Vizes vb: a csodadresszek versenyét az Arena X-Glide nyerte

Vágólapra másolva!
2009.08.07. 01:46
Címkék
Az olasz fővárosban vasárnap zárult vizes vb-n nemcsak az úszók, hanem – szupertermékeikkel – a sportfelszereléseket gyártók is versenyeztek, és e különviadalt a magyar válogatottat is öltöztető Arena csúcsterméke, az X-Glide nyerte.
Már kérdés, hogy a korábban nagyon is komoly üzleti vetélkedésnek indult „küzdelem” időközben presztízscsatává szelídült, mivel a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség éppen Rómában döntött úgy, hogy a kétségtelenül teljesítménynövelő csodadresszek használatát csak ez év végéig engedélyezi, és az úszóvilág január elsejétől visszatér a hagyományos, 2008 előtti textilviseletekhez. Az „űrruha-búcsúztató” itáliai vb-n csak harmadik lett a sokáig bombaüzletnek látszó folyamatot a maga szupermezével, az LZR Racerrel elindító Speedo cég, amelynek termékében 2008-ban több mint száz világcsúcs született. Az európai riválisok azonban 2009-re utolérték, sőt el is hagyták az amerikai vetélytársat, és Rómában javarészt már az Arena-csúcsviselet és az olaszok Jaked01-es „mintadarabja” diadalmaskodott. Olyannyira, hogy az X-Glide-osok 36 vb-érmet nyertek, ebből 14 lett arany, míg a 37 vb-medálig jutó „Jaked-pártiak” 9 elsőséget szereztek. Ez volt az első, egyszersmind az utolsó alkalom is, hogy egy FINA-csúcseseményen külön dresszversenyt lehetett „rendezni” amelyben hivatalos végeredményt nem hirdettek ugyan, a swimnews.com című internetes szaklap azonban vette a fáradságot, hogy „darabra” lebontva közzétegye a sportszergyártók közötti világbajnoki sorrendet. A végeredmény így fest (a váltókat az összegzésnél nem vették figyelembe, egy harmadik helyen pedig holtverseny volt):

VIZES VB, ÚSZÓVERSENYEK

Márka arany ezüst bronz
Arena X-Glide 14 12 10
Jaked01 9 12 16
Speedo LZR 6 2 7
adidas Hydrofoil 4 6 1
Descente Aquaforce 1 2 1

VIZES VB, ÚSZÓVERSENYEK

Márka arany ezüst bronz
Arena X-Glide 14 12 10
Jaked01 9 12 16
Speedo LZR 6 2 7
adidas Hydrofoil 4 6 1
Descente Aquaforce 1 2 1


A római, sorrendben 13. vb-n született összesen 43 világcsúcsból is az „arany- és ezüstruhások” vették ki leginkább a részüket: az X-Glide-ban és a Jaked01-ben 13-13 világrekordot úsztak a versenyzők, az rangsorban harmadik adidas 7 csúcsot vallhat a magáénak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik