Baggio, Möller, Collina és Sacchi is gyászolja Puhl Sándort

Vágólapra másolva!
2021.05.22. 07:10
null
A labdarúgók mindig úgy érezték, a világ legjobb bírója mindent észrevesz (Fotó: Getty Images)
Világszerte megemlékeztek Puhl Sándorról, az olaszok a tizenöt évesen tett bíróvizsgáról és Mauro Tassotti könyökléséről is írtak.

 

A csütörtökön 65 esztendős korában elhunyt világhírű játékvezetőről, Puhl Sándorról a nemzetközi sajtó is megemlékezett – többségében tényszerűen fogalmazva, az adott ország vagy közösség számára legemlékezetesebb mérkőzéseket felelevenítve.

A legnevesebb orgánumok közül a madridi sportnapilap, a Marca megemlíti, hogy Puhl Sándor számos legendás meccset vezetett, s természetesen külön kitér az 1994-es világbajnokság negyeddöntőjében történtekre: a spanyol együttes az olasz válogatottal mérkőzött meg, végül az utóbbi együttes nyert 2–1-re; Puhl Sándor nem ítélt büntetőt, amikor a Milan sztárvédője, Mauro Tassotti orron könyökölte Luis Enriquét – a spanyol válogatott jelenlegi szövetségi kapitányát – a tizenhatoson belül. Tegyük mindjárt hozzá, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem hibáztatta az esetért a magyar játékvezetőt, a videofelvételek alapján egyértelműen bebizonyosodott, a bíró nem láthatta a háta mögött zajló esetet, emiatt is történhetett meg, hogy a nagy vihart kavaró Tassotti-ügy dacára a FIFA Puhl Sándornak adta a Brazília–Olaszország vb-döntő levezetését.

Ugyanezt az emlékezetes esetet az olasz honlapok is fókuszba helyezték a megemlékező cikkekben, így a Tuttomercatoweb vagy a La Gazzetta dello Sport is. Utóbbi egyenesen azt a címet adta írásának: „Gyászban a magyar futball: meghalt Puhl játékvezető, aki nem látta, hogy Tassotti lekönyökölte Luis Enriquét.”

A milánói szaklap kiemeli, ha 1994-ben lett volna VAR, az nagyon sokba kerülhetett volna nemcsak Mauro Tassottinak (aki végül nyolcmeccses eltiltást kapott a FIFA-tól), de a később a döntőig menetelő olaszoknak is, mert az esetért tizenegyes járt volna a mérkőzés hajrájában. Csakhogy „abban az időben még nem volt videobíró, így Luis Enrique véres arca talán az egyetlen folt Puhl karrierjén” – fogalmazott megemlékező cikkében a La Gazzetta dello Sport, amely azonban azt is megjegyezte, hogy minden bizonnyal Puhl Sándor volt az 1990-es évek legjobb játékvezetője a világon, és igazi „csodagyerek” lehetett, mert már tizenöt évesen játékvezetői vizsgát tett.

Puhl Sándornak az 1994-es vb forró hangulatú olasz–spanyol meccsén is rendet kellett tartania (Fotó: Imago Images)
Puhl Sándornak az 1994-es vb forró hangulatú olasz–spanyol meccsén is rendet kellett tartania (Fotó: Imago Images)

A német Bild azt emelte ki, hogy Puhl Sándor vezette az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőt Münchenben, amikor is a Borussia Dortmund meglepetésre 3–1-re legyőzte a Juventust. A horvát Index arról ír, hogy a magyar játékvezető dirigálta a horvát labdarúgó-történelem egyik „legkeményebb vereségét” hozó mérkőzést, amelyen a válogatott felkészülési meccsen 4–1-re kapott ki a szlovákoktól 1994-ben. A román GSP kitér rá, hogy a legendás bíró fújta a sípot az 1994-es világbajnokságra kvalifikáló egyik selejtező mérkőzésen, amelyen nemzeti együttesük 2–1-es diadalt aratott Belgium felett. Megemlékezett továbbá a portugál Diário de Notícias, a spanyol Mundo Deportivo, a szlovák Teraz, a lengyel Sport, sőt a FIFA-világbajnokság hivatalos Twitter-oldala is.

A FIFA mellett az UEFA honlapja is cikket szentelt a szakembernek. Az uefa.com írása Puhl Sándor pályafutásából kiemelte az 1994-es világbajnokság döntőjét, valamint az 1997-es BL-finálét.

PUHL SÁNDORRA EMLÉKEZNEK

 Andreas Möller, világbajnok és Európa-bajnok német labdarúgó, a magyar válogatott korábbi másodedzője:
„A kilencvenhetes, Juventus elleni Bajnokok Ligája-döntőben Puhl Sándor volt a játékvezető, nagyszerűen bíráskodott, ám az igazi emlékem róla mégis az egy évvel korábbi Európa-bajnoksághoz kötődik… Az elődöntőben tizenegyesekkel győztük le a házigazda Angliát, s Puhl Sándor sárga lapot adott nekem, amit ott azonnal számonkértem rajta, de ő laza mozdulattal futott tovább. Évekkel később, amikor a magyar válogatott másodedzője voltam, és összefutottunk, kiderült, ő is pontosan emlékezett arra a szituációra. Persze felemlegettem neki az esetet, hiszen nem játszhattam a fináléban, ő pedig elmagyarázta, miért adott nekem sárga lapot. Megittunk egy pohár bort, órák hosszat beszélgettünk. Játékvezetőként az egyik legjobb volt a világon, a futballból érzett minden rezdülést. Legutóbb, amikor találkoztam vele, már betegeskedett, rendkívül sajnálom, ami vele történt.”

Arrigo Sacchi, az 1994-es vb-ezüstérmes olasz válogatott szövetségi kapitánya:
„Puhl Sándor a kilencvenes évek nagyszerű játékvezetője volt, akinek kiemelkedő képességeit a szakma számos elismerése igazolta. Világbajnoki döntőt nem bíznak akárkire, igaz, a magyar bírónak az 1994-es brazil–olasz fináléban nem volt igazán nehéz dolga. Hogy miként emlékszem a Puhl Sándor vezette másik vb-meccsünk, az Olaszország–Spanyolország vb-negyeddöntő elhíresült mozzanatára, amikor Mauro Tassotti eltörte Luis Enrique orrát? Őszintén szólva nem láttam a jelenetet, csak később, a visszajátszásokban, de úgy hiszem, piros lap és tizenegyes járt volna érte.”

Sepp Blatter, a FIFA korábbi elnöke:
„Puhl Sándor a világfutball egyik nagyszerű személyisége, illetve minden játékvezetőnek példakép volt. A magyar labdarúgás egyik kiemelkedő alakját veszítette el. Részvétemet fejezem ki a családjának és a barátainak!”

Pierluigi Collina, az IFFHS által hatszor az év legjobbjának választott olasz játékvezető:
„Puhl Sándor generációja egyik legjobb játékvezetője volt, útjaink a kilencvenes évek végén keresztezték egymást. Megtiszteltetés volt, hogy átvehettem az örökségét, és utána lehettem a legjobb játékvezető. A világ játékvezetése egyik legzseniálisabb tagját veszítette el.”

Gianni Infantino, a FIFA elnöke (az mlsz.hu oldalon):
„Szeretném őszinte részvétemet kifejezni Puhl Sándor korábbi FIFA-játékvezető halála miatt. Kétség sem fér hozzá, hogy Sándor jelentős mértékben hozzájárult a játékvezetés fejlődéséhez, valamint sportunk és értékeink népszerűsítéséhez Magyarországon, Európában és a világ minden táján. Korának egyik legkiemelkedőbb játékvezetőjeként széles körben elismert öröksége a pályán és a pályán kívül sem merül feledésbe. A nemzetközi labdarúgó-közösség nevében szeretném kifejezni legmélyebb együttérzésünket a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, valamint Sándor családjának, barátainak és szeretteinek. Reméljük, hogy ezek az emlékek és támogató szavaink némi vigaszt nyújthatnak ebben a nehéz időszakban.”

Roberto Baggio, az 1994-es vb-ezüstérmes olasz válogatott tagja:
„Szomorúan hallottam Puhl Sándor halálhírét. Mélységesen át tudom érezni a szerettei és a hozzá közelállók fájdalmát, sajnos a közelmúltban megtapasztaltam, mit jelent családtagot elveszíteni, ráadásul a járvány következtében. Jól emlékszem nagyszerű személyiségére, határozottságára, rendíthetetlenségére, ő tényleg az a típus volt, aki nem hagyta magát befolyásolni. Életem egyik legfontosabb pillanatában, az 1994-es világbajnoki döntőn volt a közelemben az események fontos szereplőjeként. És nem ő tehetett arról, hogy a kihagyott tizenegyes miatt az egyúttal pályafutásom legszomorúbb napja is lett…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik