Ausztria: rekordnyereséggel zárt a magyar játékos klubja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.17. 15:26
A Rapid Wien labdarúgóklub több mutatóban is rekordokat könyvelhetett el a 2015–2016-os idényben.

A Szántó Tamást is foglalkoztató bécsi együttes ezüstérmes lett a Salzburg mögött az elmúlt szezonban, melynek során egyformán ligacsúcsot jelentő 48.7 millió eurós (15 milliárd forintos) forgalmat és 11.6 millió eurós (3.6 milliárd forintos) nyereséget ért el.

„A mostani a legmagasabb nyereség az osztrák bajnokság történetében” – jelentette be a klub ügyvezető igazgatója, Christoph Peschek.

Raphael Landthaler pénzügyi vezető hangsúlyozta, a kiemelkedő eredmény jól megtervezett stratégia eredménye. Az elmúlt átigazolási idényekben távozó játékosok közül a Werder Bremenhez kerülő Florian Kainzért, illetve a St.-Étienne-be szerződő Robert Bericért együttesen 9.3 millió eurót (2.8 milliárd forintot) kapott a klub, amely 17.4 millió euró (5.4 milliárd forint) bevételre tett szert a Bajnokok Ligája selejtezőjében, illetve az Európa-liga csoportkörében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik