APOEL: két hónap után menesztették Mick McCarthyt

Vágólapra másolva!
2021.01.06. 14:26
null
Mick McCarthyt rövid időn belül menesztették (Fotó: AFP)
Két hónap után menesztették az APOEL vezetőedzői posztjáról Mick McCarthyt, akinek irányításával a labdarúgócsapat nem érte el az elvárt eredményeket.
Az ír szakember novemberben írta alá a szerződését Nicosiában, a megállapodás pedig 2022 májusáig szólt. A korábbi ír szövetségi kapitányt azután küldték el, hogy együttese a vasárnapi bajnoki meccsen 2–1-re kikapott a Doxától.

A játékosként 57-szeres ír válogatott McCarthy 1996 és 2002, valamint 2018 és 2020 között volt szövetségi kapitány hazájában, Angliában pedig a Sunderlandnél, a Wolverhamptonnál és az Ipswichnél is dolgozott.

Az APOEL novemberben a 10. helyen állt a 14 csapatos ciprusi bajnokságban, és McCarthy irányításával sem sikerült javítania, legutóbbi négy mérkőzését elveszítette, jelenleg pedig 11. a tabellán.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik