Benfica: Lisandro Lópezzel erősítette védelmét az El-döntős

Vágólapra másolva!
2013.07.10. 16:30
A portugál Benfica átigazolta Lisandro Ezequiel Lópezt, az Arsenal de Sarandi 23 éves középhátvédjét. A labdarúgó öt évre kötelezte el magát a lisszaboni klubhoz, kivásárlási ára 35 millió euró lesz.

Lisandro López, aki pusztán névrokona az Olympique Lyonban futballozó, hét esztendővel idősebb csatárnak, egyértelműen az argentin válogatott szövetségi kapitányának, Alejandro Sabellának szeretné felhívni a figyelmét.

„Azért választottam a Benficát, mert Európa egyik legnagyobb klubja és számos argentin játékos ért itt el komoly sikereket korábban. Ha helyet harcolok ki magamnak a kezdőcsapatban, a válogatottbeli szereplés sem lenne elérhetetlen számomra” – nyilatkozta a Benfica hivatalos honlapjának. López továbbá azt is elárulta, döntésére nagy hatással volt honfi-, egyben új csapattársa, Pablo Aimar.

A Benfica a 2012–2013-as szezonban három sorozatban is ezüstérmet szerzett: a portugál bajnokságban a Porto, az Európa-liga fináléjában a Chelsea, a Portugál Kupa döntőjében pedig a Vitória Guimaraes bizonyult jobbnak a „sasoknál”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik