Bombagóllal szerzett vezetést az Eszék (Fotó: nk-osijek.hr)

 

HORVÁT 1. HNL
10. FORDULÓ
Slaven Belupo–NK Osijek 0–1
(0–0)
Kapronca,
Kaproncai Stadion, zárt kapuk mögött. V: Matoc
Slaven Belupo: I. Filipovic – V. Soldo, Van Bruggen, Bocic – Bogojevic (Knöll, 75.), Glavcsics, Paracki, K. Lulics, Goda (Zirdum, 90+2.) – M. Boakye (Jeffrén, 55.), Krstanovic. Vezetőedző: Tomislav Stipic
NK Osijek: Ivusic – I. Silva, Loncar, Caro, Jurcsevics – Ljubic, Pilj – Bohar (Guti, 90+2.), Kleinheisler (Ljopa, 86.), A. Erceg (Ndockyt, 75.) – Miérez. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerző: Bohar (47.)

Miután a múlt héten elmaradt az eszékiek bajnokija, edzőjük, Nenad Bjelica már annak is örült, hogy egyáltalán pályára tudnak lépni, és egyáltalán nem aggódott a távollévők miatt – a csapatából heten is koronavírusosak lettek, de nem aggódott a hiányzók miatt.

Idegenben is győzni akarunk – adta ki a napiparancsot az egykori remek (a Betisben és a Kaiserslauternben is megforduló, többszörös horvát válogatott) támadó Kleinheisler Lászlóéknak, akik végigtámadták az első félidőt, de nemhogy ziccerig nem jutottak, még helyzetig sem nagyon.

Ellenben a második félidőt góllal kezdték, remekbe szabott szabadrúgással talált a hazai kapuba a nyáron 850 ezer euróért igazolt Damjan Bohar, aki első gólját szerezte új csapatában.

Azonnal elkezdett rohamozni a hazai csapat, az eszékiek lelkesen védekeztek, a középcsatár Ramón Miérez például olyan lelkesen, hogy csak a VAR mentette meg az eszékieket egy büntetőtől...

Beállt a hazaiakhoz a Barcelona egykori csodagyereke, Jeffren, Kleinheisler pedig majdnem kiharcolt egy tizenegyest, aztán ballal 18-ról nem sokkal lő a kapu bal felső sarka fölé.

Bjelica beküldte a pályára a nem is olyan régen még a Barcelona B-ben játszó Merveil Ndockytot, a hajrában lecserélte a rengeteget futó Kleinheislert. Támadtak becsülettel a kaproncaiak, veszélyes fejessel és átlövéssel egyaránt próbálkoztak, de egyenlíteni nem tudtak.

PERCRŐL PERCRE


90+7. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+7. perc Bozic beadása is a kapusé, lesérül Loncar. Meglepő! Begörcsölt.

90+6. perc Szabadrúgás, elöl a kapus is, Krstanovic beadása a kapusé. Kontra, de szerelit Ndockytot. Nagy rejtély, miért a 196 centiméter magas ék adta be a szabadrúgást...

Nem játszik ma a hazaiaknál Stipe Bacelic-Grgic.

90+5. perc Sárga egy hazai kispadon ülő személynek.

Guti, azaz Gutieri brazil-olasz, nem spanyol, középhátvéd.

90+2. perc Guti be, Bohar le. Zirdum váltja a lesérült Godát a hazaiaknál.

Hat perc a ráadás. A hazai mester ennek örömére leveszi a szürke sálját.

89. perc KIMARAD! Krstanovic hatról a jobb alsó felé fejeli meg Soldo szép beadását, de véd vetődve Ivusic, a kipattanót ballal beadja jobbról Paracki, de nem éri el azt két bevetődő hazai sem az ötösön!

88. perc Sárga lap a hazai mesternek. Ennek ellenére Krstanovic tízről a jobb felső fölé fejeli Paracki bal oldali szabadrúgását.

86. perc Kleinheisler le, Dmitro Ljopa be.

85. perc Pilj löki Jeffrent, szabadrúgás kissé balról, 18-ról, a sértett ballal feladja a labdát a kapusnak. A labda átment azért a sorfalon... Mario Jurcevic kapott sárga lapot még reklamálásért.

80. perc Kleinheisler rengeteget fut, most a középcsatár posztján bukkan fel, de rossz Lulic jobb oldali beadása.

77. perc Folyamatosan nyom a Slaven, beadás beadás hátán, kornerhegyek. Most is egy... Lulics beadását kifejeli Kleinheisler a rövid sarok elől.

Knöll 23 éves, német U21-es válogatott, középcsatár, Ndockyt Kongói DK-beli, volt barcelonás.

75. perc Ercegnek nem ment ma, Merveil Ndockyt váltja. A másik oldalon Törnes Knöll a pályán Bogojevic helyén.

73. perc Jobban van, folytatja.

70. perc Silva a földön, a jobb lába fáj.

68. perc Silva ment mellel bátran a bal alsó előtt szögletre, okosan, szépen.

66. perc Kleinheisler ballal nem sokkal lő a léc fölé a 16-os bal sarkáról!

64. perc Goran Paracki kap sárga lapot belemenésért.

62. perc Hopp, Kleinheislernek nekimegy a 16-oson belül odalról Paracki, de tovább! Kleinheisler lő kapura most egy szöglet után, középen jobbal kapura lő Loncar, de les.

61. perc Danijel Loncar kap sárga lapot Bogojevic lekönyökléséért.

59. perc Soldo ezért elkapja Miérez arcát hátulról karhajlattal, és földre viszi.

57. perc VAR! Miérez ellökte a 16-oson belül a bal oldali, ballábas Glavcsics-szöglet után Van Bruggent...Megnézi a spori is, Miérez arcáról leolvasva ez büntető lesz. Nem, nem lett az!

55. perc A sértett ballal 22-ről a léc alá tekerné a szabadrúgást, de figyel és ment robinzonáddal Ivusic.

55. perc Jeffren be, Boakye le. Jeffren a Barcelona neveltje, volt spanyol U-, már venezuelai felnőtt válogatott.

54. perc José Antonio Caro kap sárga lapot Glavcsics felrúgásáért.

52. perc Silva nem figyel, de pocsék a levétel Boakyétől, előtte Paracki lőhetett volna jobbal kapura 23-ról, ha mer. De nem mer.

51. perc Blagojevic beadása éppen csak magas középen Boakyének. Egyre többet támad a hazai csapat, feléledtek.

Bohar 29 éves, párszoros szlovén válogatott, a nyáron 850 ezer euróért jött a Zaglebie Lubintól. Ez az első gólja Horvátországban.


47. PERC ITT A GÓL, jobbal a bal felső sarokba lő 18 méterről DAMJAN BOHAR! 0–1!

46. perc Miérez kiharcol egy szabadrúgást a 16-os előtt nem sokkal, Bozic rúgta meg.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

E párharc legjobb góllövői, közöttük egy ismerős névvel
Mirko Maric 6
Muzafer Ejupi 5
Mateas Delic 5
Antonio Perosevic 4
Dino Kresinger 3



Az eszékiek még tiltakoznak, folytatták volna az akciót.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

43. perc A hajrá is az Eszéké, Kleinheisler egyre többet passzol, de most sem az igazi Jurcevic bal oldali, ballábas beadása.

38. perc Most passzol a magyar fiú, a jobb oldali kapufa előtt jár már Jurcevic, ballábas beadása rossz.

35. perc Kleinheisler a 16-oson belül, Erceg várja a labdát, de ezt bizony elcselezte most a magyar középpályás.

Sokkal többet támadnak a vendégek, a "Gyógyszerészek" maximum az ívelésekkel veszélyeztettek, igen mérsékelten.

33. perc Nem sokkal fejel a jobb alsó sarok mellé tízről Miérez, de les.

31. perc Glavcsics szabadrúgása nem az igazi, mellé nagyon.

25. perc Glavcsics szögletét rosszul éri el középen fejjel Boakye.

19. perc Filipovics passzol a vendégekhez, Kleinheisler a 16-oson, nem lő, nem passzol... elnyomják, nincs büntető. Nem is járt.

18. perc Silva szereli szépen a 16-oson Soldo labdaszerzése és beadása után Boakyét.

16. perc Kleinheisler a balon, két jó csel után rossz a beadása.

13. perc Kleinhesler passza után Ljubic ballal kissé jobbról 19-ről a bal felső sarok fölé talál. Silva jobb oldali ívelése a kapusé aztán.

12. perc A hazai jobbszellő, Bogojevic ível jobbról a kapu tetejére.

10. perc Ljubic ballal lő egy szerencsés csel után kapura, középről, de éppen a hazai kapus ölébe talál.

7. perc Pilj lő kapura a 16-os elől, nem gond a hazai kapusnak, Filipovicsnak.

5. perc Kellemes napsütésben, óvatos mezőnyjátékkal.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta sötétkékben, a vendégek tiszta fehérben.

Az eszéki mester, Nenad Bjelica örül, hogy legalább játszhatnak, és nem zavarja, ha tartalékos a csapata, most legalább mindenki megmutathatja, mire is képes. Győzelmet vár.

A Kleinheisler Lászlót is soraiban tudó eszékiek döcögősen, két vereséggel kezdték a bajnokságot, azóta viszont mind a négy meccsüket megnyerték, legutóbb a Sibenik otthonában győztek 2–0-ra. Jó formában várták volna tehát az utolsó helyezett Istra elleni találkozót (még ha az előző fordulóra tervezett, Lokomotiva elleni bajnokijuk el is maradt), ám a járványhelyzet közbeszólt. A csapat huszonkilencszeres magyar válogatott középpályása eddig mind a hét meccsen lehetőséget kapott, a Hajduk Split elleni 2–1-es vereség alkalmával gólpasszt adott.

Az érintett labdarúgók egyikének sincsenek súlyos tünetei, de a klub betartja az ilyenkor szükséges egészségügyi előírásokat. Egyelőre nem tudni, mikor pótolják az elmaradt találkozót, és ez igaz a másik két elhalasztott összecsapásra, merthogy a kilencedik forduló másik két mérkőzését, a Lokomotiva Zagreb–Hajduk Split és a Gorica–Rijeka meccset szintén nem játsszák le ezen a hétvégén.

A múlt héten az NK Osijek hivatalos honlapján tudatta, hogy összesen már hét játékosa fertőződött meg koronavírussal. A számok tükrében az biztossá vált, hogy az Eszék hétvégi, NK Istra 1961 (Póla) elleni bajnoki mérkőzését is elhalasztják. A szövetség egyelőre nem döntött a pótlás időpontjáról.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A SLAVEN BELUPO–NK OSIJEK NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!