Aranylabda-álomcsapat: az NS a jelöltlistán szereplő négy magyar legendát tette az első helyre

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 21:23
null
Az NS a jelöltlistán szereplő négy magyar legendát tette az első helyre (Grafika: France Football)
A francia futballmagazin idén nem adta ki az Aranylabdát, helyette összeállította a Dream Teamet – a Nemzeti Sport a jelöltlistán szereplő négy legendánkat tette az első helyre.

 

Lev Jasin – Cafu, Franz Beckenbauer, Paolo Maldini – Lothar Matthäus, Xavi – Diego Maradona, Pelé – Lionel Messi, Ronaldo, Cristiano Ronaldo. Akkor vágjunk is a közepébe: a fenti álomcsapat kapcsán nagy hiba lenne a futballcsapat-összeállítás szentségét és a hadrendlogikát keresni a France Football Aranylabda-pótló Dream Team-szavazásában.

Ami már a voksolás kezdetekor sokaknak feltűnhetett, hogy – finoman fogalmazva – nagy kavarodás volt a legendás játékosok valódi és virtuális posztjain, a francia szaklap által megadott hadrend is erősen vitatható szempontrendszer szerint állt össze, ahogy minden ilyen „nagyot markoló”, s minden idők álomcsapatát összeállítani hivatott lista, ez az összehasonlítós játék is a bőség zavarával küzd.

Lehetne lamentálni azon, hogy a Dream Team ebben az állapotában mennyire ad reális képet a világ legjobb együtteséről, de ezen jómagam azért léptem és lépek túl, mert a szavazás során a legfontosabb szempontot a magyar jelöltek favorizálása jelentette. A France Football ugyanis a szavazásra felkért újságíróktól nem stabil összeállításokat kért elsősorban, hanem erőpontrendszert alakított ki, amelyben – értelemszerűen – az első helyre állított futballista kapta a legmagasabb értéket (hat pontot), míg az ötödikre tett játékos egyet. Ez speciel jó megoldás volt, mert így kidomborodhatott a nemzeti érzelem (is), ráadásul sok olyan labdarúgó is szerepelt a jelöltek között, akiknek a játéka más és más generációnak jelentett élményt, így a „régi idők focijának” is volt esélye a manapság sokkal jobban szem előtt lévő „modern futball” ellen.

Hogy Puskás Ferenc milyen meghatározó egyénisége, zsenije volt a világ labdarúgásának, ezeken a hasábokon nem kell ecsetelnem, s hogy végül nem került be a legjobb tizenegybe, míg Xavi például nyerhetett, már elgondolkodtatóbb a világ futballszakíróinak értékítélete kapcsán.

A legendák (balról): Puskás Ferenc, Bozsik József, Kubala László, Kocsis Sándor
A legendák (balról): Puskás Ferenc, Bozsik József, Kubala László, Kocsis Sándor

Ez a történetrészlet még inkább megalapozza az érzést, hogy a legendáinkra adott, hat pontot érő szavazatok igenis ültek (itt érdemes megjegyezni, hogy éppen Xavi kivételével a Dream Team minden tagja szerepel az NS által jelölt csapatban), s Öcsi bácsival együtt nem is helyezhettük annál magasabb polcra Bozsik Józsefet, Kubala Lászlót és Kocsis Sándort sem, mint hogy az első helyre rangsoroltuk őket, s magyar futballrajongóként nem a tutit jelentő „marketingneveket” erősítettük meg.

Persze, az újságírók részéről sokféle szempont került a döntés serpenyőjébe, s ezek közül az egyik legerősebb, s reális érv volt a világbajnoki címek, tornagyőzelmek száma, de látszik, a gyorsan múló idő a France Football jelöltlistáján szereplő sok-sok labdarúgó esetében rengeteg emlékképet megfakított, így az egykori angol, német, holland, de még a brazil futball esetében sem volt szempont egy-egy korszak zseniális képviselőjének csapatba állítása.

Persze tudom, hogy az általam leadott voksok is vitára adnak okot – de hát mit tegyek, a régi nótát fújom, amelyet idehaza a meccseken mindig hallhatok, és amely így szól: „Ki a jobb? Magyarok!”

