A PSV győzelmével továbbra is vezeti a tabellát

Vágólapra másolva!
2011.03.20. 16:23
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a listavezető PSV Dzsudzsák Balázzsal a soraiban 1–0-ra legyőzte hazai pályán az Utrechtet, míg a tabellán második helyen álló Twente az Excelsior otthonában gyűjtötte be a három pontot, ezzel a két csapat meglépett a Hágában vereséget szenvedő Ajaxtól.

 

Bakkal góljával nyert a PSV (Fotó: Action Images)
Bakkal góljával nyert a PSV (Fotó: Action Images)

A PSV–Utrecht mérkőzés első félidejében egyik csapat sem tudott gólt szerezni, igaz, Marcus Berg nagyon közel járt hozzá, azonban közvetlen közelről csak a kapufát találta el. A fordulás után aztán magukra találtak Dzsudzsákék, Otman Bakkal találatával megszerezték a vezetést és, mint később kiderült, a győzelmet is, amelynek köszönhetően továbbra is vezetik a tabellát egy ponttal a Twente előtt.

A PSV-t üldöző Twente az Excelsior otthonában lépett pályára, és fontos három pontot szerzett. Az első félidő 37. percében Theo Janssen juttatta vezetéshez a vendégeket, majd a fordulás után a holland csatár büntetőből is eredményes volt, így duplájával 2–0-ra győzött a Twente a 67. perctől emberhátrányban játszó Excelsior ellen, ezzel továbbra is tapad a listavezetőre, és az Ajax hágai vereségének köszönhetően már öt pont az előnye az amszterdamiakkal szemben.

Az ADO Den Haag a 31. percben az Ajax súlyos védelmi hibája és egy lécet eltaláló emelés után Frantisek Kubik fejesével szerzett vezetést, és előnyét tartotta is a 70. percig. Ekkor egy jó amszterdami szabadrúgás-kombináció után Jan Vertonghen hatalmas erejű lövéssel egyenlített, de 1–1 csak percekig állt az eredményjelzőn, mert Lex Immers egy potya góllal ismét a hágaiakat juttatta előnyhöz. Az ifjú Christian Eriksen a 85. percben ívelt fejessel megint egyenlített, de az utolsó szó a hazai sárga-zöldeké volt, akik Timothy Derijck közeli, kavarodás után szerzett találatával padlóra küldték az Ajaxot.

A Bodor Boldizsárt foglalkoztató Roda hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Simon Krisztiánt foglalkoztató Feyenoordot. Bodor a 83. percben lépett pályára csereként, míg a vendégeknél Simon a kispadról figyelhette a találkozót.

HOLLAND EREDIVISIE
28. FORDULÓ
PSV–Utrecht 1–0
Roda–Feyenoord 3–0
Excelsior–Twente 0–2
KORÁBBI EREDMÉNY
ADO Den Haag–Ajax 3–2
SZOMBATI EREDMÉNYEK
NAC Breda–Groningen 0–1
Venlo–Willem II 0–0
Heracles–Heerenveen 4–2
NEC–De Grafschaap 1–0
PÉNTEKEN JÁTSSZOTTÁK
AZ–Vitesse 3–1

 

AZ ÁLLÁS
1. PSV 28 18 7 3 72–26 +46 61
2. Twente 28 18 6 4 54–28 +26 60
3. Ajax 28 16 7 5 56–26 +30 55
4. AZ 28 14 7 7 43–34 +9 49
5. Den Haag 28 14 6 8 55–41 +14 48
6. Groningen 28 14 5 9 54–43 +11 47
7. Roda 28 11 11 6 49–37 +12 44
8. Utrecht 28 11 8 9
43–35 +8 41
9. Heracles 28 10 7 11 52–48 +4 37
10. NEC 28 8 12 8 44–47 –3 36
11. Heerenveen 28 9 8 11 50–45 +5 35
12. Feyenoord 28 9 7 12 37–47 –10 34
13. NAC Breda 28 10 4 14 36–49 –13 33
14. De Graafschap 28 8 9 11 27–45 –18 33
15. Vitesse 28 7 8 13 34–48 –14 29
16. Excelsior 28 6 4 18 32–57 –25 22
17. Venlo 28 5 2 21 24–59 –35 17
18. Willem II 28 2 6 20 28–75 –47 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik