Belgium: Cigizek az erkélyen. És? Mi a probléma? – az exinteres kiakadt

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.11. 15:53
null
Nainggolannak nem Martínez a kedvenc edzője (Fotó: AFP)
A Royal Antwerp labdarúgócsapatának középpályása, Radja Nainggolan kiakadt a belga szövetségi kapitányra, Roberto Martínezre, amiért három évvel ezelőtt kitette a csapatból arra hivatkozva, hogy nem lenne jó hatással a csapattársaira.

 

Radja Nainggolan legutóbb 2018-ban kapott behívót a belga válogatottban, azóta egyszer sem bizonyíthatott Roberto Martínez szövetségi kapitánynál.

Az egykori Inter-játékos kilenc év alatt harmincszor lépett pályára az A-válogatottban, hatszor volt eredményes. Jelenleg a belga élvonalbeli Antwerpben futballozik. A középpályás most a VRT-nek mondta el, akkor sem menne vissza a nemzeti csapatba, ha Martínez meggondolná magát vele kapcsolatban.

„Jó Európa-bajnokságom volt 2016-ban Marc Wilmotsszal, aztán feltűnt Martínez és kirakott engem a keretből. Még Olaszországba is eljött, hogy elmondja, a belga válogatottban nem tud nekem olyan szerepet adni, mint a Roma – akkor még az olasz fővárosban rúgta a bőrt –, attól félt, hogy rossz hatással lennék az öltözői hangulatra. Hogy visszahív-e valaha? Ez nem fog megtörténni, de amúgy is visszautasítanám” – fogalmazott keményen Nainggolan.

„A többi edző elfogadta, megengedte, hogy cigizzek az erkélyen. Mi a probléma? A tüdőm erős, nem hiszem, hogy ebben bármi rossz lenne. Ellazít, segít megszabadulni a stressztől” – tette hozzá a 33 éves labdarúgó.

Nainggolan legutóbb augusztus végén vonta magára a figyelmet, igaz, akkor sem a futball miatt figyelhettünk fel rá – ittasan vezetett, ezért 15 napra bevonták a jogosítványát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik