Barcelona: Harcolni fogok az álmaimért – Ansu Fati

Vágólapra másolva!
2021.04.01. 16:00
null
Ansu Fati köszönetet mondott (Forrás: AFP)
Ansu Fati, az FC Barcelona labdarúgója megható Instagram-posztban osztott meg friss információkat a sérülésével kapcsolatban.

„Néhány évvel ezelőtt volt egy nagyon komoly sérülésem, majdnem egy évet kellett kihagynom a törésem miatt. Több napon át szenvedtem a fájdalomtól, ugyanakkor ez idő alatt nagyon sok mindent tanultam is. Megtanultam értékelni az apró dolgokat az életemben. Megígértem a családomnak és az orvosaimnak, akik végig bíztak bennem és segítették a felépülésemet, illetve magamnak is, hogy visszatérek ahhoz, amit a legjobban szeretek ezen a világon. Sajnálatos módon hasonló szituációban találtam magam, ugyanezzel a gondolkodásmóddal kell megint szembenéznem vele. Meg szeretném köszönni azoknak, akik követik a mindennapjaimat és támogatnak benne. A futball az életem, és mindegy, hogy még hány akadályba ütközöm, akkor is harcolni fogok az álmaimért.”

Ansu Fati november óta sérült, és a szurkolók, valamint a Barca vezetősége is azt reméli, hogy még az idény vége előtt visszatér a támadó, azonban erről egyelőre nincs pontos információ. A találgatások tehát tovább folytatódnak, hogy kell-e Fatit műteni vagy sem.

A 18 éves futballista az FC Barcelona színeiben eddig 43 mérkőzésen lépett pályára, s 13 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik