Válogatott: Életem gólja lett volna, lesz egy álmatlan éjszakám miatta – Szalai Ádám

Vágólapra másolva!
2022.06.05. 07:32
A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra megverte 35 ezer magyar gyerek előtt a Puskás Stadionban a régóta veretlen Angliát! A találkozó után a csapatkapitánnyal, Szalai Ádámmal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Szalai Ádám szerint válogatottsága óta ez a győzelem benne van a top három mérkőzésben.

„Főleg azért, mert a labdával való játékunk rengeteget fejlődött az elmúlt években. Erre is fektettük a hangsúlyt, még akkor is, ha nagyon kevés időnk van ezt gyakorolni. A labda elleni játékunk már egy jó ideje működik, de azon van a hangsúly, hogy minél jobban építkezzünk a labdával. A gólig mindenképp ez volt az egyik legjobb mérkőzésünk, utána kicsit visszaálltunk. Még azon kéne fejleszteni, hogy a gól után maradjon meg a dominancia, de azért egy angol csapat ellen egy ilyen hetvenöt perc mindenképpen kiváló.”

Videónkban szóba kerül a lehetősége, amikor majdnem gólt szerzett a kezdőkörből, illetve a válogatott jövőjéről és a hangulatról is beszél.

SALLAI ROLAND: AZ ANGOLOK TALÁN BARÁTSÁGOS MECCSNEK FOGHATTÁK FEL

NEM BIZONYTALANODTAM EL, EZÉRT ELVÁLLALTAM – SZOBOSZLAI A 11-ESRŐL

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 3. CSOPORT
1. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–ANGLIA 1–0 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 38 500 néző. Vezette: Artur Dias (portugál)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Styles 82.), Schäfer, Nagy Zs. (Vécsei, 88.) – Sallai R. (Kleinheisler, 71.), Szoboszlai (Fiola, 82.) – Szalai Á. (Ádám, 88.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ANGLIA: Pickford – Walker (Stones, 62.), Maguire, Coady (K. Phillips, 80.) – Alexander-Arnold (R. James, 62.), Rice, Bellingham, Justin (Saka, a szünetben) – Bowen, Kane, Mount (Grealish, 63.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Szoboszlai (66. – 11-esből)
ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik