Vb 2022: kiszámolták – 59 százalék Szalaiék esélye a pótselejtezőre

Vágólapra másolva!
2021.04.01. 16:59
null
Szalaiék hozták a kötelezőt Andorra ellen (Fotó: Árvai Károly)
A mögöttünk hagyott egy hétben elkezdődött a 2022-es vb európai kvalifikációs sorozata, s ahogy az a két évvel ezelőtti Eb-selejtezők során is előfordult, időről időre jelentkezünk a széria egy-egy periódusának végén a labdarúgás statisztikáival is foglalkozó cég, a Gracenote, a FIFA statisztikai adatszolgáltatójának „jóslataival”.

A Gracenote által 2002 óta rendszeresen összeállított világranglistán – amely a FIFA néhány éve megújított rangsorához hasonlóan az Élő-pontok számítási módszerét veszi alapul, és különböző súlyozásokat is tartalmaz, viszont nem elérhető nyilvánosan – az egyes válogatottak által elfoglalt helyezések alapján az egyes mérkőzésekre kiszámolt százalékos esélyeket figyelembe véve elkészült az európai selejtezősorozat első köre utáni előrejelzés.

Az elemző cég arra jutott, hogy a teljes mezőnyből három kör után egyedül Dánia tekinthető szinte biztos világbajnoki szereplőnek. A sorsoláskor a második kalapból előkerülő Ausztriát – vagyis papíron a legnagyobb riválist – szerdán 4–0-ra legyőző dánok három mérkőzés után 14 rúgott és 0 kapott góllal vezetik csoportjukat, és 97 százalékos biztonsággal kijelenthető, hogy ott lesznek a katari tornán.

A statisztikai elemző cég előrejelzései szerint még két válogatottnak van 90 százalék vagy a fölötti esélye a vb-részvétel kiharcolására: a bemutatkozásként a 2. kalapból kisorsolt Ukrajna ellen döntetlennel kezdő, majd kettőt nyerő francia válogatott (93 százalék) mellett a szintén legerősebb ellenfelével – Csehországgal – ikszelő Belgiumnak (90 százalék).

Ezzel pedig el is érkeztünk a magyar csoporthoz, mert a vb-szereplés elérésére a negyedik legesélyesebbnek az I-csoportot 9 ponttal vezető Angliát (89 százalék) tartja a társaság. Mindent egybevetve a Gracenote jóslata szerint a 7 ponttal második helyen álló magyar válogatott 100-ból 19 szimuláció esetén valamilyen módon kiharcolja a világbajnoki részvételt a sorozat végére, s ugyanennyi sanszot lát a cég a lengyel vb-részvételre is, míg az albánokéra 2 százalék a becslés.

Harry Kane-ék csoportgyőzelme 86 százalékos biztonsággal kijelenthető, a lengyeleknek erre 7, a magyar válogatottnak 6 százalék az esélye. Ami a pótselejtezős részvétel kiharcolását illeti, ebben Marco Rossi csapata áll a legjobban: 59 százalék, hogy ott lesz a rájátszásban, a lengyeleknek 50 százalékot ad a cég, az angoloknál 11 százalék a sansz, hogy playoffra kényszerülnének, míg Albániánál 10 – a két miniállamnak, Andorrának és San Marinónak nulla, mindenre is...

 


 

A vb-selejtező rájátszásába egyébként a 10 csoportmásodik kerül be, kiegészülve a Nemzetek Ligájából a csoportelsők rangsorának legjobb két olyan válogatottjával, amely nem végzett az első két helyen a vb-csoportjában.

A Gracenote az első három fordulót elemezve kitért a váratlan eredményekre is, mint írják, a lejátszott 75 találkozó közül mindössze 6 olyan volt, amelyen az előzetesen esélytelenebb együttes győzött.

Természetesen, az északmacedónok Németország ellen aratott 2–1-es győzelme számít az első három kör legnagyobb meglepetésének, hiszen az előrejelzések szerint erre mindössze 7.1 százalék volt az esély, és Luxemburg Írországban elért sikere is váratlan – 10.7 százaléknyi kilátás volt erre (mindkét kimenetel a vesztes felek tétmérkőzéses történelmének valaha volt legváratlanabb eredménye a Gracenote szerint – a szerk.). Az első három fordulóban elért hat bravúros győzelem listáját a Ciprus–Szlovénia 1–0 (24.4 százalék), a Szlovénia–Horvátország 1–0 (27.9), a Törökország–Hollandia 4–2 (28.1), és az Örményország–Románia 3–2 (33.6) találkozó teszi teljessé.

Esély a világbajnoki részvételre (Fotó: Gracenote)
Esély a világbajnoki részvételre (Fotó: Gracenote)
ESÉLYEK A …
…csoportgyőzelemre …playoffra …vb-részvételre
Dánia 96% 3% 97%
Franciaország 89% 11% 93%
Belgium 83% 17% 90%
Anglia 86% 11% 89%
Portugália 79% 20% 85%
Olaszország 72% 28% 82%
Spanyolország 63% 37% 75%
Németország 64% 23% 71%
Hollandia 46% 32% 56%
Horvátország 46% 27% 52%
Törökország 41% 40% 50%
Svédország 34% 52% 47%
Svájc 27% 67% 46%
Oroszország 34% 33% 42%
Wales 12% 88% 36%
Szerbia 21% 70% 36%
Csehország 4% 91% 28%
Ausztria 2% 97% 25%
Észak-Macedónia 15% 27% 21%
Örményország 15% 28% 21%
Lengyelország 7% 50% 19%
MAGYARORSZÁG 6% 59% 19%
Norvégia 12% 23% 18%
Szlovákia 12% 21% 15%
Ukrajna 5% 34% 15%
Finnország 5% 32% 13%
Szlovénia 7% 28% 11%
Skócia 2% 28% 7%
Bosznia-Hercegovina 1% 22% 6%
Románia 3% 13% 6%
Görögország 3% 12% 5%
Izland 2% 10% 4%
Izrael 0% 16% 4%
Montenegró 1% 8% 3%
Ciprus 2% 4% 2%
Albánia 0% 10% 2%
Fehéroroszország 1% 6% 2%
Luxemburg 0% 7% 1%
Észak-Írország 0% 5% 1%
Kazahsztán 0% 3% 1%
Grúzia 0% 3% 0%
Írország 0% 2% 0%
Koszovó 0% 1% 0%
Málta 0% 0% 0%
Azerbajdzsán 0% 1% 0%
Bulgária 0% 1% 0%
Litvánia 0% 0% 0%
Feröer 0% 0% 0%
Lettország 0% 0% 0%
Észtország 0% 0% 0%
Moldova 0% 0% 0%
Andorra 0% 0% 0%
Gibraltár 0% 0% 0%
Liechtenstein 0% 0% 0%
San Marino 0% 0% 0%
AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 9– 1 +8 9
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 10– 4 +6 7
3. Albánia 3 2 1 3– 2 +1 6
4. Lengyelország 3 1 1 1 7– 5 +2 4
5. Andorra 3 3 1– 8 –7 0
6. San Marino 3 3 0–10 –10 0


1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
MAGYARORSZÁG–Lengyelország 3–3 (Sallai 6., Szalai Á. 53., Orbán 78., ill. Piatek 60., Józwiak 61., Lewandowski 82.)
Anglia–San Marino 5–0 (Ward-Prowse 14., Calvert-Lewin 21., 53., Sterling 31., Watkins 83.)
Andorra–Albánia 0–1 (Lenjani 41.)

2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
Albánia–Anglia 0–2 (Kane 38., Mount 63.)
San Marino–MAGYARORSZÁG 0–3 (Szalai Á. 13. – 11-esből, Sallai 71., Nikolics 88. – 11-esből)
Lengyelország–Andorra 3–0 (Lewandowski 30., 55., Swiderski 88.)

3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA
Andorra–MAGYARORSZÁG 1–4 (M. Pujol 90+2. – 11-esből, ill. Fiola 45+2., Gazdag 51., Kleinheisler 58., Nego 90.)
Anglia–Lengyelország 2–1
(Kane 19. – 11-esből, Maguire 85., ill. Moder 58.)
San Marino–Albánia 0–2 (Manaj 63., Uzuni 85.)

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik