A szakvezetők és a játékosok tették Messit aranylabdássá

Vágólapra másolva!
2011.01.10. 22:36
null
Messit játékostársai és az edzők szavazták az első helyre, a szakírók dobogóra sem tették (Fotó: Reuters)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapján közzétette a 2010-es Aranylabda-szavazás (és a további voksolások) összesítését. Kire szavazott Gera Zoltán és Egervári Sándor? Ki a világ legjobbja Cristiano Ronaldónál, Iker Casillasnál, vagy Rio Ferdinandnél? Végezetül: hogyan nyerte volna egy hagyományos szavazással Wesley Sneijder az aranylabdát? Táblázatok és válaszok alant!

A szavazás menete: korábban a France Football szakírói szavaztak az aranylabdás kilétéről, a FIFA Év Játékosa-díj és az Aranylabda összevonása után ez megváltozott. A jelenlegi rendszerben egyaránt egyharmadnyi szavazati aránya van a szövetségi kapitányoknak, a válogatott csapatkapitányoknak és az újságíróknak.

Néhány érdekesség: a médiánál Wesley Sneijder – aki a dobogóra sem fért fel – lett az első, tehát a hagyományos szavazás szerint az Inter holland játékmestere nyerte volna el az Aranylabdát! Lionel Messi, a 2010-es győztes háromba sem került a szakíróknál, tehát Messit a szövetségi kapitányok és a játékostársak szavazatai segítették címvédéshez – az argentin világklasszis mind a két csoportban nyert.

A szövetségi kapitányok nem José Mourinhót, hanem Vicente del Bosquét tartották 2010 legjobb trénerének, a portugál szakember azért nyert, mert magasan a legtöbb szavazatot kapta a labdarúgóktól.

A holland válogatott szövetségi kapitánya, Bert van Marwijk és csapatkapitánya, Mark van Bommel egyaránt érvénytelen szavazatot adott le az aranylabdás kilétére, valószínűleg mind a ketten Wesley Sneijderre voksoltak, de saját játékosra nem lehet szavazni. Kérdés akkor, hogy a máltai kapitány, John Buttigieg kire szavazhatott, mert neki a 3. helyezettre leadott voksa érvénytelen... (jobb nem tudni)

A teljes FIFA-Aranylabda szavazati lista itt tekinthető meg!

ARANYLABDA-SZAVAZATOK
  Összes szavazat (százalék) Edzői szavazat (százalék) Játékostársi szavazat (százalék) Médiaszavazat (százalék)
Messi 22.65 9.72 8.55 4.38
Iniesta 17.36 5.39 4.44 7.53
Xavi 16.48 5.34 5.17 5.96
Sneijder 14.48 3.00 3.79 7.70
Forlán 7.61 1.88 2.10 3.63
C. Ronaldo 3.92 2.40 1.12 0.41
Casillas 2.90 0.49 1.44 0.96
Villa 2.25 0.76 0.54 0.94
Drogba 1.68 0.60 1.03 0.05
Xabi Alonso 1.52 0.52 0.79 0.22
         
EDZŐK        
Mourinho 35.92 10.12 12.19 13.61
Del Bosque 33.08 11.97 8.08 13.04
Guardiola 8.45 3.22 3.65 1.59
Löw 5.12 1.83 2.04 1.25
Ancelotti 3.78 1.21 1.90 0.67

 

AZ EDZŐK SZERINT A JÁTÉKOSOK SZERINT A MÉDIA SZERINT
1. Messi 1. Messi 1. Sneijder
2. Iniesta 2. Xavi 2. Iniesta
3. Xavi 3. Iniesta 3. Xavi

 

NÉHÁNY ÉRDEKES SZAVAZAT
KIRE SZAVAZTAK?      
Egervári Sándor Xavi Sneijder Iniesta
Gera Zoltán Messi Iniesta Forlán
Robinho (Brazília) Messi Xavi Forlán
Rio Ferdinand (Anglia) Sneijder Iniesta Xavi
Alou Diarra (Franciaország) Iniesta Xavi Sneijder
Philipp Lahm (Németország) Iniesta Sneijder Messi
Gigi Buffon (Olaszország) Iniesta Sneijder Casillas
Mark van Bommel (Hollandia) érvénytelen érvénytelen Schweinsteiger
Cristiano Ronaldo (Portugália) Xavi Casillas Sneijder
Andrej Arsavin (Oroszország) Messi C. Ronaldo Xavi
Iker Casillas (Spanyolország) Robben Sneijder C. Ronaldo
Andrij Sevcsenko (Ukrajna) Iniesta Messi Eto'o
Mano Menezes (Brazília) Messi Xavi Robben
Lothar Matthäus (Bulgária) Messi Iniesta Th. Müller
Fabio Capello (Anglia) Iniesta Xavi  Maicon
Laurent Blanc (Franciaország) Xavi Sneijder Iniesta
Joachim Löw (Németország) Xavi Messi Forlán
Cesare Prandelli (Olaszország) Sneijder Iniesta Messi
Bert van Marwijk (Hollandia) érvénytelen Messi Xavi
Vicente del Bosque (Spanyolo.) Messi C. Ronaldo Schweinsteiger
Dick Advocaat (Oroszország) Messi Sneijder Schweinsteiger
Ottmar Hitzfeld (Svájc) Messi Sneijder Forlán
Guus Hiddink (Törökország) Xavi Sneijder Messi
Oscar Tabárez (Uruguay) Messi Xa Th. Müller

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik