Válogatott: Mi jobban akartuk a győzelmet, csúsztunk, másztunk – Sallai

Vágólapra másolva!
2022.06.14. 23:07
null
Sallai Roland szerint a hozzáállás döntött a magyar válogatott javára (Fotó: Árvai Károly)
A magyar válogatott Wolverhamptonban 4–0-ra kiütötte Angliát a Nemzetek Ligájában. A három gólszerző értékelt a mérkőzés után.

 

Sallai Roland két gólt szerzett a magyar csapatban Anglia ellen, és ezzel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést a Nemzetek Ligája A-ligájának 3. csoportjában.

„Nagy boldog vagyok, nem találok szavakat egy ilyen mérkőzés után – mondta az M4 Sportnak Sallai Roland. Senki sem gondolta, hogy így alakul. Plusz öröm, hogy honnan hova jutottunk, a közeljövőben már tényleg kell velünk számolni. Nagyon hosszú út volt, beérett a hosszú idő alatt elvégzett munka az új szakmai stábbal, tényleg egymásra találtak a játékosok és az edzők.”

Gazdag Dániel szerezte a negyedik magyar gólt.

„Négy gól Anglia ellen Angliában bárkinek nagy eredmény, mi is büszkék lehetünk. Örülök, hogy ilyen szép gólt szereztem, Ádámtól nagyon jó passzt kaptam, félúton járt a kapus, jól el tudtam lőni mellette” – mondta Gazdag Dániel az M4 Sportnak.

Abban, hogy mi döntött a magyar válogatott javára, egyetértett Sallai és Gazdag.

„Mi jobban akartuk a győzelmet, csúsztunk, másztunk, csak gratulálni tudok mindenkinek. Ez volt az első duplám a válogatottban, nagyon örülök, remélem, még szerzek egy-két duplát a jövőben is” – fogalmazott Sallai.

„Mentálisan erősebbek voltunk. Fontos volt a vezető gól, és hogy vezettünk a félidőben, megmutattuk, hogy jók vagyunk, az utolsó negyedében kihasználtuk a mentális fölényt – mondta Gazdag. Még mi sem foguk fel, mit értünk el, történelmi siker volt. A szurkolók szenzációsak, ha valaki jobb volt mint mi, akkor azok ők voltak, köszönjük, hogy elutaztak ide velünk.”

Nagy Zsolt a németek után az angolok ellen is eredményes volt, őt az M4 Sport kedvéért szinte kirángatták az öltözőből.

„Nagy a buli az öltözőben, ez hihetetlen – mondta Nagy Zsolt.Az elején nem gondoltam volna, hogy ekkora különbséggel nyerhetünk. Ki tudtuk védekezni a meccset, és kontrákból eredményesek voltunk. Kétgólos előnynél már éreztem, hogy le tudjuk még többször is rohanni őket. Nem éreztünk fáradtságot, fájdalmat, az utolsó percekig hajtottunk. A cserék is mindig hozzá tudnak tenni a játékhoz, tökéletes a csapat egysége.”

Nagy szerint a védekezést megint magasabb szintre tudta fejleszteni a válogatott.

„Az olaszok elleni hibákat már a németek ellen is kijavítottuk védekezésben. Mindkét gól hihetetlen volt, az otthonin az egész stadion robbant, de itt is éreztem annak a kis saroknak a robbanását.”

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
4. FORDULÓ
ANGLIA–MAGYARORSZÁG 0–4 (0–1)
Wolverhampton, Molineux Stadion, 28 839 néző. Vezette: Turpin (francia)
ANGLIA: Ramsdale – K. Walker, M. Guéhi, Stones, R. James – Saka (Maguire, 85.), K. Phillips, Bellingham (Foden, 68.), Gallagher (Mount, 56.) – Bowen (Sterling, a szünetben), Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Styles (Nagy Á., 55.), Schäfer, Nagy Zs. – Sallai (Nego, 78.), Szoboszlai (Gazdag, 55.) – Szalai Á. (Ádám, 68.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Sallai (16., 70.), Nagy Zs. (80.), Gazdag (89.)
Kiállítva: Stones (82.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Németország–Olaszország 5–2 (Kimmich 10., Gündogan 45+4. – 11-esből, T. Müller 51., Werner 68., 69., ill. Gnonto 78., Bastoni 90+4.)

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 7–3 +4 7
2. Németország 4 1 3 8–5 +3 6
3. Olaszország 4 1 2 1 5–7 –2 5
4. Anglia4221–6–52

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik