Válogatott: Megnyomjuk az „újraindítás” gombot! – Marco Rossi

Vágólapra másolva!
2021.08.05. 08:27
null
Marco Rossi már az angolokra fókuszál (Fotó: Török Attila)
Az Európa-bajnokság óta először adott interjút Magyarországon Marco Rossi, aki az érzéseiről, a visszautasított ajánlatokról és Sallói Dániel meghívásáról is beszélt a Nemzeti Sportnak.

 

– Finom volt az Unicum?
– Igen! – vágta rá Marco Rossi. – Jó barátságot ápolok Zwack Sándorral, ő lepett meg néhány egyedi gyártású, Hajrá, magyarok! feliratú palackkal, amikor hazatértem Olaszországba, fel is bontottam egyet. Sándor gyakori vendég a meccseinken, de a stadionon kívül is szoktunk találkozni, néha együtt vacsorázunk. Az Unicum az Unicum – egy-két cent még az emésztésnek is jót tesz.

– Az elmúlt időszakban volt ideje feldolgozni, mit ért el a válogatottal júniusban?
– Bőven! Négy hétig pihentem, minden percét élveztem, hogy a feleségemmel és a gyermekeimmel lehetek. Ki sem mozdultunk Olaszországból, igaz, miért is mentünk volna, amikor ott van nekünk a tengerpart. Ha már Simone fiam ott vízilabdázik, sok időt töltöttünk Szicíliában.

Honfitársai felismerték?
– Jóval többen, mint az Eb előtt bármikor! A különböző újságok, televíziós társaságok és rádiócsatornák is kerestek, és ha már megtiszteltek az érdeklődésükkel, nyaralás ide vagy oda, egyiküket sem akartam visszautasítani. Legalább beszélhettem arról, milyen csodálatos élményekkel gazdagodtam a nyár elején.

– Ezek szerint a vakáció alatt sem törölte ki a futballt a gondolataiból.
– Arra képtelen lennék! Az Európa-bajnokság egyenes kieséses szakasza idején már Olaszországban voltam, aligha kell ecsetelnem, milyen hangulat uralkodott. A döntőt a családom és a barátaim körében néztem végig, mindenki meg volt őrülve. A lefújást követően az emberek ellepték az utcákat, hatalmas buli volt. Halkan megjegyzem, én otthon maradtam, csendben örültem a játékosok, a stábtagok és nem utolsósorban Roberto Mancini diadalának.

– A magyar válogatott utolsó csoportmeccse óta másfél hónap telt el: az emlékek gyakran előjönnek?
– Aligha feledem, mit éltünk meg… Szinte minden pillanat előttem van. Remélem, de valójában biztos vagyok benne, hogy sokan vannak még így ezzel. A játékosokat nem akartam zargatni az elmúlt hetekben, ám jó néhányukkal azért beszéltem. Tudja, mi az érdekes? Az, hogy még most is ugyanazok az érzések kavarognak mindnyájunkban, mint a németek elleni mérkőzés lefújása után közvetlenül. Jóleső érzéssel tölt el minket, hogy örömet szereztünk Magyarországnak, ugyanakkor a mai napig bánjuk, hogy Münchenben elszalasztottunk egy nagy és alighanem soha vissza nem térő lehetőséget.

– Ezek szerint még mindig csalódott, mert nem sikerült a továbbjutás?
– Mindössze hét perc hiányzott, hogy olyat alkossunk, amire életünk végéig büszkék lehetünk… S ugyanúgy hét percet kellett volna még kibírnunk a portugálok ellen kapott gól nélkül. Nem beszélve arról, hogy a franciáktól kapott gól is elkerülhető lett volna. Ebből is látszik, hogy szépnek szép, amit elértünk, de még van hová fejlődnünk. Sebaj, szeptember elején megnyomjuk az „újraindítás” gombot, és újult erővel, az eddiginél is nagyobb motivációval vetjük magunkat munkába.

– Önnek mit adott az Eb?
– Megnyugvást. Ma már bevallhatom, noha maximálisan bíztam a fiúkban, kicsit féltettem is őket, hiszen a világ legerősebb válogatottjai közül három is az ellenfelünk volt. A végén mégis emelt fővel jöhettünk le a pályáról, abban a tudatban, hogy bár a csoportunkban az utolsó helyen zártunk, a végsőkig küzdöttünk és harcban álltunk a továbbjutásért. Boldoggá tesz, hogy ezt díjazták a szurkolók. Viszont, amint utaltam már rá, van bennem hiányérzet. Ha nem is sok minden, valami még hiányzik ahhoz, hogy történelmet írjunk.

– Azt is tudja, hogy mi?
– A hibák számát csökkentenünk kell! Az Európa-bajnokságon kapott gólokat is el lehetett volna kerülni. Félreértés ne essék, sohasem egy játékos hibázott, hanem a csapat. Ennek a válogatottnak a tagjai egy hajóban eveznek – együtt nyerünk, együtt is kapunk ki. Örömmel tapasztalom, hogy a futballisták úgy jönnek a válogatotthoz, mintha hazatérnének. Ezt a hozzáállást szerettem volna látni az első naptól fogva. Némi időbe beletelt, mire eljutottunk idáig, de a lényeg, hogy ezen a téren célba értünk – nagyjából egy éve. Ezért is vívtuk ki az Eb-részvétel jogát, ezért is vehettük fel a versenyt Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal.

– Azóta négy labdarúgó, Bolla Bendegúz, Kecskés Ákos, Lovrencsics Gergő és Varga Roland talált magának új klubot. Többre számított?
– Ne feledjük, hetek vannak még hátra az átigazolási időszakból, az említett játékosoknak szerintem lesznek még követőik… Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, a legtöbb futballista már kikéri a véleményemet a váltás előtt. Ebből azt szűröm le, hogy a klubcserénél már a válogatott szempontjait is figyelembe veszik, aminek nagyon örülök! S úgy veszem észre, nem az anyagi tényező az elsődleges nekik, sokkal inkább az, hogy a váltás valóban előrelépést jelentsen szakmailag.

– Úgy tudni, ön is kapott ajánlat egy válogatottól és két klubcsapattól…
– Korábban is érkeztek megkeresések, de mivel anyagilag voltak inkább kedvezőek, mintsem szakmailag, el sem gondolkodtam rajtuk. Ezúttal más volt a helyzet, szakmailag is jelentős kihívást jelentett volna az egyik topbajnokságban szereplő klub irányítása, ám az érdeklődést megköszönve gyorsan nemet mondtam. Meglehet, régimódi vagyok, de hűséges embernek tartom magam. A pályafutásom, sőt az életem végéig szeretnék lojális maradni azokhoz, akik kitartanak mellettem. Hosszú távú szerződés köt a Magyar Labdarúgó-szövetséghez, én pedig képtelen lennék itt hagyni ezt a válogatottat. Mindeközben szentül hiszem, hogy még több van előttünk, mint mögöttünk. Szóval amíg bíznak bennem, és én is úgy érzem, hogy van értelme a munkámnak, nem megyek sehova.

– Anglia azonban jön: szeptember másodikán folytatódik a világbajnoki selejtező. Ha nem tévedek, már felírta azon játékosok nevét, akik pályára léphetnek az Eb-ezüstérmes, majd Albánia és Andorra ellen.
– A kollégáimmal nyitott szemmel járunk, de nem titok, többé-kevésbé azokkal a futballistákkal kalkulálunk, akik az Európa-bajnokságon is bizonyították, hogy méltók a bizalomra. Azt ugyanakkor elárulhatom, hogy ha semmi sem jön közbe, Sallói Dániel is kap meghívót. Tizenhat meccsen kilenc gólt szerzett, kiérdemelte, hogy köztünk legyen. A névsort augusztus huszonötödikén ismertetjük, ám annyit hozzátehetek, hogy nagy meglepetésre nem kell számítani. Hét nap leforgása alatt megint három meccs vár a csapatra, ezért bő keretet hirdetünk, három kapus mellett huszonhárom mezőnyjátékost várunk majd Telkibe. Sigér Dávid sajnos hónapokra kiesett, remélem, a többieknél nem jön közbe sérülés vagy bármi más. Fontos lenne, hogy mindjárt az angolok ellen jó eredményt érjünk el.

– Ha a márciusi „körhöz” hasonlóan szeptemberben is hét pontot gyűjtene a csapat, elégedett lenne?
– Igen! Jóllehet a kilenc ponttal még boldogabb lennék…

AZ EURÓPAI SELEJTEZŐ CSOPORTJAI, MENETRENDJE

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTJA

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 9– 1 +8 9
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 10– 4 +6 7
3. Albánia 3 2 1 3– 2 +1 6
4. Lengyelország 3 1 1 1 7– 5 +2 4
5. Andorra 3 3 1– 8 –7 0
6. San Marino 3 3 0–10 –10 0


1. FORDULÓ, MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK
MAGYARORSZÁG–Lengyelország 3–3 (Sallai R. 6., Szalai Á. 53., Orbán 78., ill. Piatek 60., Józwiak 61., Lewandowski 82.)
Anglia–San Marino 5–0 (Ward-Prowse 14., Calvert-Lewin 21., 53., Sterling 31., Watkins 83.)
Andorra–Albánia 0–1 (Lenjani 41.)

2. FORDULÓ, MÁRCIUS 28., VASÁRNAP
Albánia–Anglia 0–2 (Kane 38., Mount 63.)
San Marino–MAGYARORSZÁG 0–3 (Szalai Á. 13. – 11-esből, Sallai R. 71., Nikolics 88. – 11-esből)
Lengyelország–Andorra 3–0 (Lewandowski 30., 55., Swiderski 88.)

3. FORDULÓ, MÁRCIUS 31., SZERDA
Andorra–MAGYARORSZÁG 1–4 (M. Pujol 90+2. – 11-esből, ill. Fiola 45+2., Gazdag 51., Kleinheisler 58., Nego 90.)
Anglia–Lengyelország 2–1
(Kane 19. – 11-esből, Maguire 85., ill. Moder 58.)
San Marino–Albánia 0–2 (Manaj 63., Uzuni 85.)

4. FORDULÓ, SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ, SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ, SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

9. FORDULÓ, NOVEMBER 12., PÉNTEK
20.45:
MAGYARORSZÁG–San Marino
20.45: Andorra–Lengyelország
20.45: Anglia–Albánia

10. FORDULÓ, NOVEMBER 15., HÉTFŐ
20.45:
Lengyelország–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Anglia
20.45: Albánia–Andorra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik