Szárnyként a messzeségbe ragad – könyv a kerékpár kultúrtörténetéről
Kisiratostól az NFL csúcsáig – könyv Larry Csonka botrányairól és bajnokságairól

Azt jó esetben Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körülje óta tudjuk, hogy micsoda galibát okozhat egy félreértett hang („Egy selypítő orvos a szülészhez küldte egyik nőismerősömet, aki fülészt értett, járt is hozzá, elhanyagolta valódi baját, s a végén belehalt...”),  Rózsa András Fociológia című könyvét azonban még véletlenül sem lehet összekeverni egy szociológiai tankönyvvel. Sőt, tulajdonképpen semmi mással sem, mert a Fociológia, noha már a cím világosan kijelöli a témáját, műfaját tekintve meghatározhatatlan alkotás. Meghatározhatatlan, de remek(mű). „Hihetetlen, de élmény.”

Mit értünk meghatározhatatlanságon?

Sokszínűséget és szabad, de nem szerkesztetlen gondolat­áramlást, melynek köszönhetően ez a 41 esztendővel ezelőtt megjelent, alig 250 oldalas kis kötetecske élvezetes stílusú és igen okos, de kiszámíthatatlanul kanyargó szövegpatakká formálódik. Hogy az egész struktúra maga a nyomdafestékbe mártott meglepetés. Hogy a szöveg egyszer esszé, máskor tanulmány, olykor sporttörténeti kuriózumokat felvonultató újságcikk, olykor meg pengeéles logikával felépített publicisztika. Hogy egy kötényből többet tudhatunk meg a magyar futball (és persze a magyar néplélek) „hiátusáról”, mint Végh Antal komplett életművéből. Hogy egy fejezeten belül is úgy változnak a műfajok (riportból interjú, aztán a kettő egymással párbeszédbe lépve átalakul filozófiai értekezéssé), mintha a szerző még ezzel is az Ajax-iskola totális futballja előtt kívánna tisztelegni.

És ha már Ajax! A könyv egy pontján (naná, előzmény nélkül) kapunk az egyébként költőként is alkotó Rózsától egy képzettársításokkal megszórt, a szurkolói rigmusok morajló ritmusát visszaadó szabadverset a holland sztárcsapatról – ha engem kérdeznek, elég jót.

Mire idáig jutunk az (újra)olvasásban, már arra gondolunk, ez a műfaji sokszínűség (miként egy kaleidoszkóp, amely minden nézőpontból mást mutat) egyrészt a futball metaforájaként is értelmezhető, másrészt Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című (igaz, a maga teljességében öt évvel a Fociológia után megjelenő) posztmodern remekére is emlékeztet. Főleg, hogy Rózsa könyvének egyes részei éppúgy megállnák a helyüket önállóan, a kontextusból kiragadva, mint mondjuk a Függő vagy A szív segédigéi.

Nem szégyen, de hasznos? Egy látványos kötény az ifjú Diego Maradonától 1976-ból


S hogy mi lenne a Fociológia végső célja? Természetesen a legalapvetőbb kérdés megválaszolása: voltaképpen mi is az a labdarúgás. Még játék? Már hivatás? Kö­zösségformáló szórakozás, netán vallás? Mind együtt vagy éppen egyik sem? Könnyű feladat, mint szappanos kézzel tükörpontyot fogni. „A labdarúgás definiálhatatlan játék – írja Rózsa egy helyütt.  – Egyszerűbb játszani, megérteni, élvezni, rajongani érte, mint egész pontosan megmondani, hogy mi minden valójában. S páratlan népszerűségének alighanem az a titka, hogy sokféle »mondanivalója« van a világ számára, az emberek számára, tehát ki ezért, ki azért szeretheti.”

De aki figyelmesen olvas, azért valamit megfejthet a nagy titokból.

(Rózsa András: Fociológia, Sport Kiadó, 1981)

Totális futball, 1972: az Ajax Johan Cruyff két góljával verte az Intert a BEK-döntőben (Fotó: Imago Images)


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 6-i lapszámában jelent meg.)