A Bayernnek és az Evertonnak is van törlesztenivalója

Vágólapra másolva!
2010.02.06. 12:51
null
Grafite (balra) tavaly emlékezetes gólt szerzett a Bayern ellen (Fotó: Action Images, archív)
Számos érdekesnek ígérkező mérkőzést rendeznek ma az európai topligákban, köztük a Liverpool–Everton derbit és a Wolfsburg–Bayern München rangadót. Rajtuk kívül pályára lép a Manchester United, a Juventus, a Real Madrid és a Barcelona is.

A BAYERN TÖRLESZTENE AZ 1–5 UTÁN

Németországban Dárdai Pál együttese, a Hertha (a sérülés után lábadozó magyar középpályás nélkül) tegnap kikapott a Werder Brementől, míg Szalai Ádám és a jelenleg sérült Lőw Zsolt csapata, a Mainz, illetve a Hajnal Tamást foglalkoztató Dortmund vasárnap játszik (ellőbbi a Mönchengladbachot, utóbbi a Frankfurtot fogadja).

Ennek ellenére szombaton is érdemes figyelemmel követni a Bundesliga 21. fordulóját, ugyanis a címvédő Wolfsburg a trónkövetelőt, a jelenleg a Leverkusen mögött két ponttal lemaradva második Bayern Münchent látja vendégül.

A tabellán csak 11. helyen szerénykedő hazaiaknak nem lesz könnyű dolguk, már csak azért sem, mert nincsenek kirobbanó formában: az előző nyolc bajnokijukon nem nyertek, miközben a bajorok az utóbbi hét találkozójukon pontot sem veszítettek. A „farkasok" a két gárda legutóbbi wolfsburgi összecsapásából meríthetnek erőt, áprilisban ugyanis 5–1-re győztek, és azon a meccsen szerezte a brazil Grafite azt a látványos sarkazós találatot, amely a Nemzeti Sport Online olvasói szerint az év gólja volt a 2009-es esztendőben.

A Bayern München a lehető legerősebb összeállításában léphet pályára a mai rangadón, a Wolfsburgot viszont érzékenyen érintheti a kapus Diego Benaglio sérülése.

11 ÉVES ÁTKOT TÖRNE MEG AZ EVERTON

Angliában a 25. forduló rangadóját, a Chelsea–Arsenal összecsapást holnap rendezik, míg a mai programból a Liverpool–Everton városi derbi tűnik a legizgalmasabbnak.

A „kékek" szakvezetője, David Moyes megkapta a január hónap legjobb menedzserének járó elismerést, miután csapata kilenc mérkőzés óta veretlen a bajnokságban. Ezt követően elég kínos lenne, ha éppen a helyi rivális ellen szakadna meg a remek széria.

Ha már a sorozatoknál tartunk: a városi vetélytársát négy pozícióval megelőző, jelenleg ötödik Liverpool hat találkozó óta nem szenvedett vereséget, és csak egy gólt kapott. A januárban megsérült Fernando Torres továbbra sem egészséges, így az Everton ellen sem játszhat. A 213. liverpooli derbinek ennek ellenére a „vörösök" az esélyesei, tekintve, hogy az Anfield Roadon 1999 óta nem veszített a Pool az Everton ellen.

Az angol élvonalban játszó magyarok közül Gera Zoltán sérüléssel küzd, kérdéses a játéka a Fulham Bolton elleni találkozóján. Fülöp Márton csapata, a Sunderland a Wigant fogadja.

Olaszországban ma két meccset játszanak, a Palermo a Parmát fogadja, míg Alberto Zaccheroni a Juventus vezetőedzőjeként az első győzelmére készül Livornóban. Spanyolországban a két „nagyra" kötelező házi feladat vár: a listavezető Barcelonához a Getafe, míg a második Real Madridhoz az Espanyol látogat.  

A topligák állásáról itt tájékozódhat!

A SZOMBATI PROGRAM
PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
LiverpoolEverton 13.45
Bolton–Fulham 16.00
Burnley–West Ham 16.00
Hull City–Manchester City 16.00
Manchester United–Portsmouth 16.00
Stoke–Blackburn 16.00
Sunderland–Wigan 16.00
Tottenham–Aston Villa 18.30
   
SERIE A
23. FORDULÓ
Palermo–Parma 18.00
Livorno–Juventus 20.45
   
BUNDESLIGA
21. FORDULÓ
1. FC Köln–Hamburg 15.30
Bochum–Bayer Leverkusen 15.30
Freiburg–Schalke 15.30
Hoffenheim–Hannover 15.30
Wolfsburg–Bayern München 15.30
Nürnberg–VfB Stuttgart 18.30
   
PRIMERA DIVISIÓN
21. FORDULÓ
Valencia–Valladolid 18.00
Barcelona–Getafe 20.00
Real Madrid–Espanyol 22.00
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik