Belga Kupa: 12 év után nyert ismét a Gent

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.18. 18:04
null
Genti öröm a kupadöntő végén (Fotó: AFP)
A KAA Gent tizenegyesekkel múlta felül az Anderlechtet a labdarúgó Belga Kupa döntőjében, ezzel 12 év elteltével ismét elhódította a trófeát – története során már negyedszer.

 

Ugyan a lelátón az Anderlecht-szurkolók teremtettek nagyobb hangulatot, a pályán már közel sem a lila-fehérek domináltak a Belga Kupa 2022-es döntőjében. Sőt!

Az első félidő kifejezetten óvatos játékot hozott mindkét csapat részéről, ám már ekkor is a Gent birtokolta többet a labdát és alakított ki több helyzetet. A második félidőre aztán teljesen beszorult az Anderlecht, amely egyetlen gólszerzési lehetőséget sem tudott kialakítani ebben a 45 percben.

A ráadásban Christian Kouamé gondoskodhatott volna a slusszpoénról, ám a 99. percben ziccerben kapu fölé vágta a labdát. A Gentnek is akadt egy nagy lehetősége a tizenegyesek elkerülésére, a 117. percben egy szögletet követően Andreas Hanche-Olsen fejesét kellett bravúrral kikapnia a bal felsőből Hendrik Van Crombruggének.

Az Anderlecht-szurkolók kitettek magukért a lelátón... (Fotó: Getty Images)
Az Anderlecht-szurkolók kitettek magukért a lelátón... (Fotó: Getty Images)

 

A szétlövésben az első három párból senki nem hibázott, aztán Darko Lemajics után Josh Cullen igen, így lépéselőnybe került a Gent. Michael Ngadeu zárhatta volna rövidre a tizenegyespárbajt, de ő is hibázott, ezzel egy utolsó esélyt adva az Anderlechtnek, Michael Murillo azonban nem bírta el a nyomást...

A Gent legutóbb a 2009–2010-es idényben nyerte meg a Belga Kupát, története során pedig negyedszer viheti haza stadionja vitrinjébe a trófeát.

LABDARÚGÁS
BELGA KUPA

Döntő
KAA Gent–Anderlecht 0–0 – tizenegyesekkel: 4–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik