Ahogy mi megéltük: „Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

„Álmodtam egy világot magamnak.
Itt állok a kapui előtt."Álmodtam egy világot magamnak.
Itt állok a kapui előtt."

Pénteken Edda-koncert, szombaton Fradi-meccs.

1987-ben szuper márciusi program volt ez nem kevés pesti középiskolásnak: a PeCsában (fiatalabbaknak: Petőfi Csarnokban) zsúfolt ház előtt a Gyere, őrült volt a nyitódal, másnap a Tatabánya lépett fel az Üllői úton.

(Tényleg zárójelben, néhány héttel ezelőtt, 33 évvel a számomra első koncert után a Keselyű már felszállt a Papp László Sportarénában, mire odaértünk gyerekkori barátommal, Vincze Ottóval és párjával, a világ legjobb kézilabdázójával. Nincsenek fent a VIP-listán, mondta szigorúan az őr nekik, de amikor erre azt feleltem: ha ebbe a csarnokba, a küzdőtérre nem engedi be Görbicz Anitát, oda, ahol az öt BL-győzelméből négyet szerzett, abból másnap címlapsztori lesz, az őr inkább kinyitotta az ajtót – bent pedig gyönyörű este várt rám).

A koncertre, mint ahogy a Honvéd, az Újpest, a Vasas, az MTK meccseire is a középiskolás haverokkal mentünk, ahogy az Üllői útra is: amikor a Fradi szabadrúgáshoz jutott, a ferencvárosi közönség megszokásból rázendített: „Pintér Attila, Pintér Attila!"A későbbi szövetségi kapitány bivalyerős lövéséről volt híres, de a futballhoz értő barátom, Pék Zoli közbeszólt: Pinyő is jól rúg, de Strausz László még jobb lenne! A Vácról igazolt fedezett lőtt végül, és fényesen igazolva Zolit: a pipába küldte a labdát.

Hétfőn pedig Gábor egy újságból kivágott képpel jött a suliba: ezt nézzétek, micsoda fotó! Biztosan látták már olvasóink közül is sokan: a tatabányai kapus, Kiss Imre, ahogy mondani szokás, úszik a levegőben Pepsi-feliratú mezében, a pöttyös labda pedig a hálótartó vasnál – bombagól, bomba fotó!

Fotó: Németh Ferenc.

Japánban világbajnok lett a kép, az Interpress Világfotó első helyét megszerezve – abszolút megérdemelten.

„Időm kevés, mégis hajt valami tovább..."

Amikor megjelent az első cikkem a Sport Plusz Foci hasábjain (1993 májusában, interjú Puhl Sándorral), az Angol utcai szerkesztőségben gyakran találkoztam először a sportfotóssal, aki akkoriban Kutasi Robihoz (már nyolc éve nincs velünk…) járt be. 1995-ben ő vitt Pécsre, ahol Jäkl Antal góljával a házigazda – a 19 éves Dárdai Pállal a fedezetsorban – legyőzte a Grasshoppers elleni BL-meccsre (3–3) készülő Fradit.

2002-ben Stockholmban dolgoztunk együtt, ahol a magyar válogatott értékes 1–1-es döntetlent ért el: útközben újra és újra kértem, mesélje el annak a régi, újságból kivágott fotó történetét.

,,Kisfiam, akkor egyetlen egyszer, a Springer-szobor mellett elhaladva nem balra mentem és ültem le a reklámtábla mögé, hanem jobbra: sem előtte, sem azóta nem tettem így. Csak aznap délután, és látod, a fotózáshoz szerencse is kell: így szemben volt velem a kapus, amikor vetődött, arra az oldalra jött a labda, ahonnan fényképeztem.”

A Rasundában olyan hideg volt, mint még soha sehol, a hajrában Zlatan egyenlített, bár ő maga utóbb nem emlékezett erre: a beadásról egy ütemmel lemaradó Király Gábor a labda helyett Ibrahimovic arcát találta el ököllel, aki a kórházban tért magához.

Másnap Amszterdamon át jöttünk haza, a gépen már ott volt a Nemzeti Sport aznapi száma, a címlapján a magyar gólt ünneplő Kenesei Krisztián (tényleg abbahagyta?) fut a gólpasszt adó Fehér Csaba – és a pálya szélén ülő fotós felé.

Feri, hogy csináltad, már megint?

,,Kisfiam, egyszerű, a csatároknak mindig mondom, hol ülök, arra fussanak a góljuk után.”

2004-ben Prágába utaztunk, a Fradi BL-selejtezőjére, a szurkolók egy hatalmas transzparensre az Edda refrént írták fel: Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt – de aznap nem sikerült belépni a kapun, hosszabbítás után a Sparta győzött, és került a csoportkörbe.

„Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább…"

Utoljára egy Haladás-Fradira mentünk együtt, Feri hívott: kisfiam, elindulhatunk korábban? Tudod, közeleg a halottak napja, útba ejtenénk Uraiújfalut, a temetőt, ott pihennek a családtagjaim.

Vittél virágot, aztán csendben utaztunk a meccsre.

„Titkaim nem őrzi senki meg…"

A Puskás-stadionban,2013 szeptemberében búcsúztunk el Tőled,pontosan a Te helyedről: a kapu és a futópálya közötti területen gyülekeztünk, ahonnan annyi szenzációs fotót készítettél. Sokan elköszöntek tőled, miközben a legjobban futballozó zongorista (a legjobban zongorázó futballista), Rakonczai Imre játszott nemcsak a hangszer, hanem szívünk billentyűin is – az 1987-es meccs szereplői közül Pintér Attila is eljött elköszönni tőled.

„Álmodtam egy világot magamnak…"

Senki nem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat.

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi-Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”