Az Eszék ezúttal nem bírt a Dinamo Zagrebbel

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 18:41
null
Az NK Osijek ezúttal nem bírt a Dinamo Zagrebbel (Fotó: Dinamo Zagreb/Davor Javorovic)
A horvát első osztályú labdarúgó-bajnokság, az 1. HNL rangadóján az NK Osijek hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb ellen. Az eszékiek magyar válogatott középpályása, Kleinheisler László kezdőként kapott lehetőséget, és a 75. percig játszott.

 

HORVÁT 1. HNL
7. FORDULÓ
NK Osijek–Dinamo Zagreb 0–2
Eszék, Városi Stadion. Vezette: Ivan Bebek.
NK Osijek: Ivusic – Bralic (Fiolic, a félidőben), Skoric, Loncar – Bartolec (Jurcevic, 75.), Nejasmic, Zaper (Daku, a félidőben), Milos – Grzan (Pilj, a félidőben), Kleinheisler (Hiros, 75.), Miérez. Vezetőedző: Nenad Bjelica.
Dinamo Zagreb: Livakovic – Moharrami, Franjic, Risztovszki, Sutalo – Ivanusec (Gojak, 80.) Jakic (Spikic, 89.), Misic, Orsic – Petkovic, Juric (Andric, 73.). Vezetőedző: Damir Krznar.
Gólszerző: Jakic (34.), Loncar (65. – öngól).

ÖSSZEFOGLALÓ

A félidő eleje teljesen kiegyenlített volt, ám a Dinamo Zagreb hamar átvette az irányítást; a 10. és a 34. perc között a játék lényegében csak az eszékiek térfelén zajlott. Damir Krznar csapata ekkor 75 százalékban birtokolta a labdát, addigi hat kísérletéből egy talált kaput, míg az NK Osijek ugyanerre vonatkozó statisztikája egyből nulla volt. A nyomásnak meglett az eredménye: Deni Juric hajszálpontos beadásából Kristijan Jakic volt eredményes (0–1).

Az 58. percben óriási lehetőséghez jutott az eszéki csapat: Josip Sutalo arcon ütötte Ramón Miérezt, és a játékvezető a videobíró segítségével befújta a büntetőt, egyben sárga lappal szankcionálta a Zagreb játékosát. Csakhogy a tizenegyest Marin Pilj kihagyta. Nem sokkal később a fővárosiak kétgólos előnyre tettek szert: Mislav Orsic szabadrúgásból adta be a labdát, amely levágódva az alapvonal felé csordogált. Bartol Franjic azonban még épp elérte, kapura bombázta, és a becsúszó Danijel Loncar hátáról a kapuba pattant a labda, öngólnak minősítették. Az NK Osijek nagyot küzdött a szépítésért, amely végül nem jött össze, így 2–0-s vereséget szenvedett. A Dinamo Zagreb a győzelmével a tabella élére állt, az Eszék a harmadik helyre csúszott vissza.

PERCRŐL PERCRE

95. PERC: ITT A VÉGE! AZ NK OSIJEK EZÚTTAL 2–0-S VERESÉGET SZENVEDETT A DINAMO ZAGREBTŐL.

90. perc: öt perc a hosszabbítás!

89. perc: Kristijan Jakic levonul, Dario Spikic jön fel.

84. perc: küzd az Eszék, ám a szépítés egyelőre nem sikerül.

80. perc: Luka Ivanusec helyett Amer Gojak érkezik.

77. perc: az Eszék szöglete veszélytelennek bizonyul.

75. perc: Kleinheisler László is lejön a pályáról, Amer Hiros áll be helyette. Csakúgy, mint Mario JurcevicKarlo Bartolec helyett.

72. perc: Deni Juricot (Dinamo Zagreb) Kommen Andric váltja.

66. perc: megadták a találatot, öngólként.

65. perc:a videobíró elemzi az jelenetet...Mislav Orsic szabadrúgásból adta be a labdát, amely levágódva az alapvonal felé csordogált. Bartol Franjic azonban még épp elérte, kapura bombázta, és a becsúszó Danijel Loncar hátáról a kapuba pattant a labda.

65. PERC: GÓL! IMMÁR 2–0-RA VEZET A DINAMO ZAGREB!

62. perc: balhé a pályán! Az idegtépő percekben elszabadultak az indulatok, több játékos egymásnak esett. Mile Skoric (NK Osijek) és Sztefan Risztovszki egyaránt sárga lapot kapott.

59. perc:Marin Pilj tizenegyesét Dominik Livakovic nagy bravúrral hárította.

58. perc: TIZENEGYES!
Josip Sutalo arcon ütötte Ramón Miérezt. A játékvezető a videóbíró segítségével befújta a büntetőt, és sárga lappal szankcionálta Sutalót.

53. perc: óriási helyzetet hagyott ki a Dinamo támadója, Deni Juric: tíz méterről teljesen tisztán lőhetett kapura, ám ő fölé bombázta a labdát.

50. perc: úgy tűnik, jót tett a „vérfrissítés” az Eszéknek, dinamikusabb futballt játszik.

46. perc: Nenad Bjelica három játékosát is lecseréli: Mihael Zaper, Sime Grzan és Slavko Bralic helyett Mirlind Daku, Marin Pilj, valamint Ivan Fiolic érkezett a pályára.

46. PERC: ELKEHZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

45. PERC: NINCS HOSSZABBÍTÁS, VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK.

45. perc: Ivica Ivuisic ezúttal hárította Kristijan Jakic lövését.

43. perc: szögletet rúghatott az NK Osijek, de a Zágráb könnyedén felszabadított.

39. perc: a vezető találat megszerzése óta főként a középpályán folyik a játék.

34. PERC: GÓÓÓL!! A DINAMO ZÁGRÁB MEGSZEREZTE A VEZETÉST. DENI JURIC HAJSZÁLPONTOS BEADÁTÁT KRISTIJAN JAKIC ÉRTÉKESÍTETTE.

31. perc: Mato Milos kapott sárga lapot reklamálásért, szerinte az NK Ösijeknek szöglet járt, ezzel szemben Ivan Bebek játékvezető kirúgást ítélt.

28. perc: Mislav Orsic tekerte kapu fölé a labdát.

23. perc: a Dinamo Zagreb átvette az irányítást, a játék lényegében csak az Eszék térfelén zajlik. Damir Krznar csapata 72 százalékban birtokolja a labdát, eddigi hat kísérletéből egy talált kaput, az NK Osijek ugyanerre vonatkozó statisztikája egyből nulla.

21. perc:Mislav Orsic (Dinamo Zagreb) adta be nagyon rosszul a labdát a tizenhatoson belülre, az NK Osijek jöhet kirúgással.

14. perc: nagy helyzet adódott a Zágráb előtt! Sztefan Risztovszki remekül passzolt középre Deni Juricnak, aki gyönyörűen cselezte tisztára magát, de végül Ivica Ivusic kapus barúrral hárított.

9. perc: a vendégek többet birtokolják a labdát, de a csapatok egyelőre nem tudják átjátszani a másik védelmét.

4. perc: elsőként az eszékiek lőnek kapura, de Ramón Miérez kísérlete veszélytelen volt.

1. PERC: IVAN BEBEK JÁTÉKVEZETŐ BELEFÚJ A SÍPJÁBA, ELKEZDŐDIK A TALÁLKOZÓ!

ELŐZMÉNYEK

Vitán felül áll, hogy a horvát bajnokság legnagyobb rangadóját rendezik vasárnap. Az elmúlt tizenhat kiírásból ugyanis tizenötöt a Dinamo Zagreb nyert meg, az előző idényben pedig a mostani ellenfél Osijek volt a legfőbb kihívója, és jelen állás szerint ebben a kiírásban is  Kleinheisler László  együttese szorongathatja meg leginkább a címvédőt. Az igazsághoz tartozik, hogy a ligát Lovrencsics Gergő együttese, a Hajduk Split vezeti, de csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az eszékieket, míg az ötödik Dinamo egy meccsel kevesebbet játszva három ponttal van lemaradva. A közelmúlt eredményei egyébként bizakodással tölthetik el az eszékieket, hiszen hazai pályán öt bajnoki óta veretlenek a fővárosiak ellen.

Az NK Osijek vezetőedzője, Nenad Bjelica így vélekedett a találkozó előtt:

Mihret Topcagic, valamint Mario Jurcevic már visszatérhetett a keretbe, s a heti edzésmunkánk is azt mutatja, hogy mindenki a vasárnapi találkozóra koncentrál. Az Istra elleni vereség után immár oldottabb a hangulat, és felkészülten várjuk az újabb bajnoki erőpróbát. Tény, Pulából hazafelé jövet sok szó nem hangzott el a buszon, a hétórás út során mindenki a saját gondolataiba merült, jutott ideje átgondolni a vereség okait. Az biztos, hogy nem volt százszázalékos a produkciónk, kifogást sem keresünk rá. Igyekszünk persze mindig a legjobb tudásunk szerint futballozni, ez azonban időnként nem sikerül. Agresszivitásban és fegyelemben mindenképpen javulnunk kell a Zágráb ellen.“

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ NK OSIJEK–DINAMO ZAGREB LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik