Válogatott: Van hasonlóság Szoboszlai és Sigurdsson között – Hamrén

Vágólapra másolva!
2020.11.11. 17:17
null
Erik Hamrén szerint van hasonlóság Szoboszlai Dominik és Gylfi Sigurdsson között (Fotó: Földi Imre)
A Magyarország–Izland Eb-pótselejtező előtt szerdán, a Puskás Arénában Erik Hamrén, a vendégek szövetségi kapitánya és a csapat középpályása, Aron Gunnarsson válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

Az izlandiak szövetségi kapitánya, Erik Hamrén kérdésre válaszolva először Marco Rossi pozitív vírustesztjét érintette, majd a zárt kapuról és a magyar csapatról is szót ejtett.

„Természetesen sajnálom Marco Rossit. Ez nagyon nehéz szituáció az egész világban, de a meccsre kell összpontosítanunk. Jó lenne kezet fogni vele, de ez elmarad, minden jót kívánok neki. Nem sokat számít, hogy nem lesznek nézők. Ehhez mostanra mindenkinek hozzá kellett szoknia, Románia ellen 59 néző előtt játszottunk. Kemény ellenfélre számítunk, Bulgária ellen Magyarország megmutatta az erejét” – fogalmazott Hamrén, akivel Aron Gunnarsson is egyetértett. A középpályás négy éve már játszott Magyarország ellen az Európa-bajnokságon.

„Természetesen emlékszem a 2016-os Eb-meccsre. A magyarok sokat birtokolták a labdát, nem tudtuk irányítani a találkozót. Tisztában vagyunk azzal, hogy most is nehéz meccs vár ránk – reagált Gunnarsson a Nemzeti Sport kérdésére. – Az ilyen ki-ki meccseken az dönthet, ki hibázik kevesebbet.”

Hamrén azt is elmondta, mindenki jó állapotban van, és vállalni tudja a játékot, jól sikerült a csapatnak az augsburgi felkészülés. Annak ellenére, hogy vannak játékosok, akik a klubjukban kevesebb lehetőséget kapnak, úgy érzi, összességében megfelelő formában várja a csapat a mérkőzést. Az északiak kapitányát a két csapat meghatározó játékossáról, Gylfi Sigurdssonról, illetve a hasonló stílust képviselő Szoboszlai Dominikről is kérdeztük.

„Két nagyszerű játékosról beszélünk, és ha fel is fedezhetők hasonlóságok, számunkra a csapat a fontos. Nem szeretnék egyéniségekről beszélni, de tény, mindketten remek labdarúgók” – reagált Hamrén. Ezek után a kapitány és Gunnarsson is beszélt arról, vajon a jövő évi Eb lehet-e az utolsó nagy dobása a jelenlegi izlandi generációnak.

„Ez a generáció remek eredményeket ért el, ha holnap győzünk, sorozatban három nagy tornán vehetünk részt. Mindenkinek a saját döntésén múlik, mikor érzi úgy, hogy visszavonul, és átadja a helyét a fiataloknak. Én a holnapi meccset nem úgy élem meg, mint egy utolsó esélyt” – válaszolt Gunnarsson.

„Izland kis ország, hullámokban jönnek a tehetségek, nem egyszerre, de az utánpótlás-válogatottak jól teljesítenek, engem svédként lenyűgöz, hogy ilyen jó labdarúgókat nevel az ország, de nemcsak a futballt, hanem a kézilabdát is említhetjük. Én sem gondolom, hogy ez lehet az utolsó dobása ennek a generációnak, van, akinek talán igen, de amíg a csapat éhes a sikerre, lehet folytatás, és azt látom a játékosokon, hogy még éhesek, vannak céljaik” – tette hozzá Hamrén.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Hegedüs Lajos (Paksi FC)
Védők:Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások:Cseri Tamás (Mezőkövesd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók:Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC),Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

AZ IZLANDI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Hannes Halldórsson (Valur), Ögmundur Kristinsson (Olympiakosz Pireusz – Görögország), Rúnar Rúnarsson (Arsenal – Anglia)
Védők: Ari Skúlason (Oostende – Belgium), Hördur Magnússon (CSZKA Moszkva – Oroszország), Birkir Saevarsson (Valur), Kári Árnason (Víkingur Reykjavík), Ragnar Sigurdsson (FC Köbenhavn – Dánia), Sverrir Ingason (PAOK – Görögország), Hólmar Eyjólfsson (Rosenborg BK – Norvégia), Hjörtur Hermannsson (Bröndby – Dánia), Victor Pálsson (Darmstadt – Németország)
Középpályások: Birkir Bjarnason (Brescia – Olaszország), Aron Gunnarsson (el-Arabi – Katar), Gylfi Sigurdsson (Everton – Anglia), Rúnar Már Sigurjónsson (Asztana – Kazahsztán), Arnór Sigurdsson (CSZKA Moszkva – Oroszország)
Támadók: Jóhann Gudmundsson (Burnley – Anglia), Albert Gudmundsson (AZ Alkmaar – Hollandia),Alfred Finnbogason (Augsburg – Németország), Jón Dadi Bödvarsson (Millwall – Anglia),Kolbeinn Sigthórsson (AIK – Svédország),Vidar Kjartansson (Valerenga – Norvégia)

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
EB-PÓTSELEJTEZŐ (NL-RÁJÁTSZÁS)
A-LIGA

Október 8.

Bulgária–Magyarország 1–3
November 12.
20.45:
Magyarország–Izland (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
B-LIGA, 3. CSOPORT
Szeptember 3.:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6.:Magyarország–Oroszország 2–3
Október 11.:Szerbia–Magyarország 0–1
Október 14.:Oroszország–Magyarország 0–0
November 15., 20.45:Magyarország–Szerbia(Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik