Belgium: szárnyalnak Storckék – nincs jobb formában lévő csapat!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 15:13
null
Bernd Storck csapata mindegyik idei meccsét megnyerte a bajnokságban (Fotó: AFP)
Bernd Storck irányításával óriási változáson ment át a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Royal Excel Mouscron, amely sereghajtóból középcsapattá lépett elő vele, 2019-ben pedig valósággal szárnyal eddig.

 

A magyar válogatott korábbi kapitánya a 7. forduló előtt vette át a csapat irányítását, addig a Mouscron pont nélkül állt az utolsó helyen, csupán kettő szerzett találattal. A gárda zakószériája még ennél is rosszabb volt, ha belevesszük az előző bajnokság végét is, zsinórban kilencszer maradt pont nélkül, sőt 12 fellépésből csak egy döntetlen jött össze 11 vereség mellett.

Januárban volt egy Mechelen elleni győzelem, ez egy hárommeccses vereségsorozatot zárt le, 2017 karácsonya és Storck kinevezése között tehát 16 mérkőzésen egy győzelem, egy döntetlen és 14 vereség alkotta a mérleget.

A MOUSCRON BAJNOKI SZEREPLÉSE A 2018–2019-ES IDÉNYBEN
Storck előtt 6 6 2–10 0 0
Storckkal 19 8 5 6 23–20 29 1.53
összességében 25 8 5 12 25–30 29 1.16
Az oszlopokban sorban a lejátszott meccsek, a győzelmek, a döntetlenek, a vereségek, a gólkülönbség, a szerzett pontok és a mérkőzésenkénti pontátlag szerepel


Irányításával az első összecsapásán rögvest diadalmaskodott a csapat, és bár a következő öt bajnokin nyeretlen maradt, ebből csak két vereség volt három döntetlen mellett. Idén pedig beérni látszik a munka, az Oostende (14., 2–1), a Genk (1., 2–1, idegenben!), a Charleroi (8., 3–0) és a Gent (7., 2–1, i) ellen is győzött a Mouscron, amely így Belgium legjobb formában lévő együttese, és feljött a 10. helyre a tabellán!

Ami az idei formákat illeti, két gárda szerzett még legalább kilenc pontot a négy fellépésen: az épp a Mouscrontól kikapó Genk, és az éllovassal szemben alulmaradó Sint-Truiden.

A 2019-ES EREDMÉNYEK ALAPJÁN ÍGY ÁLLNA AZ ÉLMEZŐNY
1. Mouscron 4 4 9–3 12 3
2. Sint-Truiden 4 3 1 10–6 9 2.25
3. Genk 4 3 1 8–5 9 2.25
Az oszlopokban sorban a lejátszott meccsek, a győzelmek, a döntetlenek, a vereségek, a gólkülönbség, a szerzett pontok és a mérkőzésenkénti pontátlag szerepel

 

A BELGA ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Genk 25 17 6 2 57–24 33 57
2. FC Bruges 25 13 7 5 53–27 26 46
3. Antwerp 25 13 6 6 36–28 8 45
4. Standard Liege 25 12 7 6 38–27 11 43
5. Sint-Truiden 25 11 9 5 42–30 12 42
6. Anderlecht 25 11 5 9 40–31 9 38
7. Gent 25 11 5 9 43–40 3 38
8. Sporting Charleroi 25 10 5 10 36–35 1 35
9. Kortrijk 25 9 7 9 33–35 –2 34
10. Royal Excel Mouscron 25 8 5 12 25–30 –5 29
11. AS Eupen 25 9 1 15 28–46 –18 28
12. Zulte-Waregem 25 7 6 12 40–50 –10 27
13. Cercle Bruges 25 7 6 12 30–47 –17 27
14. KV Oostende 25 6 6 13 24–44 –20 24
15. Waasland-Beveren 25 4 10 11 28–37 –9 22
16. Lokeren 25 4 5 16 23–45 –22 17




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik