Fotók: Török Attila

 

„Ez a város lélegez a futball!” – szól hátra tört magyarsággal az aradi lelátón az előttem lévő sorból Gradinariu Codru, a kilencvenes évek végén a Nyíregyháza NB I-es csapatában is megforduló román futballista, amikor meghallja, hogy a mellettem ülő öregúrral az aradi futball feltámadásáról beszélgetünk. A téma adja magát, az UTA Arad 22 forduló után kilenc pont előnnyel vezeti a román másodosztályt, mögötte a Mioveni és a Rapid Bucuresti próbál kapaszkodni, ám a magyar határ közeli városban mostanság mindenki arról beszél, suttog vagy éppen kiabál: ebből az ősztől első osztály lesz.

A kiabálók köre pontosan azonosítható. A temesvári vendégcsapat, a Ripensia Timisoara elleni erdélyi rangadót végigugrálja, -énekli és -dobolja a belváros felőli kapu mögött felsorakozó aradi kemény mag, magabiztosságról tanúskodó rigmusait néha szinte pironkodva meri csak lefordítani alkalmi nézőtársam, a tribünön is köztiszteletnek örvendő nyugdíjas hegesztőmérnök. Nem felejtették el Aradon a dicső múltat, a hat országos bajnoki cím évszáma (1947, 1948, 1950, 1954, 1969, 1970) és főszereplői a pálya környékén itt is, ott is visszaköszönnek.

A Bálint László vezette együttes nagy lendülettel robog a Liga 1 felé

 

Az oldallelátó mögött a „Storia ne obliga” („A történelem kötelez”) felirat mellett a fényes évtizedek álomtizenegye köszönti az árnyékosabb időket élő utódokat, az összekapaszkodó játékosokat ábrázoló óriási rajzon ott látjuk mások mellett a Kolozsvári AC-ben kibontakozó Bonyhádi Lászlót (1923–1997, háromszoros román válogatott), a szilágysomlyói Farmati Zoltánt (1924–2006, 21-szeres román válogatott) és persze a Temesváron született aradi futballcsillagot, Pecsovszky Józsefet (1921–1968, háromszoros magyar, 32-szeres román válogatott).

AZ ELSŐK NEHÉZSÉGE: MEGŐRIZNI AZ ÉHSÉGET

A vacogtató hideg és a kellemetlen szél dacára összeverődtek vagy háromezren az aradi csapat átmeneti otthonául szolgáló Motorul-stadionban, amely külvárosi fekvése és műfüves pályaborítása ellenére barátságos és lakályos, majdhogynem falusias hangulatú helyszín: egy házsorban nyíló kapubejáróból lehet megközelíteni, az utcafronton a stadionfeliraton kívül semmi sem utal a bent eldugott sporttelepre. Ezen a délelőttön is csak a piros-fehér sálas emberek és a kapualjban szotyit kínáló fejkendős asszony árulkodott a készülő nagy eseményről. Utolsónak lenni biztosan nem jó, Aradon viszont azt is megtapasztalják, az első hely szintúgy szolgáltat nem várt kihívásokat.

Az UTA kilenc pont előnnyel vezeti a másodosztályt, az első két helyezett jut fel

 

„Mindenki biztosra veszi a feljutást, én még nem – szögezte le határozottan Bálint László, a brassói születésű, korábban a Csíkszeredát is irányító szakvezető, akivel előzőleg a csapat bázisán, a Hotel Continental Forumban beszélgettünk. – Amíg matematikailag nem biztos, hogy elértük a célunkat, addig a mentalitást kell építeni, erősíteni. Ha sikerül a feljutás, szükség lesz még néhány új futballistára, de úgy gondolom, felforgatni nem kell a csapatot. Hogy az én helyem biztos marad-e osztályváltás esetén? Nagyon remélem.”

Bálint László

 

A VÉGTELEN ÉPÍTKEZÉS NEVETSÉG TÁRGYA LETT

A statisztikákban teljes nevén Bálint László Györgyként szereplő, futballberkekben csak Gyuszinak szólított edző munkájának eredményességéről mindent elmond, hogy a 2018–2019-es idényben a 13. helyen végző csapattal menetel most a másodosztályban. Noha a romániai labdarúgásban még mindig nem ritka, hogy szurkolók, tulajdonosok nemzetiségi alapon sértegetnek másokat, a brassói szakember pályafutása során sosem tapasztalt efféle megkülönböztetést.

Magyar származását sohasem titkolta, a tiszteletet az eredményeivel vívta ki. Magyar az UTA Arad első embere is, a kétezres években többször csődbe jutó klub feltámasztójaként is emlegetett Mészár Sándor, aki a szurkolók és a korábbi klublegendák képviseletét is felölelő tulajdonosi kör tagjaként, Florian Voinea elnökkel az oldalán hozza a döntéseket, és az elmúlt hat évben a negyedosztályból a másodosztályba és kétszer is osztályozós szerepléshez segítette az egyesületet.

 

A sportszerekkel és pályaépítéssel foglalkozó üzletember alapította meg tizenhét éve az azóta is működő Atletico Arad utánpótlás-nevelő egyesületet is (tizenkét éves kor felett már az „atleticósok” is az UTA bázisához tartoznak), egyik kezdeményezője és szervezője az évek óta sikerrel futó Interliga magyar–román nemzetközi utánpótlás-bajnokságnak, s nem mellesleg ő az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választásokon.

Városvezetőként éppenséggel lenne mit helyretennie az aradi sportban, legfőképpen a településen jó ideje szégyenkezve vagy gúnyosan emlegetett stadionépítés ügyét. A klub hagyományaihoz és első osztályú terveihez méltó, 12 ezer néző befogadására tervezett modern stadionon ugyanis 2012 óta dolgoznak, vagy inkább ímmel-ámmal dolgozgatnak. Az átadási határidő évről évre csúszik, két éve az aradi szurkolók a hitegetést megelégelve szerveztek egy spontán stadionavatót, amely során a félkész vasszerkezetek között szidták a városvezetőket, és nevettek kínjukban azon, hogy még a kivitelező saját nyilvántartása szerint is 186 napot töltött a cég munka nélkül, az időjárási körülményekre vagy más mondvacsinált kifogásokra hivatkozva.

Csaknem nyolc esztendeje épülget már az aradiak új létesítménye

 

Lassú víz partot, lassú munka talán pénzt is mos, mindenesetre az éveken át tartó piszmogásnak lett azért eredménye, saját szemünkkel láttuk, hogy az egykori híres futballmecénásról-klubtulajdonosról, Neuman Ferenc báróról elnevezett létesítmény kezd stadionformát ölteni.

ROMÁN MÁSODOSZTÁLY, HAVI 3000 EURÓ

Most azonban még a városszéli Motorul-stadionban zúg az ütemes „U-U-UTA Arad!” rigmus, míg a pályán közepes színvonalú és igen egyoldalú küzdelemben darálja be menetrendszerűen temesvári ellenfelét a bajnokjelölt. A végeredmény 3–0 az Aradnak, a lefújás után a szurkolók önfeledten ünneplik a helybeli orvost, aki saját pénzéből elektromos hordágykocsit vásárolt a klubnak, és az ajándék járgánnyal jókedvűen köröz a műfüvön. Mi Mészár Sándorral beszélgetünk a klub pénzügyeiről, és ami az NB I szemforgató világában már régen nem szokás, konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kapunk.

Mészár Sándor és klubja büszkén ápolja a magyar futballhagyományokat

 

„A havi átlagfizetés nálunk 2500–3000 euró, amivel nem mi vagyunk az elsők a másodosztályban, de benne vagyunk a legjobb ötben – mondja az aradi sportvezető. – Hogy vállalnánk-e a feljutást? Nekünk ez az egyetlen kiút. A bevételünk kevés, éppen ezért számítana sokat a televíziós közvetítési jogokból származó pénz. Ezen a téren óriási a különbség a két osztály között: amíg a második ligában az egyesület 25 ezer eurót kap egy idényben, az élvonalban 1.4 millió euró a legalacsonyabb díj. A klub működtetéséhez a városi önkormányzat 1.5 millió euróval járul hozzá évente, az önrészünk egymillió euró, és ebben benne vannak a játékoseladások is. Dennis Mant 360 ezer euróért adtuk el az FCSB-nek 2016-ban, majd egy évre rá Adrian Petrét a dán Esbjergnek 500 ezer euróért, ezzel miénk lett a másodosztály két legdrágább eladása.”

Látva, hogy a magyar futballélet határon túli szereplőket is becsatornázó rendszerébe mások mellett Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda is beépült, adódik a kérdés: kopogtattak-e már Magyarországról az ajtaján? Mészár Sándor nem lepődik meg a felvetésen, csak annyit mond: „Nálunk magyar az edző, magyar a klubvezető, büszkén ápoljuk a magyar futballhagyományokat, és nyitottan fogadunk minden megkeresést. Ugyanakkor van egy hibám: nem vagyok elég nyomulós.”

Sorin Botis
„BÜSZKÉN GONDOLOK MAGYARORSZÁGI ÉVEIMRE”

„Aradon születtem, itt kezdtem a pályafutásomat, és a vágyamat teljesítve itt is fejeztem be, négy éve még játszottam a feljutásért vívott osztályozón – mondta Sorin Botis, a Ferencváros, a ZTE, a Honvéd és a Békéscsaba korábbi játékosa, az UTA Arad U14-es csapatának edzője. – Büszkén gondolok magyarországi éveimre, örülök, hogy minden csapatomnál szerettek, befogadtak, de egy idő után erős honvágyam volt. Nehezen költöztem haza Aradra, hiszen van egy korábbi kapcsolatomból született kislányom Zalaegerszegen, havonta utazom hozzá, és naponta beszélünk egymással. Tavaly ősszel Aradon járt korábbi csapattársam, Gera Zoltán, előadást tartott az életéről, boldog voltam, hogy meghallgathattam és találkozhattam vele.”