NEVEK, PONTOK, HELYEZÉSEK

A KAPUSOK RANGSORA: 1. Lev Jasin 488 pont, 2. Gianluigi Buffon 406, 3. Manuel Neuer 302, 4. Iker Casillas 270, 5. Dino Zoff 228, 6. Peter Schmeichel 173, 7. Sepp Maier 132, 8. Gordon Banks 130, 9. Thomas Nkono 57, 10. Edwin van der Sar 38

Az NS szavazatai:    1. Jasin, 2. Zoff, 3. Maier, 4. Banks, 5. Neuer

A JOBBHÁTVÉDEK RANGSORA: 1. Cafu 620 pont, 2. Carlos Alberto 439, 3. Philipp Lahm 322, 4. Lilian Thuram 275, 5. Djalma Santos 154, 6. Berti Vogts 133, 7. Giuseppe Bergomi 102, 8. Claudio Gentile 97, 9. Manferd Kaltz 49, 10. Wim Suurbier 23

Az NS szavazatai:   1. Gentile, 2. Suurbier, 3. Cafu, 4. Vogts, 5. Carlos Alberto

KÖZÉPSŐ VÉDŐK RANGSORA: 1. Franz Beckenbauer 738 pont, 2. Franco Baresi 354, 3. Sergio Ramos 269, 4. Fabio Cannavaro 200, 5. Bobby Moore 178, 6. Daniel Passarella 139, 7. Marcel Desailly 118, 8. Ronald Koeman 115, 9. Matthias Sammer 65, 10. Gaetano Scirea 48

Az NS szavazatai: 1. Beckenbauer, 2. Passarella, 3. Baresi, 4. Moore, 5. Sammer

BALHÁTVÉDEK RANGSORA: 1. Paolo Maldini 603 pont, 2. Roberto Carlos 562, 3. Paul Breitner 241, 4. Giacinto Facchetti 164, 5. Andreas Brehme 151, 6. Ruud Krol 123, 7. Marcelo 116, 8. Junior és Nilton Santos 96-96, 10. Antonio Cabrini 72

Az NS szavazatai:  1. Facchetti, 2. Roberto Carlos, 3. Krol, 4. Breitner, 5. Maldini

VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK RANGSORA: 1. Xavi 426 pont, 2. Lothar Matthäus 401, 3. Andrea Pirlo 298, 4. Frank Rijkaard 155, 5. Johan Neeskens 125, 6. Didi 118, 7. Steven Gerrard 110, 8. Falcao 99, 9. Clarence Seedorf 77, 10. Redondo 55, 11. Jean Tigana 51, 12. Sergio Busquets és Gerson 45-45, 14. BOZSIK JÓZSEF 39, 15. Xabi Alonso 38, 16. Bernd Schuster 37, 17. Josef Masopust 32, 18. Marco Tardelli 27, 18. Luis Suárez 25, 20. Josep Guardiola 21

Az NS szavazatai: 1. BOZSIK, 2. Matthäus, 3. Neeskens, 4. Falcao, 5. Gerrard

TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁSOK RANGSORA: 1. Pelé 655 pont, 2. Diego Maradona 602, 3. Zinédine Zidane 300, 4. Alfredo Di Stéfano 171, 5. Michel Platini 162, 6. Andrés Iniesta 90, 7. PUSKÁS FERENC 82, 8. Roberto Baggio 40, 9. Zico 34, 10. Bobby Charlton 26, 11. Socrates 16, 12. Ruud Gullit 10, 13. Francesco Totti 9, 14. Gheorghe Hagi, Raymond Kopa és KUBALA LÁSZLÓ 6-6, 17. Enzo Francescoli, Gianni Rivera és Juan Alberto Schiaffino 3-3, 20. Sandro Mazzola 0

Az NS szavazatai:   1. PUSKÁS, 2. KUBALA, 3. Pelé, 4. Maradona, 5. Zidane

JOBBSZÉLSŐK RANGSORA: 1. Lionel Messi 792 pont, 2. Garrincha 393, 3. George Best 248, 4. Figo 176, 5. Jairzinho 134, 6. Samuel Eto'o 124, 7. David Beckham 105, 8. Arjen Robben 99, 9. Stanley Matthews 95, 10. Kevin Keegan 58

Az NS szavazatai: 1. Messi, 2. Jairzinho, 3. Figo, 4. Garrincha, 5. Keegan

KÖZÉPCSATÁROK RANGSORA: 1. Ronaldo 576 pont, 2. Johan Cruyff 562, 3. Eusébio 275, 4. Marco van Basten 264, 5. Gerd Müller 216, 6. Romário 140, 7. George Weah 111, 8. Dennis Bergkamp 36, 9. KOCSIS SÁNDOR 27, 10. Kenny Dalglish 17

Az NS szavazatai:  1. KOCSIS, 2. Cruyff, 3. Eusébio, 4. Ronaldo, 5. Gerd Müller

A BALSZÉLSŐK RANGSORA: 1. Cristiano Ronaldo 730 pont, 2. Ronaldinho 512, 3. Thierry Henry 232, 4. Karl-Heinz Rummenigge 210, 5. Rivaldo 168, 6. Rivelino 126, 7. Hriszto Sztoicskov 86, 8. Ryan Giggs 80, 9. Oleg Blohin 73, 10. Dragan Dzsajics 7

Az NS szavazatai:   1. Rivelino, 2. Ronaldinho, 3. Cristiano Ronaldo, 4. Rummenigge, 5. Sztoicskov

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik