Amikor a kis Törő meccs előtt biciklire pattant… – fejezetek egy futballzseni életéből

 

Nem tudták elvenni tőle a labdát. Ezt persze élvezte. Sőt. Legjobban ezt szerette, bővebben a játékot, amikor futballsikerekről ábrándozott, nem az érmeket, a kupákat látta, hanem hogy ő a főszereplő.

Az is volt, akár a zuglói Kassai téren futballoztak, akár – később – a BVSC-ben. Az Uzsoki utcában lakott a család, lakótelepi, de téglaépítésű lakásban. Nagyapja nyelveket beszélt, a kis Andrist is igyekezett rávenni a tanulásra. Nem véletlenül, hiszen a gyereknek remek memóriája volt, ragadtak rá az idegen szavak. Az iskolában is helytállt ekkor még, matematikában különösen erős volt. Hogy jófejű gyerek, később is kiderült, a tatai edzőtáborozások alatt percek alatt végzett egy-egy keresztrejtvénnyel.

De a középpontban a futball, a játék állt. Ez volt az a korszak, amikor a fiúk többsége, amíg az időjárás engedte, a labdát kergette, ha túl kemény volt a tél, gombfocizott. Vagy ahogy Esterházy Péter mondta, aki szemüveges volt, olvasott, aki nem, futballozott. Tizenhét évesen szerepelt először a neve a Népsportban, s rögtön a címoldalon – képpel. A hagyományos szakszervezeti torna döntőjében csapata, a Vasutas-válogatott 1–1 után tizenegyesekkel győzte le a Vasas-válogatottat, a mérkőzésen a képaláírás szerint: „Törőcsik, nagyon sok támadást vezetett és gyakran került jó helyzetbe. A Vasas válogatott hátvédjeit sokszor hagyta faképnél és gyakori volt ez a jelenet: csak egy védő próbálja útját állni a veszélyes Törőcsiknek.”   Nem mellesleg a döntő tizenegyesekből egyet ő is vállalt, s belőtte.

A BVSC-ifiknél Mezey György volt az edzője. „Én Törőcsikhez fogható tehetséggel sem akkor, amikor a BVSC-ben edzője voltam, sem azóta, pályafutásom egyetlen szakaszában sem találkoztam!” – ez a mester örök véleménye. Az pedig jellemző élménye, hogy amikor egy bajnoki előtt felugrott Törőcsikékhez, meglepődve hallotta, hogy a gyerek elment biciklizni. Aztán amikor megjött, a legnagyobb természetességgel mondta, hogy az éjjel esett, meg akarta nézni, milyen a pálya, hogy tudja, hogyan játsszon rajta.

Az egykori kiváló balhátvéd, Sárosi László számított rá az ifiválogatottban. Az 1972-es év zárásaként Csepelen játszottak a srácok, s igazán tisztes, 3–2-es vereséget szenvedtek a komplett Csepeltől. A félidőben még ők vezettek 2–0-ra, Törő szerezte a második gólt. Nem volt éppen névtelen az ificsapat, hiszen feltűnően sok később befutott futballistát sorakoztatott fel. Így a kapuban Rapcsák Jánost (Bp. Honvéd, Videoton), a mezőnyben pedig Végh Tibort (Videoton, MTK), Kozma Zoltánt (Szeged), Varga Józsefet (Bp. Honvéd, Ú. Dózsa, Volán), Lazsányi Lászlót (Szeged, MÁV Előre, Csepel), Takács Lászlót (Ferencváros), Magyar Istvánt (Ferencváros), Szeghalmi Zoltánt (Szeged), Szabó Ferencet (Haladás, Ferencváros, Rába ETO), Pogány Lászlót (Ferencváros), Jankovics Sándort (Videoton, Debrecen, Siófok) és Nyilasi Tibort (Ferencváros).

A következő esztendő elején újabb edzőmérkőzés, a tudósításból nem derül ki az ellenfél, de: „Végre megrezdül a háló: a kis Törőcsik iramodott meg, aztán laposan néhány méterről ügyesen gurított a bal sarokba. A hátvéd már hiába »kapaszkodott«, csak a gólvonalon túl érte el a labdát, majd a szünet után megint a kis Törőcsik jön. Jó cselekkel rázza le a védőket, s a kapus búsan nyúl a háta mögé”.

Ez a csapat áprilisban a Népstadionban futotta a legjobb formáját Ausztria ellen. A nagyok világbajnoki selejtezője (2–2) előtt 50 ezer néző előtt győzte le az osztrák ifiket 3–0-ra. A szünet előtt közvetlenül „Törőcsik ívelt be balról szögletet, és Nyilasi öt méterről a felső léc alá, a hálóba lőtt”. Ez volt a második gólunk, a szereposztás a jövőt vetítette előre, arról nem beszélve, hogy a tudósítás szerint „a magyar válogatott ezen a délutánon nagyon jó és korszerűen játszó osztrák együttest fektetett két vállra megérdemelten” – Törőcsik és Nyilasi vezérletével.

Ehhez képest az ifik nem jutottak ki az UEFA-tornára. Pedig mindenki várta, sőt elvárta. Törökországban, Kütahya városában kezdett a csapat. „A Lazsányi, Törőcsik, Ádám hármas megnyugtató megoldásnak látszik. Ez a három fiú jól megérti egymást. Különböző típusú labdarúgók, sokféle feladatot meg tudnak oldani” – mondta a középpályássorról Sárosi, amiből csak az valósult meg, hogy Nyilasi Törőcsik beadásából itt is gólt szerzett, a vége pedig 1–1 lett.

Ez a mérkőzés azért is érdekes, mert iskolája, a Teleki Blanka Gimnázium rossz tanulmányi eredménye és rengeteg hiányzása miatt nem akarta elengedni őt Törökországba, mire ő se szó, se beszéd otthagyta a sulit, hivatalosan kicsapták, s csak később, estin érettségizett le.

Következett a Szovjetunió Goriban. „Törőcsik a középső középpályás. Van fantázia a játékában, s oda is ér a támadások befejezéséhez” – olvashattuk megint Sárosit. A vége 0–2, ezért az itthoni mérkőzésen gólokkal kell(ene) nyerni a Szovjetunió ellen. „Támadó szellemben kell játszani. Ezért a Takács, Jankovics, Törőcsik hármast küldöm a pályára” – ez az előzmény, a vége pedig 1–2 Zalaegerszegen, áprilisi havas esőben, 8000 néző előtt. Nem jött be a támadótaktika, Törőcsiket is lecserélte Sárosi. Ezek után nem osztott, nem szorzott, hogy zárásként 2–1-re legyőztük Törökországot, s a győztes gólt Törő lőtte, szabadrúgásból, 18 méterről.

A BVSC-nél Mezey lett a nagyok edzője, Törőcsik pedig szép lassan kulcsemberré vált. A vasutasok az NB II-ben, tehát az akkori harmadik vonalban játszottak, ahol nem feltétlenül a finomkodás volt a divat. Nem véletlen, hogy 1973 szeptemberében a 30. percben kiállították Törőt, a bíróval keveredett szópárbajba, rosszul tűrve, hogy faragják. A BVSC ennek ellenére nyert (2–1), így különösebb házi következménye nem lett az esetnek.

Sőt. Olyannyira bízott benne Mezey és bíztak a társak, hogy ő lett a tizenegyeslövő a csapatban. Teljes volt iránta a bizalom, hiszen akkor is ő állhatott a labda mögé, ha hibázott, mint az Épgép ellen (3–1), ahol egyet kihagyott, egyet belőtt. A MVSC ellen viszont még a néhány soros tudósítás is kiemelte, hogy a győztes gólnál (2–1) olyan csellel játszotta magát tisztára, hogy a miskolciak két védője is lyukat rúgott szerelni igyekezvén őt. Sokan jártak miatta a Szőnyi útra meccsre, persze a futballistasors hamar utolérte. Ha nyert a csapat, mondták, hogy „Nahát azok a cselek…!”, ha kikapott, akkor jött a „Mi a fenét cselezget annyit az a kis Törőcsik gyerek?!”

Utolsó mérkőzését 1974 júniusában játszotta a Szőnyi úton. Az MVSC ellen ezúttal is jól ment neki. Gólt lőtt, a mezőny legjobbja volt, a 2–1-es győzelem pedig azt jelentette, hogy a BVSC osztályozót játszhatott a másodosztályú tagságért – Szekszárdon. A csapat az első mérkőzésén kikapott a Volántól (1–2), aztán legyőzte a Fűzfőt (2–1), de a Volán is megverte a fűzfőieket, így a Volán jutott fel másodosztályba. A Fűzfő ellen búcsúzott el a BVSC-től Törő – várta az Újpesti Dózsa.

A Megyeri útra igazolt, miközben édesapja jobbnak tartotta volna, ha először vidéken, egy kisebb csapatban pallérozódik. De miért ment volna, ha több helyre is hívták, sőt, a Bp. Honvéd edzője, Tichy Lajos még némi pénzt is ígért neki, ha visszavonja az aláírását és hozzájuk igazol. Tichyt ezért a fegyelmi bizottság elé citálták, a következményekről nem tudni, hacsak azt nem, hogy Törő kitartott az újpestiek mellett.

Felfedezője, a BVSC legendás nevelőedzője, Farkas József úgy vélte, túlságosan hamar beleesett a mézes bödönbe, soha életében nem kellett szenvednie valamiért.

Hát... Nem tudom, miért kell a szenvedés annak, akinek a könnyedség is erénye, de ennél fontosabb, amit Várhidi Pál, a Dózsa mestere mondott az első edzések után: „Őszintén meglepett, hogy milyen felkészülten érkezett közénk. Csak köszönetet mondhatok azoknak az edzőknek, akik eddig nevelték. Úgy fest, Törőcsik minden zökkenő nélkül be tud illeszkedni a mi edzésmunkánkba.”

(A következő részben: „Akklimatizáció” Újpesten – és egy hőn áhított meghívó…)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 27-i lapszámában jelent meg.)