Anglia elvesztette esélyét a 2018-as vb megrendezésére?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.19. 13:38
null
Öngól az angol vb-pályázatnak? (Fotó: Action Images)
A két végrehajtó bizottsági tag vesztegetési ügye nyomán a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségre (FIFA) újfent annak a gyanúnak az árnyéka vetül, hogy vezetői között számos megvásárolható funkcionárius akad – írta kedden a Die Welt.

A német konzervatív újság politikai rovatában közölt cikk a nigériai és óceániai FIFA-illetékes mentegetőzése dacára leszögezi: kétséget kizáróan felmerül a gyanú, hogy a világbajnokságok rendezési joga megvásárolható. A legújabb botrány egyúttal megerősíti a világ leghatalmasabb sportszervezetével kapcsolatos korábbi információkat. 

A mostani „lebuktató akciót" a Sunday Times című napilap rendezte meg: a brit újság vasárnap arról számolt be, hogy a FIFA egyes tisztviselői pénzt kértek azért, hogy a 2018-as, illetve 2022-es vb helyszínének kiválasztásakor az adott országra voksoljanak.

Amint arra a Die Welt emlékeztet, már Sepp Blatter FIFA-elnök első megválasztását (1998) is olyan vádak kísérték, hogy sikerét az afrikai államok küldötteinek szóló „juttatásokkal" biztosította be. A svájciról azóta az a hír járja, hogy ismételt újraválasztását változatlanul pénzzel egyengeti, csupán ügyesebben leplezi a módszert. Így például a FIFA fejlesztési segélyszervezete, a Goal busás milliókat adományoz pontosan olyan projektek megvalósítására, amilyenekre most a brit újságírók által lebuktatott nigériai és óceániai funkcionárius hivatkozott.

A FIFA egykori cégének, a világbajnokságok közvetítési jogaival sáfárkodó ISMM/ISL csoportnak a csődje nyomán svájci nyomozók fényt derítettek a megvásárolhatóság tényleges dimenziójára: a cég menedzserei összesen 138 millió svájci frankot utaltak át a FIFA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és más sportszövetségek funkcionáriusainak számlájára. Mielőtt még Jean-Marie Weber, a „kenőpénz-küldönc" a csődgondnoknak fizetett 2.5 millió frankkal, valamint a megvesztegetett tisztségviselők az ügyészségnek kipengetett 5.5 millió frankkal elérték a gyanúsítottak nevének titokban tartását, napvilágra került két lefizetett sportdiplomata neve. Az egyik, Nicolás Leoz paraguayi FIFA-vb-tag 130 ezer dollárt vett föl. A másik kedvezményezett Ricardo Teixeira, a korábbi FIFA-elnök, a brazil Joao Havelange veje volt; ő egy közös cégen keresztül 2.5 millió dollárt kapott.

A svájci Zug kanton büntetőbírósága idén júniusban megállapította, hogy „FIFA-szervek külföldi tagjai 2000-ig bezárólag jutalékban részesültek az ISMM/ISL csoporttól. Az átutalt összegek kedvezményezettjei elmulasztották a pénzt továbbítani a FIFA-nak, és azt saját céljaikra használták fel. A FIFA elmulasztotta, hogy behajtsa a neki járó összegeket a gyanúsítottaktól, így jelentős anyagi veszteség érte."

A legújabb leleplezés első vesztese már azelőtt bizonyossá vált, hogy Blatter hétfőn belső vizsgálatot rendelt el, hallgatásra kötelezve a FIFA-vb tagjait. Anglia – amelynek eddig az oroszokkal egyenlő esélyt adtak – az ügy kirobbantásával alighanem elvesztette az esélyét a 2018. évi labdarúgó-világbajnokság megrendezésére, hiszen a lebuktatást megszervező brit lap sok döntéshozó érdekeit sérti fellépésével.

Ráadásul még sokan emlékeznek az idei vb előtti sportdiplomáciai botrányra. Az angol szövetség és a pályázati bizottság elnöke, Lord Triesman lemondásra kényszerült, miután egy titokban rögzített magánbeszélgetésben azzal gyanúsította Spanyolországot és Oroszországot, hogy játékvezetők megvesztegetésére készülnek a dél-afrikai világbajnokságon. A manipuláció tétje az volt, hogy Spanyolország esetleg kiszáll a 2018-as vb rendezési jogáért folyó versenyből, ha az oroszok segítenek a június-júliusi világbajnokság meccseit vezető bírók lefizetésében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik