Válogatott: Nincsenek sztárallűrök, mindenki tudja, mi a feladata – Varga Kevin

Vágólapra másolva!
2020.11.20. 09:33
null
Nagy és pontos lövés a 95. percben – Varga Kevin a nagy sprintelés után remek érzékkel küldte a labdát a török kapu jobb alsó sarkába (Fotó: Török Attila)
A nemzeti csapat sikerességének titka: egymásért küzdenek a játékosok, így a kockázatosabb megoldások is bejönnek.

 

– Hosszú sprint volt.
– El is fáradtam a végére – mondta a 24 éves Varga Kevin, aki harmadik válogatott mérkőzésén megszerezte első gólját a magyar válogatott mezében, amely a második gólt jelentette a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

– Vannak gólok, amikor a kapu előtt hirtelen, ösztönből kell cselekedni, de ez más volt, mert rengeteg ideje volt átgondolni, miként kellene befejezni az akciót, hiszen a saját tizenhatosáról indult. Mire gondolt út közben?
– Az első gondolatom az volt, én érjem el a labdát a szöglet utáni kipattanónál, ez sikerült, utána láttam, hogy nincs már előttem senki – de mellettem azért még jönnek. A bal oldali védőjüket éreztem a legközelebb magamhoz, ezért próbáltam úgy vezetni a labdát, hogy betoljam az ellenfelem elé, és amikor ez összejött, tudtam, hogy lövésig kell vinnem az akciót. Igazából arra fókuszáltam, hogy a labdát jól toljam meg, de az őszinte igazság az, hogy a tizenhatos elé érve elfáradtam, kockázatosnak éreztem volna még egyet tolni a labdán, hiszen ha az hosszú, akkor már a kapusé, ezért arra gondoltam, kapura rúgom. Nem pont középen voltam, hanem kicsit jobbra, ezért a hosszú sarkot céloztam, és minden erőmet beleadtam. Fantasztikus érzés volt látni, hogy bement.

– Meg lehet fogalmazni, mi játszódott le akkor önben?
– Nem könnyű, de mivel elfáradtam, azt sem tudtam, merre induljak. Aztán persze bevillant, hogy a szerelmemnek üzenek, de kissé furcsa volt átélni azokat a pillanatokat.

– Furcsa volt?
– Igen, furcsa, mert nem voltak nézők, akikhez szaladhattam volna. Aztán visszanéztem, és a társak olyan messze voltak, még a mi térfelünkön, hogy hirtelen velük sem ünnepelhettem, a távolból integettek – talán csak Sigér Dávid volt közel hozzám, vele kezdtünk el örülni. Nagyszerű volt gólt szerezni, de telt ház előtt micsoda élmény lett volna! No, de persze szuper ez így is.

– Az első és a második válogatottsága között több mint két év telt el – miért?
– Tanulságos, az biztos… Amikor Moszkvában beálltam az utolsó fél órára, Szalai Ádám szeretettel köszöntött az öltözőben a debütálásom alkalmából. Jólesett, de persze mondtam neki is, Ausztrália ellen kétezer-tizennyolcban Georges Leekens már beküldött néhány percre, aztán jót nevettünk ezen. Ádám is mondta, így már emlékszik, de nézzem el neki, hiszen az a meccs tényleg nem most volt. Nagyon jó volt akkor a megelőlegezett bizalom, és nyilván azóta is azért dolgoztam, hogy legyen második alkalom is. Biztosan volt oka, hogy azután sokáig nem kaptam meghívást a keretbe, mint ahogy annak is, hogy most viszont újra itt lehettem a legjobbak között.

– Mégis, mit gondol, minek köszönheti a mostani esélyt?
– Hívott Marco Rossi, és elmondta, figyelnek, és azt látják, egyre letisztultabb a játékom. Talán azt jelentette ez, hogy előtte, ha voltak is jó meccsek, sikeres megoldások, gólok is akár, sok volt a hiba, elkapkodott döntések jellemezték a futballomat, és szerintem ez utóbbiból lett egyre kevesebb. Nyilván fontos volt, hogy immár külföldön is kipróbálhattam magam.

– Néhány évvel ezelőtt Cigándon játszott kölcsönben: mit üzen a gólja azoknak, akik mostanság futballoznak kevésbé ismert klubokban?
– Hogy minden elérhető, csak akarni kell, és esetemben lépésről lépésre haladni. Nem lehet a válogatott csatársorában kezdeni a karriert, ez világos. Nekem jót tett, hogy a DVSC korosztályos csapatai után az NB III-ban kaptam lehetőséget, a cigándi, balmazújvárosi NB II-es kitérők után mutatkoztam be az élvonalban. S bár jól indultam, fel is kapott a média, a közönség figyelt rám, nem hittem, hogy kész játékos vagyok, tudtam, hogy fejlődnöm, tanulnom kell még. Az előző idényben már jók voltak a mutatóim, és bár fájdalmas volt kiesni, a harmadik NB I-es szezonom után elérkezett az idő szintet lépni. Nem egyből a mély vízbe kerültem, hanem lépegettem előre, és a következő, elérendő célra figyeltem, és tavaly ez már a külföldi szerződés volt. Titkon, persze, reméltem, hogy ez a válogatottsággal párosulhat, és nagyszerű érzés, hogy most, huszonnégy évesen itt tartok.

– És milyen lesz visszatérni a Kasimpasához a gólja után?
– Úgy engedtek el: sok sikert, de ellenük óvatosan – ez csak az ugratás volt, mert már kaptam a társaktól elismerő üzeneteket. A válogatottat szenvedélyesen szeretik, szerintem vannak török szurkolók, akik most tudták meg, ki vagyok és hol is játszom, remélem, ez a gól segít abban, hogy minél többet szerepeljek a csapatomban.

– Mindenki kiemeli a csapategységet, a közösségi szellemet, érdekelne, hogy önnek mit ad a nemzeti csapat a kulisszák mögött?
– Önbizalmat. Ez tényleg nem csak hangzatos szöveg! Gulácsi Péter, Willi Orbán Bajnokok Ligája-elődöntőt játszott nemrég, Szoboszlai Dominik a legjobb európai klubok ajtaján kopogtat, vagy azok Dominik ajtaján, és mégis, az ember megérkezik Telkibe, és azt érzi, hogy egyenértékű tagja a csapatnak. Azt, hogy akik idősebbek, erősebb klubokban játszanak, több meccs van a hátuk mögött, nem lekezelik, kioktatják, hanem segítik, bátorítják a fiatalabbat, rutintalanabbat. Lehet rosszul passzolni, de az ember akkor is a biztatást hallja, nem a leszúrást, és ez rengeteg lelkierőt ad. Nincsenek sztárallűrök, mindenki tudja, mi a feladata, és mit szeretnénk elérni. Az Izland elleni meccs után az öltözőben leírhatatlan volt a hangulat, és nem számított, ki rúgott gólt és ki ült végig a kispadon, mindenki ölelgette a másikat. Nagyon jó itt lenni!

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA
3. CSOPORT, 6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 2–0(0–0)
Budapest,Puskás Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Kruzliak (szlovák)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego (Botka, 89.), Sigér, Nagy Á., Kalmár (Cseri, a szünetben), Hangya (Holender, 74.) – Nikolics (Gyurcsó, 64.), Könyves (Varga K., a szünetben).Szövetségi kapitány:Marco Rossi(a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Gera Zoltán helyettesítette a kispadon)
TÖRÖKORSZÁG:
Günok – Sangaré, Kabak, Demiral, Erkin – I. Kahveci (Yazici, 55.), Tufan (Özcan, 71.), Tekdemir (Ayhan, 88.), H. Calhanoglu, Karaman – Tosun (Türüc, 71.).Szövetségi kapitány:Senol Günes
Gólszerző:Sigér (57.), Varga K. (90+5.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik