Válogatott: ezért kezd Szalai az észtek ellen!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.15. 19:47
Röviddel ezelőtt kihirdette a magyar válogatott kezdőcsapatát az Észtország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre az eltiltott Marco Rossi kapitányt helyettesítő Cosimo Inguscio. Csütörtök délelőtt, amikor az MLSZ közzétette, hogy milyen színösszeállításban lép ma pályára csapatunk, még úgy gondoltuk a szerkesztőségen belül, hogy Szalai Ádám nem játszik, erre tessék: mégis ő rohamozza majd az észtek kapuját. Noha természetesen nem tudhatjuk, hogy pontosan mi szólt a döntés mellett, a számokat böngészve találtunk magyarázatot Inguscio húzására.

Azért gondoltuk, hogy Szalai Ádám nem lesz a kezdő tizenegy tagja, mert a szövetség Kádár Tamás négyes számú mezére dobott csapatkapitányi karszalaggal mutatta be a színösszeállítást, márpedig Kádár csak a harmadik számú kapitány, miközben Szalai a második.

Ennek ellenére Szalai mégis ott lesz a kezdő sípszótól a pályán, ami végső soron érthető, legalábbis ha a számok felől közelítünk. Szalai Ádám ugyanis az eddigi 50 válogatott meccsén 43 alkalommal volt kezdő, s mind a 17 gólját ezeken a találkozókon szerezte.

Így tehát a cserepadon kezd például Böde Dániel, aki Szalaival ellentétben és hozzá kepést valódi cserekirálynak nevezhető, hiszen a korábbi 24 fellépése során 19-szer a kispadról beszállva szerepelt a válogatottban, s öt góljából négyet is beugróként jegyzett.

Mindössze egyszer volt eredményes kezdőként, igaz, éppen Észtország ellen lőtt remek szólógólt az öt évvel ezelőtti vb-selejtezőn.

BÖDE GÓLJA

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT, 5. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG – élőben az NSO-n!
Budapest,
Groupama Aréna, 20.45 (Tv: M4 Sport). V: Enea Jorgji (albán)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Baráth, Orbán, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Nagy D., Kalmár, Kovács I. – Szalai. Megbízott szövetségi kapitány: Cosimo Inguscio
ÉSZTORSZÁG: Aksalu – Teniste, Vihmann, Tamm, Pikk – Antonov, Dmitrijev – Luts, Vassiljev, Ojamaa – Henri Anier. Szövetségi kapitány: Martin Reim

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ ÉSZTEK ELLENI MÉRKŐZÉSRE
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond
(Budapest Honvéd), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Budapest Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Ugrai Roland (Atromitosz – Görögország), Varga Roland (Ferencváros)

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
Görögország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Finnország 0–1
Október 15., hétfő
Észtország–MAGYARORSZÁG 3–3
Finnország–Görögország 2–0
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország445–0+512
2. Görögország4223–4–1 6
3. MAGYARORSZÁG41125–6–1 4
4. Észtország4133–6–3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik