Válogatott: „Minél több Sigér Dávidra lenne szüksége a magyar futballnak”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 12:01
Folytatjuk „Ez a csapatunk" cikksorozatunkat, melyben a héten kezdődő labdarúgó Eb előtt a magyar válogatott tagjai kerülnek fókuszba. Ezúttal Sigér Dáviddal foglalkozunk, aki a legutóbbi, 2016-os Európa-bajnokság idején, 25 évesen még az NB II-es Balmazújváros játékosa volt. Hogy azóta mi történt vele, jól tudjuk: három bajnoki cím a Ferencvárossal, Európa-liga- és Bajnokok Ligája-szereplés, s most készülhet a válogatottal a részben hazai rendezésű Eb-re. A középpályás 2017-ben Horváth Ferencnél lett stabil NB I-es labdarúgó. A tréner és a játékos is visszaemlékezett arra az időszakra – utóbbi még az ausztriai edzőtáborban azt is elárulta, szerinte minek köszönhetően jutott el ilyen magasságokba.

A magyar válogatott középpályása, Sigér Dávid még a válogatott ausztriai edzőtáborban beszélt nekünk arról, hogy néha meg kell csípnie magát, nem álmodik-e, hiszen néhány év alatt óriásit fordult vele a világ. Debrecenben nevelkedett, de már a 2005–2006-os idényben felnőttbajnokságban szerepelt: még csak 15 éves volt, amikor pályára lépett a Téglási VSE-ben, a megyei I. osztályban. Viszont az NB I-ig nagyon hosszú útja volt, mert csak a 2017–2018-as idényben vált stabil élvonalbeli játékossá. Előtte a Létavértesben, a DVSC-DEAC-ban, majd a Mezőkövesdben és a Balmazújvárosban évekig játszott előbb az NB III-ban, majd az NB II-ben.

„Vissza szoktam gondolni azokra az időkre, amikor még nem ilyen szinten sikerült futballozni. Ilyenkor azért átgondolom, hogy milyen utat tettem meg, és ez mindig erőt ad ahhoz, hogy igenis, nekem itt van a helyem, ezért megdolgoztam, nemcsak az ölembe esett ez a lehetőség. Ugyanakkor át szoktam gondolni azt is, amit az elmúlt néhány évben sikerült elérni, hogy már nem először van arra lehetőségem, hogy egész kimagasló közegben kell jól teljesítenem. Tényleg olyan futballisták között és olyan ellenfelek ellen, amit évekkel ezelőtt nem is gondoltam volna. De többször megálltam már a helyem, úgyhogy ilyenkor mindig megerősítem magam: a következő cél az, hogy az elkövetkezendő nagy tornán is megálljam a helyemet.”

Videónkban elárulja, szerinte minek köszönhetően tudott hirtelen ilyen sok mindent elérni

Balmazújvárosban a Budapest Honvéd jelenlegi trénere, Horváth Ferenc is volt az edzője.

„Előtte dolgoztam Kalmárral is, akit felfedezni nem nagy dolog, rajta a vak is látja, hogy benne azért van anyag. De Sigi nálam játszotta először végig az NB I-es szezont, holott azért voltak hullámvölgyek. Azt gondolom, tényleg nagy dolog egy ilyen kaliberű játékost adni a magyar labdarúgásnak, és azt gondolom, hogy jól járt vele a magyar labdarúgás, mert nagyon jó gondolkodású, profi mentalitású játékos, jó lenne, ha minél több lenne belőle.”

Sigér egyébként a 2013–2014-es idényben már játszott négy meccset az NB I-ben Mezőkövesden, de akkor még csak csereként (Véber György volt akkor a kövesdiek vezetőedzője, Sigér 2013. július 27-én debütált az NB I-ben az MTK Budapest–Mezőkövesd találkozón – a szerk.). Stabil élvonalbeli játékossá Balmazújvárosban vált a 2017–2018-as idényben. 2018-ban szerződött a Ferencvároshoz, amelyből 2019-ben lett válogatott, tavaly pedig a nemzeti csapatban is stabil taggá vált. 2020 szeptemberétől, egy meccs kivételével a válogatott összes találkozóján pályára lépett. Múlt héten, Ciprus ellen játszotta a 13. válogatott mérkőzését.

MAGYARORSZÁG EB-KERETE
KAPUSOK: Bogdán Ádám
(Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd),Gazdag Dániel (Bp. Honvéd),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik