A KRC Genk hivatalos honlapja így üdvözli az új trénert

 

A Genk bejelentésében arra is kitért, hogy Storck már korábban is volt jelölt a csapat kispadjára, ám az egyezség anno nem jött létre. Alighanem 2019 nyarára utaltak, amikor a szintén belga Royal Excel Mouscront előbb az élvonalban tartó, majd szerződése lejártával onnan távozó németet a több helyi lap is összeboronálta az együttessel. 

Az 58 esztendős szakember legutóbb Dunaszerdahelyen, a DAC-nál edzősködött, április óta nem volt csapata. 

Storck játékosként a VfL Bochumnál és a Borussia Dortmundnál töltötte a legszebb éveit, edzői karrierjét is hazájában, Németországban kezdte: volt a Stuttgart, a Hertha, a Wolfsburg és a Dortmund másodedzője is. Később Kazahsztánban dolgozott klubedzőként és szövetségi kapitányként, de megfordult az Olympiakosz utánpótlásában is, mielőtt Magyarországra került, ahol előbb sportigazgató és az U20-as válogatott szövetségi edzője volt az MLSZ megbízásából, majd Dárdai Pál utódja lett a felnőttválogatottnál. Utóbbival Norvégiát legyőzve a pótselejtezőn kvalifikált a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságra, ahol aztán Izlandot, Portugáliát és Ausztriát megelőzve csoportelső lett. A végállomást a Belgium elleni nyolcaddöntő jelentette Toulouse-ban. 

A magyar válogatott kispadjáról 2017 októberében távozott. Azóta a már említett Mouscron, a Cercle Brugge és a DAC trénere volt.