Belgium: „Duchatelet, nem fogod tönkretenni a Standardot” - képek, videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 09:35
Több ezer Standard Liege-szurkoló tüntetett Roland Duchatelet (az újpesti tulajdonos, Roderick édesapja) politikája ellen csütörtök este. A belga klub elnöke közben éppen igazgatósági ülést tartott a stadionban. A szervezők szerint ötezren vehettek részt a megmozduláson, míg más források kétezer főről írnak.

A csöndes tüntetésen a szurkolók konvojban vonultak végig Liege utcáin a stadionig. „Roland Duchatelet, nem fogod tönkretenni a Standardot" – állt az egyik transzparensen. A stadionnál füstbombákat is meggyújtottak, míg a drukkerek egy csoportja levelet adott át a vezetőségi találkozón ott levőknek.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Roland Duchatelet a Standardhoz és a Sint-Truidenhez tartozó ingatlanokon hatalmas beruházásokat hajtott végre, illetve tervez megvalósítani – a másodosztályú klub mellett például vidámpark épülhet. A Sport/Foot írása azt is megemlítette: a Duchatelet család fő célja az Újpest, Sint-Truiden, Standard klubhármassal, hogy a játékoseladásokból minél nagyobb haszonra tegyen szert. Mint ismeretes, Roland Duchatelet a Standard Liege, élettársa, Marieke Höfte a Sint-Truiden, fia, Roderick Duchatelet pedig az Újpest tulajdonosa. A botrány nyomán távoznia kellett a Sint-Truidentől Jan-Pieter Martens technikai igazgatónak, aki Szalai Ádáméknál kötött ki a Schalkéban.

Duchatelet ellen tüntettek a Standard szurkolói
Duchatelet ellen tüntettek a Standard szurkolói

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik