Válogatott: Lepörgött előttem az egész életem – Nagy Zsolt a németeknek lőtt góljáról

Vágólapra másolva!
2022.06.12. 07:18
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Németországgal szombaton a Puskás Arénában. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzést követően a magyar gólszerzővel, Nagy Zsolttal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Fiola elfutott a jobb a szélen – kezdtük el a mondatot, amit aztán Nagy Zsolt folytatott:

„Sallai érkezett a hosszún, kapura tudta irányítani a labdát, Neuer csak paskolni tudta, és láttam, hogy a védő talán el is csúszott kicsit, talppal meg tudtam tolni, és ott már nem gondolkodtam, jól eltaláltam. Leírhatatlan érzés volt bennem, kirobbant minden.”

Videónkban részletesebben is kifejti, mit érzett a gól után, emellett elárulja: két nappal ezelőtt úgy volt, játszani sem tud. De szóba kerül az is, hogy a balul sikerült walesi Eb-selejtező után megtört, nem gondolta volna, hogy eljut idáig.

Gulácsi: Szenzációs volt a hangulat, még a németek is megjegyezték

Lang: Mondtam Ádám Martinnak, hogy a nagy fejében benne maradt egy gól

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1–1 (1–1)
Budapest, Puskás Aréna, 67 000 néző. Vezette: José María Sánchez (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Styles (Vécsei, 86.), Nagy Zs. (Nego, 69.) – Sallai R. (Gazdag, 76.), Szoboszlai – Szalai Á. (Ádám, 69.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
NÉMETORSZÁG: Neuer – Kehrer, Süle, N. Schlotterbeck – Hofmann (L. Nmecha, 85.), Goretzka (Gündögan, 68.), Kimmich, Raum – Havertz (Adeyemi, 85.), Musiala (Brandt, 78.) – Werner (Th. Müller, 78.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
Gólszerző: Nagy Zs. (6.), ill. Hofmann (9.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Olaszország 3 1 2 3–2 +1 5
2. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 3–3 0 4
3. Németország 3 3 3–3 0 3
4. Anglia 3 2 1 1–2 –1 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik