A győzelem kulcsai

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.08.06. 23:33
Címkék

5 sikertelen triplakísérlet után ment be az első hárompontos 5 sikertelen triplakísérlet után ment be az első hárompontos

Keserves küzdelemnek indult a szerda esti magyar–ukrán Eb-pótselejtező: a palánk alatt az ellenfél magassági fölénye miatt látszólag esélyünk sem volt, a triplák pedig nem mentek. Az első öt hárompontoskísérletünk célt tévesztett, és bár a hatodik az első negyed végén beesett, a következő négy ismét pontatlan volt. A statisztika szerint tehát 1/10es triplamutatóval álltunk a második félidő elején, amikor végre helyreállt az irányzék, és a következő négy kísérlet beakadt.

12 pontot dobtak az utolsó negyedben elbizonytalanodó ukránok

Az 59–44-es előny nagy előrelépést jelentett a 40–37tel végződő, nyögvenyelős első félidőt követően. Lám, ennyit jelent a jó vagy legalábbis feljavuló távoli dobóteljesítmény, illetve ez az, ami mérhető. Mert kevésbé számszerűsíthető például az elhárítás összeállása, ha csak úgy nem, hogy a második negyed 21 pontja után a harmadikban 18, a negyedikben meg már csupán 12 egységig jutottak az ukránok – pedig próbálkoztak.

22 eladott labdába kergették bele a mieink az ellenfelet

A triplák beesése mellett a hátsó alakzat megszilárdulása volt a másik kulcsa a kiütéses győzelemnek, nem kevesebb, mint 22 eladott labdája volt az ukrán válogatottnak. Tanítani kellene, ahogy a nagyszünet után védekezett a magyar csapat, s Dzunics Braniszlav, férfiválogatottunk taktikáért felelős edzője még az utolsó percben, 28 pontos vezetésnél is az oldalvonal mellett ugrálva hajtotta a csapatot.

24 ponttal nyert a válogatott, ez minden várakozást felülmúlt

A vége közte 24 lett, amivel – a dzunicsi maximalizmust szem előtt tartva – elégedetlenek is lehetnénk, hiszen már 28-cal is vezettünk kétszer. De tegyük a szívünkre a kezünket: ugyan ki ne írta volna alá a kezdéskor akár az egypontos diadalt is a két NBA-s kosarassal kiálló Ukrajnával szemben? Meg amikor a két, észak-amerikai profiligában edződő center belekezdett a pontgyártásba, és az első, valamint a második negyed java részében kapaszkodnunk kellett? Ezúttal azonban nem a magyarok őrlődtek fel fizikailag a csatában, hanem az általuk diktált tempót nem bíró esélyesebb ellenfelük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik