„Az a tervem, hogy nagyon hosszú távon, akár a következő tíz évben is én legyek a Fehérvár vezetőedzője.” Egy új edző, első vezetőedzői megbízatására készülve, mifelénk (de máshol hasonlóképp) ritkán beszél olyan távlatokról, mint Szabics Imre, aki áprilisban veszi át a Vidi irányítását.

2001-től számolva, húsz év leforgása alatt Szabics lesz a 21. vezetőedzője a fehérvári csapatnak, a három naptári évet egyik tréner sem élte meg megszakítás nélkül a Vidi vezetőedzőjeként, sőt két évig is csak Csertői Aurél (2004. július–2006. október), Mezey György (2009. július 1.–2011. június 1.) és Marko Nikolics (2017. június–2019. november) irányította a csapatot a kispadról. Ugyanakkor a legalább tízéves vezetőedzői ciklus a hazai NB I-ben is ritka, mint a fehér holló: 1990 óta Garami József volt az egyetlen, aki legalább tíz évig, egészen pontosan 11 évig ugyanannak a csapatnak volt a szakvezetője, 2004 és 2015 között az MTK-nak, akkor is maradhatott, amikor 2011-ben kiesett a kék-fehérekkel az NB I-ből – majd egy év múlva vissza is jutott velük. De a 2002–2003-as idényben a Ferencvárosnál még vele is előfordult, hogy idény közben távoznia kellett a klubtól.

Egy szállóige szerint akkor lehet valakiből igazán jó edző, miután egyszer már menesztették a pályafutása során. Alighanem ez azért is terjedt el, mert rendkívül kevés olyan edzőt találni a világ labdarúgásában, aki hosszú ideje van a szakmában, de még sosem küldték el aktuális csapatától. Persze azért akadnak kivételek, még a topklubok szintjén is…

Jürgen Klopp 2001 óta edzősködik, Mainzban és Dortmundban is hét évet töltött el szakvezetőként. Mindkét klubtól önként távozott, amikor már úgy érezte, nem tudja tartani a csapattal a korábbi szintet, illetve nem tud úgy fejlődni az együttessel, ahogy ő szeretné. Mainzban például azt is túlélte, hogy a 2006–2007-es idényben kiestek az élvonalból – nem felejtették el neki, hogy korábban ő tartotta bent a gárdát a másodosztályban, majd juttatta fel a Bundesliga 1.-be. Liverpoolban öt év alatt szinte minden létező trófeát sikerült egyszer begyűjtenie az együttessel. A jelenlegi idényben azonban több történelmi vereséget is elszenvedtek a vörösök, de ezért senki sem tette felelőssé a szakembert. A bulvársajtó is csak odáig jutott el, hogy, a német edző hamarosan úgy dönthet, hazatér és szövetségi kapitányként folytatja karrierjét.

Klopphoz hasonlóan sosem menesztették még a spanyol Pep Guardiolát, aki Barcelonában 2008 és 2012 között 14 címet nyert, utolsó évében már idény közben bejelentette nyári távozását. A Bayern Münchennél is nyert három év alatt hét címet, de a BL-győzelem elmaradt, szerződése lejártával távozott. A Manchester Citynél 2016 óta dolgozik (miközben egy felmérés szerint a szigetországban átlagosan 423 naponként váltják le az edzőket), az angol klubnál is hamar kialakította azt a keretet, amely az általa elképzelt, labdabirtoklásra alapozó stílusban tud futballozni. Nyolc trófeát nyert a klubbal, de a Bayernhez hasonlóan a Cityvel sem jutott még be a BL döntőjébe, ám nem türelmetlenek a vezetők, 2019-ben szerződést hosszabbítottak vele, és a bizalom akkor is kitartott, amikor tavaly 18 ponttal maradtak el a bajnok Liverpooltól.

Az argentin Diego Simeonéval edzői pályafutása korai időszakában, Argentínában előfordult, hogy a gyenge eredmények hatására idény közben bejelentette a lemondását, de ő is mindig önként távozott. Az Atlético Madridot viszont megszakítás nélkül kilenc éve irányítja, 512 tétmérkőzés óta ő a vezetőedző, ezzel csúcstartó az európai topcsapatok jelenlegi edzői között. Nem mellékesen az évek alatt ő lett az európai klubfutball legjobban kereső edzője – évi 43.6 millió euróval –, és ehhez még csak Bajnokok Ligáját sem kellett nyernie a csapattal (2014-ben és 2016-ban volt döntős), sőt bajnokságot is csak egyszer nyert, ellenben az irányításával stabilan európai élcsapattá vált az Atlético, amely jelenleg is vezeti a La Ligát.

A francia Zinédine Zidane (Real Madrid), illetve a német Julian Nagelsmann (RB Leipzig) és Marco Rose (Mönchengladbach) még nincs olyan régóta az edzői pályán, de ők is jó úton haladnak afelé, hogy eredményekben gazdag, menesztések nélküli karriert építsenek (ellentétben például a Bayernt irányító Hansi Flickkel, akit 2005-ben az akkor még harmadosztályú Hoffenheimtől elbocsátottak). A fenti példákat kiegészítve az elmúlt évtizedek két edzőmatuzsálemével, a Manchester Unitedet 27 évig irányító Sir Alex Fergusonnal és az Arsenalnál 22 évig dolgozó Arsene Wengerrel feltehetjük a kérdést: mi a titka az elbocsátás nélküli, hosszú edzői korszakoknak? Mi hiányzik a magyar futballból ahhoz, hogy az MTK-s Garami-érához hasonló nagy edzői korszakokról beszélhessünk?

Az egyik legfontosabb tényező a fentiek alapján a klubvezetők futballhoz való hozzáállása. Az, hogy az edző által képviselt játékfelfogás és ahogy ő újra és újra megtalálja, „felépíti” az együttesbe legjobban beleillő labdarúgókat – tehát a csapat, ezáltal a klub szakmai arculata – fontosabb legyen a vezetőségnek, mint a címek folyamatos hajszolása. Hogy egy-egy rosszabb periódus után is elhiggyék az edzőnek, a buktatók ellenére jó úton járnak. Klopp „Gegenpressingje” (a labdavesztések utáni agresszív visszatámadás), Diego Simeone „cholismója” (a kőkemény, rendkívül szervezett védekezés) a Josep Guardiolához kötött „tiki-taka” ugyanúgy összeforrt a szakemberek aktuális klubjaival, ahogy Garami József saját nevelésű fiatalokra építő, rövid passzos támadójátéka az MTK-val. A stílus maga az ember – a játékstílus pedig maga a futballklub. Kicsit tudományosabban, a francia természettudós, Georges-Louis Leclerc de Buffon szavaival élve: „A stílus nem egyéb, mint az a rend és lendület, amit gondolatainkba viszünk. Ha szorosan egybekapcsoljuk, ha összefűzzük őket, stílusunk tömör, erőteljes és határozott lesz.” Amilyen erőteljesek és határozottak Klopp, Guardiola vagy Simeone csapatai.

Viszont a vezetőség hozzáállásán túl van még egy lényeges feltétele a nagy edzői korszakok kialakulásának – ez pedig a vezetőedző helyes önértékelése. Az edző akkor várhat el feltétlen bizalmat a klubvezetőség részéről, ha képes reálisan megítélni csapata aktuális helyzetét, fejlődését, és képes belátni, ha az ő irányításával már nem tud tovább fejlődni az adott együttes. Klopp Mainzban és Dortmundban is belátta ezt, ahogy Guardiola is Barcelonában, de Sir Alex Ferguson is a legjobb pillanatban döntött úgy, hogy nem folytatja a munkát az MU-nál, és például Szerhij Rebrov is maga határozott úgy 2017-ben a Dinamo Kijevnél egy sikeres időszakot követően, hogy nem marad egy újabb idényre, mert nem látja a klubbal az előrelépés lehetőségét.

Nagyon sokan képtelenek arra, hogy lemondjanak a pozíciójukról. Az elmúlt években a portugál José Mourinho volt ennek tipikus példája: Kloppnál vagy Guardiolánál jóval több, kilenc klubnál dolgozott már pályafutása során, de két-három évnél tovább sehol sem maradt, a Chelsea-nél és az MU-nál idény közben váltották le. A többség, így a magyar edzők jó része is ebbe a sorba tartozik: minden vereség után elmondják, nem adják fel, hisznek a fejlődésben – és megvárják, amíg a klub közös megegyezésnek álcázott menesztéssel elköszön tőlük. Majd az első adandó alkalommal már ülnek is le a következő szabad kispadra, kezdődik minden elölről. Igazán jó edző abból lesz, és az tud korszakokat felépíteni, aki képes kiválasztani azt a közeget, azt a klubfilozófiát, amellyel azonosulni tud, amelyben alkotni tud, viszont reálisan látja azt is, mikor van vége annak az időszaknak, amikor még előre tud lépni a csapattal.

Szabics Imre eddigi (másod-)edzői pályafutását a tudatos döntések, a fokozatos előrelépések jellemezték: volt játékosmegfigyelő, pályaedző (a Sturmnál, illetve a magyar és az osztrák válogatottnál is), most pedig elérkezettnek látta az időt, hogy vezetőedző legyen, és rögtön egy hatalmas célt is állított maga elé ezzel a tíz évvel. A belépője már mutatja: nem statisztának érkezik, alkotni szeretne.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!