Válogatott: Az olaszok elleni fináléval tehetjük fel a koronát erre a sorozatra – Rossi

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.23. 23:59
null
Rossi büszke a játékosaira (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, Lipcsében Szalai Ádám csodagóljával Magyarország 1–0-ra megverte a házigazda németeket a Nemzetek Ligájában az A-liga 3. csoportjának ötödik fordulójában. Marco Rossi az M4 Sport kamerái előtt a győztes gólt szerző Szalai Ádámot méltatta.

 

„A mérkőzés előtt azt mondtam neki (Szalai Ádámnak – a szerk.), hogy az utolsó két mérkőzésére egészen biztosan emlékezni fog. Ez a gól, ebben a stadionban, Németország ellen még hihetetlenebbé teszi mindezt – árulta el Marco Rossi Szalai Ádám kapcsán. – Már az Európa-bajnokságon szerzett gólja is csodálatos volt. Ő egy olyan játékos, akit sajnálatos módon sokkal nagyobbra tartanak és tartottak külföldön, mint Magyarországon, és főleg azok, akik értenek a labdarúgáshoz.”

„Ádám nagyon is megérdemel minden dicséretet. Elképesztő védőmunkát végzett, akárcsak a többi támadó. Nagyon sok mindent feláldozott. Az első félidőben remekül teljesítettünk, a másodikban aztán nagyon is beszorítottak minket, nagyon mélyen kellett védekeznünk, és elfáradt a csapat. Ezért cseréltünk” – értékelt Rossi, hozzátéve, Szalai 50 percen át leszedte Joshua Kimmichet a pályáról, s nem hagyta, hogy rövid passzokkal tudjon operálni.

A magyar válogatott jövő hétfőn az olaszok ellen csoportdöntőt játszik az első helyért.

FLICK: KAPITÁNYKÉNT NEM VOLT MÉG ILYEN ROSSZ FÉLIDŐM
„Azt kell mondanom, a magyar csapat jól végezte a dolgát, nagyszerűen védekezett, egyszerű eszközökkel nehézzé tette az életünket, mert nagyon kevés helyet adott. Az első játékrész az eddigi 14 válogatott meccsem legrosszabb félideje volt. Hiányzott a bátorság, az intenzitás, és emellett sok volt a hiba is. A második már jobb volt, de kevés helyzetet alakítottunk ki” – értékelt önkritikusan Hansi Flick, a németek szövetségi kapitánya, aki elismerte, nem gondolta, hogy ilyen kevés lehetőségük lesz a meccsen.

„Az olaszok elleni fináléval tehetjük fel a koronát erre a sorozatra – jelentette ki a kapitány, aki bízott abban, hogy a csoport másik mérkőzésén iksz születik. – Számomra ez természetesen különleges meccs lesz. Örülünk annak, hogy a második helyet már bebiztosítottuk. Öt mérkőzésből tíz pont – ezt senki sem gondolta volna. Hálásnak kell lennünk a játékosoknak az erőfeszítéseikért.

„Mentálisan nagyon erősek vagyunkszögezte le Schäfer András. – Egy ilyen sorozat vége felé lehet ezt mondani. Sokszor bizonyítottuk, mennyire egyben vagyunk, mennyire tudunk küzdeni egymásért, és fejben mennyire ott vagyunk a meccs elejétől a végéig. Ebben nagyon sokat léptünk előre a tavalyi Eb-hez képest, ahol mindig a végén kaptuk a gólokat. Nagyon büszke vagyok a csapatra.”

„A másik része pedig, hogy inkább nekünk voltak olyan helyzeteink, amelyekkel eldönthettük volna a mérkőzést, de persze ők játszottak fölényben” – tette hozzá.

Mivel az olaszok legyőzték az angolokat, a csoportelsőség még nem garantált a magyar válogatottnak.

„Jobban örültünk volna, ha az már egy ünneplősebb meccs lehetett volna, de így is lehet az. Hatvanhétezer ember előtt ez egy nagyon jó feladat lesz, talán a legeslegjobb feladat, amit kívánhatunk magunknak.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA OLVASHATÓ EL!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
5. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–1)
Lipcse,
Red Bull Arena, 39 513 néző. V: Vincic (szlovén)
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – J. Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum – Kimmich, Gündogan (Musiala, 69.) – Gnabry (Kehrer, a szünetben), Th. Müller (L. Nmecha, 85.), L. Sané – Werner (Havertz, 69.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez – Gazdag (Kleinheisler, 67.), Szoboszlai (Nego, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 67.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szalai Á. (17.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzése
Olaszország–Anglia
1–0 (Raspadori 68.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 8–3 5 10
2. Olaszország 5 2 2 1 6–7 –1 8
3. Németország 5 1 3 1 8–6 2 6
4. Anglia 5 2 3 1–7 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik