Argentína: körözi a rendőrség a kétszeres El-győztes labdarúgót

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.04.14. 15:52
null
Eduardo Salviót egyelőre keresi a rendőrség (Fotó: Getty Images)
Argentin sajtóértesülés szerint a helyi rendőrség a Boca Juniors válogatott labdarúgója, Eduardo Salvio után nyomoz, akit azzal vádol felesége, hogy autójával elütötte őt.

 

Az Olé című argentin sportnapilap rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, az eset csütörtök éjjel történt, azután, hogy felesége, Magalí Aravena egyhetes mosolyszünet után beszélni szeretett volna a 14-szeres argentin válogatott labdarúgóval.

A hölgy állítása szerint Salvio nem volt egyedül, egy másik nő ült vele a kocsiban. Miután a futballista autójával nekiment a nejének, elhajtott a helyszínről. A feleség a jelentések szerint nem sérült meg súlyosan.

A 31 éves középpályás 2019-ben tért vissza hazájába, a Boca Juniorshoz, előtte csaknem tíz évig Európában, a Benficában és az Atlético Madridban játszott, utóbbi együttessel 2010-ben és 2012-ben is Európa-ligát nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik