Válogatott: Legjobb az egyenes beszéd! – Bernd Storck a kerethirdetésről

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2021.06.01. 09:50
null
Bernd Storck nem irigyli Marco Rossit, akinek kedden az Eb-keretből kimaradó futballistákkal kell közölnie a rossz hírt (Fotó: Szabó Miklós)
Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi sikeres szövetségi kapitánya nem irigyli Marco Rossit, akinek kedden az Eb-keretből kimaradó futballistákkal kell közölnie a rossz hírt.

 

– Marco Rossinak kedden keretet kell szűkítenie: emlékszik, hogy öt esztendővel ezelőtt hogyan közölte a rossz hírt az érintett futballistákkal?
– Kezdjük azzal, hogy egy szövetségi kapitánynak ez a legkellemetlenebb és egyben legnehezebb feladat – mondta lapunknak adott interjújában Bernd Storck, aki a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra készítette fel a válogatottat. – A kontinenstornán mindegyik labdarúgó ott szeretne lenni, az összes futballista úgy készül, hogy részt vehessen a pályafutásában fontos eseményeken. Ráadásul meghozni ezeket a döntéseket sokszor nem könnyű, hiszen apró részleteken múlik, ki marad a keretben, és ki indulhat haza.

– Szemtől szemben közölte elhatározását a futballistákkal?
– Legjobb az egyenes beszéd! Mindenkivel négyszemközt leültem, és megindokoltam, miért határoztam így vagy úgy. A tisztelet úgy kívánta, hogy a játékosok először tőlem hallják a döntésemet. Később természetesen a csapatértekezleten is közöltem a futballistákkal a hírt. Szóval nem irigylem Marco Rossit ezekben az órákban.

– Öt évvel ezelőtt a huszonkilenc tagú keretből Megyeri Balázst, Kocsis Gergőt, Vida Mátét, Gyurcsó Ádámot, Korcsmár Zsoltot és az akkor még a Puskás Akadémiában futballozó Sallai Rolandot hagyta ki, aki azóta a Freiburg egyik ásza.
– Nos, Sallai Roland nagyon fiatal volt, akkoriban az utánpótlás-válogatottakban villogott. Meghívtam az összetartásra, legyen velünk, ízlelje meg, milyen az, amikor nagy eseményre készül a válogatott. Örülök a sikerének, Cipruson is követtem a fejlődését, azóta pedig, hogy a Bundesligában futballozik, még jobban figyelek rá. Sokan dicsérik Németországban, a Freiburgnál rendkívül elégedettek vele. Nagyot lépett előre. A selejtezőkön a válogatottban is láttam futballozni, harcos, bátor futballista, akinek a mentalitása az egyik legnagyobb erőssége.

– Igaz, hogy Gulácsi Pétert Európa legjobb kapusának tartja?
– Így van, ő Európa egyik legjobbja, és nem csak a Bundesliga sztárja. Elég csak a mutatóit megnézni, azt, hogy a Lipcse színeiben milyen kevés gólt kapott, és milyen hatékonysággal hárított. Nemcsak kézzel, lábbal is megbízható, ráadásul igazi vezér, Willi Orbánnal valóságos várfalat alkotnak.

– Tudja, hogy a válogatott csakúgy, mint öt évvel ezelőtt, ezúttal is Ausztriában készül az Európa-bajnokságra?
– Hallottam róla. Jól döntött a szakmai stáb, ugyanis Ausztriában minden adva van a jó és nyugodt munkához. És talán remek előjel is, ha ott készül az Eb-re a csapat. Nekünk annak idején kitűnően sikerült a felkészülés, néhány keretben lévő futballista talán még emlékszik azokra a napokra.

– Mit gondol, mekkora jelentősége volt a későbbi sikerekben annak az összetartásnak?
– Sokat jelentett, hogy nem kellett kapkodnunk, az erőnléti felkészítésre is volt időnk, mielőtt elővettük volna a taktikát. A csapatszellem szempontjából is különös jelentősége volt annak az időszaknak. Állítom, az osztrák környezet, az, hogy a futballisták a hegyekkel a háttérben tréningezhettek és friss levegőt szívhattak, csodát tett a csapattal.

– Őriz valamit a franciaországi Európa-bajnokságról: a jegyzetfüzetét, a belgák ellen viselt zokniját, bármit?
– Nem vagyok gyűjtögető típus. Sokkal inkább az emlékeimre támaszkodom.

– Szerencsére azokból sincs hiány...
– Sohasem feledem az Európa-bajnokságot. A franciaországi tornáról minden mozdulat és esemény örök emlék marad, ahogyan az is, hogy a négy város – Bordeaux, Marseille, Lyon és Toulouse – utcái magyar drukkerektől voltak hangosak. Úgy éreztem, mintha a csapat és a szurkolók együtt fejlődtek volna, együtt lépkedtünk előre és váltunk egyre sikeréhesebbé. A legmélyebben talán az Izland elleni összecsapás hangulata maradt meg bennem, a drukkerek az utolsó pillanatig űztek-hajtottak bennünket, az, hogy a lefújás előtti pillanatokban egyenlítettünk, nagyrészt nekik volt köszönhető.

– Utólag elárulhatja, a torna előtt mit mondott a játékosainak: „éljék túl” a csoportmeccseket, vagy inkább próbáljanak ébren álmodni, és hinni a csodában?
– Amikor az osztrákok elleni első összecsapásunk előtt az öltözőben ültünk, sok mindent mondtam a fiúknak, de azt biztosan, hogy higgyék el, bárkit képesek vagyunk legyőzni! Erősek, egységesek voltunk, akadtak persze extra egyéniségek, váratlan húzásokra képes futballistáink, elég, ha csak Kleinheisler László nevét említem, akit a norvégok elleni pótselejtezőn pályára küldtem, s nyomban óriási góllal hálálta meg a bizalmat. Nem ijedtünk meg senkitől, és ez döntőnek bizonyult. Persze az első összecsapáson némi szerencse is kellett a győzelemhez, hiszen ha a találkozó elején David Alaba berúgja a helyzetét, ki tudja, hogyan alakul az összecsapás és az Eb-szereplésünk, de jött Szalai Ádám, majd Stieber Zoltán káprázatos gólja. Szóval ott és akkor elhittük, hogy valóban sokra vagyunk képesek. Senki sem gondolta, hogy a csoport élén végzünk, mégis így lett.

– A stáb tagja volt Andreas Möller is. Vele tartja a kapcsolatot?
– Természetesen. Nem vagyunk napi kapcsolatban, mint annak idején, de olykor egymásra csörgünk, és jót beszélgetünk. Neki is megvan a maga munkája, Frankfurtban dolgozik sportigazgatóként, a felnőttek mellett a fiatalokkal is sokat foglalkozik, és úgy hallani, nagyon elégedettek vele. A franciaországi Európa-bajnokságon nagy hasznát vettük a tapasztalatának.

– Portugália, Franciaország, Németország ellen készülhet a csapat. Mit gondol a mostani csoportellenfelekről, esélyekről?
– Semmi kétség, a magyar válogatott némileg kívülállóként vághat neki a csoportmeccseknek. Az Európa-bajnokság legkeményebb kvartettjébe került a nemzeti csapat, ám mivel Marco Rossi szövetségi kapitány remek munkát végez, nem féltem az együttest. A futballban igenis bármi megtörténhet.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-RE KÉSZÜLŐ BŐ KERETE*
KAPUSOK:
Bogdán Ádám(Ferencváros),Dibusz Dénes(Ferencváros),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Tóth Balázs(Puskás Akadémia)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz(Mol Fehérvár FC),Botka Endre(Ferencváros),Fiola Attila(Mol Fehérvár), Kecskés Ákos(FC Lugano – Svájc),Lang Ádám(Omonia – Ciprus),Lovrencsics Gergő(Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Spandler Csaba(Puskás Akadémia),Szalai Attila(Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás(Mezőkövesd),Gazdag Dániel(Philadelphia Union – Egyesült Államok),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László(NK Osijek – Horvátország),Nagy Ádám(Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András(DAC – Szlovákia),Sigér Dávid(Ferencváros),Szoboszlai Dominik(RB Leipzig – Németország)
TÁMADÓK:Hahn János(Paksi FC),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár),Sallai Roland (Freiburg – Németország),Schön Szabolcs(FC Dallas – Egyesült Államok),Szalai Ádám(Mainz – Németország),Varga Kevin(Kasimpasa – Törökország),Varga Roland(MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

*Az Eb-re 26 játékos nevezhető

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik