético Mineiro és a Sao Paulo kvalifikálta magát a Libertadores-kupa főtáblájára, míg a Vasco da Gama, a Goiás, a Coritiba és a Botafogo kiesett az első osztályból.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik