Brazília: a válogatott nők megkapják a férfiak bérét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.03. 11:53
null
A brazil női válogatott tagjai ugyanakkora juttatásban részesülnek, mint a férfiak (Fotó: AFP)
A Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) szerdai bejelentése szerint a jövőben a férfi és a női válogatott tagjai azonos juttatásban részesülnek.


„Nincs többé nemek közötti különbség, a CBF egyformán kezeli a nőket és a férfiakat”
– jelentette ki Rogério Caboclo elnök a szervezet közleményében.

A férfiak és a nők közötti, a válogatottaknál tapasztalható fizetéskülönbségek azóta kerültek reflektorfénybe, amióta a világbajnok amerikai női csapat tagjai bírósághoz fordultak, mert meglátásuk szerint a sportági szövetség diszkriminálta őket azzal, hogy nem a férfiakéval megegyező jutalmat kaptak, továbbá a felkészülési körülményeik is rosszabbak voltak.

Tavaly novemberben az ausztrál szövetség bejelentette, hogy új megállapodást kötött a játékos-szakszervezettel a különbségek csökkentése céljából, később az új-zélandi és a norvég szövetség is tett ugyanilyen lépéseket.

A brazil női válogatott 2007-ben vb-döntőt vívott, 2004-ben és 2008-ban olimpiai fináléban szerepelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik