Ázsia: több mint kínos – összekeverték a koreai himnuszokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 10:58
Rendkívül kínos jelenetek játszódtak le Indonéziában, amikor a hazaiak Dél-Korea ellen léptek pályára az U19-es Ázsia-bajnokságon.

A dél-koreai játékosok összeölelkezve, szívüket a kezükre téve várták a himnuszt, ám az „Aegukga” helyett az észak-koreai himnusz szólalt meg a Patriot Candarabhaga Stadionban. A dél-koreaiak szakmai stábja jelezte a hibát, amit a szervezők kicsivel később korrigáltak, de a kínos pillanatokat nem tudták elkerülni.

„Most fordult elő először nemzetközi futballmeccsen, hogy az Aegukga helyett az észak-koreai himnuszt játszották le nekünk” – áll a dél-koreai szövetség keddi közleményében, mellyel panaszt tesz az ázsiai szövetségnél (AFC).

A szervezők a hangosítót okolták a hibáért, akik azóta leváltottak. Gatot Widagdo, az U19-es Ázsia-bajnokság szóvivője elmondta, szóban és írásban is elnézést kértek Dél-Koreától.

Hasonlóra hibára a közelmúltban a 2012-es londoni olimpián volt példa, amikor az észak-koreai női futballválogatott lejött a pályáról, mivel bemutatásuknál a dél-koreai zászlót jelenítették meg a szervezők.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik