Válogatott: Ilyen teljesítmény kell az Európa-bajnoksághoz – Kalmár

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 16:10
null
„Ott akarunk lenni a rájátszás döntőjében a Puskás Arénában” (Fotó: Földi Imre)
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dunaszerdahelyi AC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt a válogatottbeli visszatéréséről, a két Nemzetek Ligája-meccsünkről, az Eb-pótselejtezőről és a DAC menetrendjéről is beszélt a klubhonlapnak adott interjújában.

 

„Azt gondolom, hogy jól sikerült a felkészülés, két jó találkozót abszolváltunk – kezdte Kalmár Zsolt a válogatottal kapcsolatos kérdésre válaszolva. – Nagyon sok új játékos volt a keretben, de véleményem szerint így is sikerült összeszoknunk. Remek volt a hangulat, örültünk egymásnak. Törökországban meglepetésgyőzelmet arattunk, és az oroszok elleni másik meccsen is jól játszottunk, ám ott sajnálatosan nem sikerült pontokat szereznünk. Szerintem a jövőben ilyen teljesítményeket kell nyújtanunk, ha ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra.”

A dunaszerdahelyiek középpályása tíz hónap után volt ismét a válogatottnál, az Uruguay elleni stadionavatón súlyos sérülést szenvedett.

„Marco Rossi szövetségi kapitány meg is jegyezte edzés közben, hogy tavaly épp a Puskás Arénában tört el a bokám. Nem fűződnek jó élményeim a stadionhoz, de már túl vagyok rajta, ez már a múlt. Remélhetőleg a következő hónapban is kapok meghívót a válogatottba, és olyan teljesítményt nyújtok majd, hogy ezen gondolkodnia se kelljen a szövetségi kapitánynak” – mondta a középpályás a klubhonlapnak.

A magyar csapat a Nemzetek Ligája 2020–2021-es kiírásának megkezdése után az előzőre ugrik vissza, az Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában szerepel, és ha sikerrel veszi az októberi összecsapást, novemberben már a részben hazai rendezésű kontinensbajnokság részvételéért döntőzhet – hazai pályán.

„A következő összetartás még fontosabb lesz, hiszen október 8-án Bulgáriában küzdünk meg az Európa-bajnoki indulás lehetőségéért. A legutóbbi két találkozó megmutatta, hol tartunk taktikailag. A bolgárok elleni összecsapás után következik további két fontos mérkőzés a Nemzetek Ligájában, de mégiscsak a legközelebbi összecsapás bír nagyobb téttel, hiszen megvannak a saját céljaink. Ott akarunk lenni a rájátszás döntőjében a Puskás Arénában”
– tette hozzá Kalmár.

A dunaszerdahelyi csapatkapitány klubja közelgő meccsére is kitért, a Rózsahegy ellen véleménye szerint az ellenfél védőfalának áttörése hozhatja meg a sikert, ehhez pedig sok kreativitásra lesz szükség.

Kalmár csapattársával, a Genoától végleg megszerzett Schäfer Andrással interjút olvashat a Nemzeti Sport pénteki számában.

AZ EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
Időpont később:
Izland–Románia
Időpont később: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
Időpont később: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Bulgária, Magyarország és Románia sorsolással, feltöltéssel került a C-ligából az A-liga rájátszásába.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA,
3. CSOPORT
Szeptember 3.

Törökország–Magyarország 0–1 (Szoboszlai 80.)
Oroszország–Szerbia 3–1 (Dzjuba 48., 81. – az elsőt 11-esből, Karavajev 69., ill. A. Mitrovics 78.)
Szeptember 6.
Magyarország–Oroszország 2–3 (Sallai 62., Nikolics 70., ill. An. Mirancsuk 15., Ozdojev 34., Mário Fernandes 46.)
Szerbia–Törökország 0–0
Október 11.
20.45:
Szerbia–Magyarország
20.45: Oroszország–Törökország
Október 14.
20.45:
Törökország–Szerbia
20.45: Oroszország–Magyarország
November 15.
18.00:
Törökország–Oroszország
20.45: Magyarország–Szerbia
November 18.
20.45:
Szerbia–Oroszország
20.45: Magyarország–Törökország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 2 2 6–3 +3 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 3–3 0 3
3. Törökország 2 1 1 0–1 –1 1
4. Szerbia 2 1 1 1–3 –2 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik