Válogatott: Sallai Roland megszabadulhat az arcvédő maszktól

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.11.25. 11:50
null
Ha minden igaz, Sallai Roland a görögök ellen viselte utoljára az arcvédő maszkot (Fotó: Török Attila)
Sallai Rolandnak a jövőben nem lesz szüksége az arcvédő maszkra a futballmérkőzéseken – tudta meg a Bors Sallai Tibortól, a magyar válogatott és a Freiburg támadójának édesapjától.

Sallai Roland szeptember 3-án, a Leverkusen otthonában 3–2-re megnyert német bajnoki mérkőzés első félidejében sérült meg, az ötödik percben szemen rúgta Jonathan Tah – a 25 éves futballistát hordágyon vitték le, napokig nem tudta kinyitni a bal szemét, amelyet meg is kellett operálni. A műtét közben kiderült, a szeme mögötti üregben több csontja eltört, ezért csúszott beljebb a szeme, fémlemezt kellett beépíteni.

Csaknem két hónapon át tartó kényszerpihenőt követően október 30-án tért vissza a pályára, speciális arcvédő maszkban, amelyet a novemberi válogatott mérkőzéseken is hordott.

A sérülése miatt benne volt a pakliban, hogy évekig, akár pályafutása végéig viselnie kell a maszkot, de édesapja, Sallai Tibor elmondta, hogy már a közeljövőben megszabadulhat tőle.

„December ötödikén jelentkeznie kell a Freiburgnál – idézi Sallai Tibort a borsonline.hu. – Roli teljes értékű munkát végezhet, hiszen a görögök elleni játékán is látszott, hogy tökéletesen rendben van. Kemény, kitartó ember, már a műtétet követő hatodik napon mozogni kezdett odahaza, súlyzózott, kerékpárra pattant, és amint elkészült az arcvédője, azonnal ment a freiburgi pályára. Mindent elkövetett azért, hogy mielőbb formába lendüljön. Mindössze a maszk irritálta a bőrét, de ez a múlt, már maszk nélkül is tréningezhet és játszhat a jövőben."

Sallai Tibor elmondta, fia iránt több klub is érdeklődik, ám konkrétummal nem szolgált, csak azt emelte ki, hogy a kérők között nincs ott a török sajtóban sokat emlegetett Fenerbahce.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik