A Fekete Csillagok túlragyogták Angolát

Vágólapra másolva!
2010.01.24. 19:04
null
Asamoah (balról a második) és társai véget vetettek az angolai bulinak (Fotó: Action Images)
Véget ért a házigazda Angola menetelése a 2010-es labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupáján: a sok helyzetet elpuskázó hazaiak 1–0-ra kikaptak Ghánától. A „Fekete Csillagok" az elődöntőben a Zambia–Nigéria találkozó győztesével találkoznak.

A hazaiak jó előjellel kezdték az országban hatalmas érdeklődéssel várt mérkőzést: legjobb csatáruk, Flavio vállalta a játékot. Az angolaiak a drukkerek tombolásán felbuzdulva kialakítottak az elején két lehetőséget is, de Mabina megpattanó beadását, majd Manucho Addyn irányt változtató lövését is védeni tudta Kingston.

A ghánaiak bezzeg az első ziccerüket kíméletlenül kihasználták: a 16. percben egy gyors kontra során Asamoah Gyan kapott remek kiugratást a jobb oldalon, meglépett a labdával, majd higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt Carlos mellett (0–1).

A GHÁNAIAK GÓLJA VIDEÓN
 

Az első fél óra elteltét majdnem góllal ünnepelték a házigazdák, de Flavio beadását hiába bólintotta rá Manucho, Kingson nagy bravúrral védeni tudta. Angola elszúrt még egy tizenhatoson belül kapott közvetett szabadrúgást a félidő hajrájában, Mancuho pedig üres kapura fölérúgott egy ziccert, így 45 perce maradt a hazai csapatnak, hogy legalább hosszabbításra mentse a negyeddöntőt. A játék képe alapján erre minden esélye megvolt.

A második félidőben a ghánaiak megszigorították a védekezésüket, és ez nem is tetszett Angolának. A ghánaiak a 66. percben kis híján megszerezték a másodikat, de Dramani Carlosba lőtt, míg a másik oldalon Manucho újabb két helyzetet szúrt el – ebből az egyik hatalmas lehetőség volt.

Asamoah tíz perccel a vége előtt egy gonosz, lapos lövéssel nagyon megtornáztatta Carlost, de a kapus helyén volt, és életben tartotta az angolai reményeket. A 92. percben aztán Kali és a ghánai védelem koprodukcióban kis híján összehozta a hazai egyenlítő gólt, de Vorsah hatalmas sprint után szenzációs mozdulattal mentett a gólvonalról. Több sansz nem volt: a ghánaiak jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően bejutottak az elődöntőbe.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ
Angola–Ghána 0–1 (0–1)
Gólszerző: A. Gyan (16.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik