Ausztrália: Usain Bolt pénteken debütál a Marinersben

Vágólapra másolva!
2018.08.28. 09:57
Pénteken egy felkészülési mérkőzésen mutatkozik be az ausztrál Central Coast Mariners labdarúgócsapatánál a nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai Usain Bolt.

A korábbi sprintersztár – aki tavaly vonult vissza a versenyzéstől – egy hete edz a klubnál, amellyel hathetes próbajátékról szóló megállapodást kötött.

Az egyesület közleménye szerint könnyen elképzelhető, hogy a Central Coast Football elleni találkozót – amelyen előreláthatólag 15-20 percet kap majd a bal szélen bevethető Bolt – 12 ezer néző előtt rendezik majd meg.

„Természetesen izgulni fogok, hiszen ez nem egy jótékonysági mérkőzés. Biztosan fogok hibázni, de azon leszek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és büszke legyek” – mondta a 32 éves világcsúcstartó.

Hozzátette, elsősorban az irányváltásokkal vannak még problémái: „Nem vagyok hozzászokva a hirtelen megállásokhoz, talán ez jelenti a legnagyobb kihívást, de szerencsére csak október végén kezdődik a szezon, addig még van időm.”

A Sydneytől 80 kilométerre lévő Gosfordban működő Mariners a legutóbbi idényben a tízcsapatos ausztrál bajnokság utolsó helyén végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik