Válogatott: Maximális koncentrációval jó eredményre lehetünk képesek – Sallai

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 16:31
Szappanos Péter és Sallai Roland tartott sajtótájékoztatót a magyar labdarúgó-válogatott edzőtáborában, Telkiben, négy nappal a szombaton 18 órától sorra kerülő Magyarország–Anglia Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.
Sallai Roland hétfőn érkezett meg a válogatotthoz (Fotó: Török Attila) – a képre kattintva galéria érhető el!
Sallai Roland hétfőn érkezett meg a válogatotthoz (Fotó: Török Attila) – a képre kattintva galéria érhető el!

SZAPPANOS ÉS SALLAI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Budapest Honvéd kapusa, Szappanos Péter válaszolt arra a kérdésre, hogy sikerült-e már túltennie magát a kispestiek hektikus szezonján.

„Magam is meglepődtem azon, hogy mennyire gyorsan le tudtam zárni, nyilván így könnyebb volt, hogy pozitív lett a vége. Időm sem volt nagyon agyalni, hiszen egy hét szünetünk volt a felkészülés előtt. Frissen és tiszta fejjel kellett csatlakozni a válogatotthoz, ezen voltam én is.”

Ezután szóba került, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány már a kerethirdetéskor kijelentette: Gulácsi Péter és Dibusz Dénes fog védeni ezen a négy mérkőzésen.

„A keretben mindenkinek készen kell állnia arra, hogy bármikor sor kerülhet a játékára. Én is úgy állok az egészhez, ha sanszot kapok, akkor bizonyítani tudjak. A legfontosabb célom az volt, hogy bekerüljek a válogatott keretbe. Ez megtörtént, most pedig Gulácsit és Dibuszt kell támogatnom, miközben magammal úgy foglalkozom, hogy készen álljak, ha baj van.”

A Freiburg játékosa, Sallai Roland szerint nagyon fontos lesz, hogy csapatként jól funkcionáljanak szombaton Anglia ellen.

„Tudjuk, hogy milyen erős az ellenfél. Ha a taktika elemek minden apró részletét betartjuk, és maximálisan koncentrálunk, akkor jó eredményre lehetünk képesek. Nem számít, hogy már véget ért a szezon, a válogatottban, a címeres mezben mindig motiváltnak kell lenni. Örülünk, hogy nem üres lelátó előtt kell pályára lépnünk, hiszen úgy tudom, több, mint harmincezer gyerek lesz a Puskás Arénában. Aztán bízom benne, hogy a németek ellen már a szurkolók is ott lehetnek. Négy kemény meccs vár ránk, de a közelmúltban megmutattuk, hogy a magasan kvalifikált válogatottak ellen is jó eredményre lehetünk képesek.”

Az RB Leipzig elleni vesztes kupadöntővel kapcsolatban elmondta: neki még mindig fájó emlék, de innen is gratulál a lipcsei srácoknak, Gulácsi Péternek, Willi Orbán és Szoboszlai Dominiknak. Az is szóba került, hogy vajon freiburgi csapattársaival beszélt-e a németek ellen találkozóról?

„Őszintén szólva nem nagyon, mert fontos meccseink voltak a hajrában, aztán mindenki ment pihenni vagy a válogatottba, és azóta mindenki a feladataira koncentrál.”

A keddi edzés sajtónyilvános része

A MAGYAR KERET A JÚNIUSI NEMZETEK LIGÁJA-MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Vancsa Zalán (MTK)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik