A Manchester City középpályása, akit a Vasas edzője inspirált

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 08:55
null
Oenning (jobbra) meglátta Gündoganban a tehetséget, és biztosította arról, hogy profi játékos lesz belőle (Fotó: Imago)
Az európai topfutball főszereplőit a labdarúgás szerelmesei többnyire csak a televízió képernyőjéről vagy a lelátóról csodálhatják meg – ám valamikor a legnagyobb klasszisok és a legzseniálisabb szakemberek is pályakezdőnek számítottak. A kezdeti szárnypróbálgatásoknak olykor magyar szemtanúi is voltak, akik lapunk hasábjain idézik fel a ma már ünnepelt labdarúgókhoz, valamint az egész világ által csodált szakvezetőkhöz fűződő emlékeiket. A sztárom a párom sorozatunk negyedik részében a Vasas vezetőedzője, Michael Oenning mesél a Manchester City német válogatott játékosáról, Ilkay Gündoganról.


Amikor tavaly májusban a transfermarkt.de terjedelmesebb interjút készített a Manchester City-ben futballozó Ilkay Gündogannal, a német válogatott középpályástól azt is megkérdezték, gyermekként melyik edző inspirálta a leginkább.

„Eléggé hosszú a lista, ám Michael Oenning kiemelkedik – mondta a futballista az interjúban. – Különleges szerepet játszott a karrieremben. Amikor a Bochum utánpótlásánál voltam, ő mondta, hogy egy nap profi futballista leszek. Az ifiktől elküldtek, mondván: túl kicsi vagyok, Michael azonban támogatott, és pontosan tudta, hogyan készítsen fel. Nem sokkal később ő vitt a Nürnberghez, ahol profi játékos vált belőlem.”

Ami a történet hátterét illeti: a Gelsenkirchenben 1990-ben születő játékos a szintén odavalósi Mesut Özillel együtt járt a Schalke akadémiájára – a két futballista nagyjából százötven méterre lakott egymástól –, ám az U10-es csapat akkori edzője túlságosan alacsonynak találta. Azt mondta: ilyen termettel ne erőltesse a futballt. Így Ilkay megfogadta, hogy soha többé nem teszi be a lábát a csapat edzéseire. Két kisebb helyi együttes érintésével 2005-ben került a Gelsenkirchentől hét kilométerre fekvő Bochumba. Ott találkozott a Vasas mostani vezetőedzőjével, aki akkoriban a német klub utánpótlásában dolgozott.

ILKAY GÜNDOGAN
Születési hely: Gelsenkirchen
Születési idő: 1990. október 27.
Nemzetisége: német
Klubjai:VfL Bochum (2005–2008), Nürnberg (2009–2011), Borussia Dortmund
(2011–2016), Manchester City (2016–)
Sikerei: német bajnok (2012), Német Kupa-győztes (2012), 2x német Szuperkupa-győztes (2014, 2015), Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2013)

„Tizenhat éves korában láttam először, emlékszem, bordó cipőben kocogott ki a gyepre – emlékezett vissza lapunk kérésére Michael Oenning. – Gondoltam, nézzük meg, mit tud a srác. Arra kértem a játékosokat, hogy íveljenek egymáshoz. Azonnal feltűnt, hogy jobbal és ballal egyaránt remekül kezelte le a labdát, aztán láttam, hogy mindkét lábával hajszálpontosan ível a társához. Technikailag tökéletesen képzett volt, így az első edzés után valóban azt mondtam neki, hogy profi labdarúgó válik belőle. Nagy szemekkel nézett vissza rám, nem tudta hová tenni, amit hallott.”

A 27 éves középpályás török családból származik. Nagypapája az 1970-es évek elején vándorolt ki német földre, ahol bányászként dolgozott, édesapja pedig 1979-ben érkezett az országba. Ilkay már Németországban született, és cseppet sem volt gondja a beilleszkedéssel. Özillel ellentétben a nyelvet gyermekkora óta kiválóan beszélte, és a családi háttere is rendezett volt. A környék egyik legnépszerűbb sörfőzdéjében dolgozó édesapja támogatta a futballkarrierjét – kikötötte azonban, hogy a fiának az érettségi vizsgát mindenképpen le kell tennie.

HÁLÁS, MERT BEFOGADTÁK
A Gündogan családban nem Ilkay az egyetlen sportoló, unokatestvére, a röplabdázó Naz Aydemir török színekben versenyzett a 2012-es olimpián. A labdarúgónál ugyanakkor egy percig sem volt kérdéses, hogy melyik ország mezét viseli. Korábban úgy fogalmazott, szeretné meghálálni a németeknek, hogy családját és őt is befogadták. Mivel a Gündogan család az integráció mintapéldájának számít Németországban, a középpályás is sokszor szólal meg ebben a kérdésben.
„Gyakran kerülök a középpontba a médiában, úgyhogy igyekszem példát mutatni a hozzám hasonló társadalmi rétegből érkező gyermekeknek és fiataloknak. – mondta a 27 éves labdarúgó. – A pályán és a civil életben is igyekszem úgy viselkedni, hogy példakép lehessek a fiatalok számára.”


„A két bátyja is egyetemet végzett, a nagybátyja egyben az ügynöke is, vagyis nagyon összetartó és intelligens családból származik – folytatta az angyalföldiek vezetőedzője. – Amikor a Bochumtól a Nürnberghez került, még nem volt tizennyolc esztendős, így az édesanyjával érkezett meg a szerződéskötésre. Az öltözőben csendes, nyugodt fiú volt, de amikor megszólalt, mindig odafigyeltek a véleményére. A játéka miatt a csapattársak is elismerték, ám mindig a helyén kezelte a képességeit. Tudta, hogy tehetséges, de mert a korosztályához tartozott Marco Reus vagy Mario Götze, azzal is tisztában volt, hogy nem ő a világ közepe. Hogy mit köszönhet nekem? Azt igyekeztem belésulykolni, hogy hiába képzett, nincs szükség a labda dajkálására, inkább törekedjen arra, hogy a lehető leggyorsabban továbbadja. Talán ezt tudtam hozzátenni a játékához.”

A szerepköre változott az évek során. Bochumban még szervezőként és támadó középpályásként számolt vele Michael Oenning. Miután azonban a Dortmundhoz szerződött (2011), Jürgen Klopp visszavonta a védelem elé, és a Manchester City-nél is ebben a pozícióban szerepelteti Pep Guardiola. Ami a pályáját illeti, egyfelől balszerencsés, mert többször is sérülések hátráltatták, a 2014-es világbajnokságról is ezért maradt le, 2016 decemberében pedig a keresztszalagja szakadt el.
Másfelől szerencsés, mert mindegyik sérülése után összeszedte magát, és visszanyerte korábbi formáját.

Az édesanya főztje segített a felépülésben 
(Fotó: Instagram)
Az édesanya főztje segített a felépülésben (Fotó: Instagram)


„Mindkét lábát egyformán jól használja, remekül olvassa a játékot, a mélységi passzai kiválóak. Ez mind vele született tehetség, amelyek a sérülései után sem vesznek ki belőle, ezért tud újra és újra visszatérni. Sokat elárul róla, hogy Guardiola már a Barca edzőjeként is szerződtetni akarta, amikor még a Nürnbergben játszott. A mai napig közel állunk egymáshoz, így akkor is kikérte a véleményemet. Azt feleltem, minden fiatal álma a Barcelona, de ha húszesztendősen oda szerződik, hogyan tud továbblépni? Mi lesz a következő lépcsőfok? A további fejlődés? Akkor nem lett semmi az üzletből, de Guardiola a Manchester City menedzsereként már átigazolta. Akkor már több sérülésen volt túl, és Pep mégis őt akarta. Mindenki láthatja, hogy miért.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik