Válogatott: az MLSZ-nek 21 napja van a CAS-hoz fordulni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.05. 13:12
Huszonegy napja van a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulni annak nyomán, hogy a FIFA helyben hagyta korábbi fegyelmi döntését, azaz zárt kapus marad a március 22-i, budapesti Magyarország–Románia világbajnoki selejtező.

Borbély Zoltán, az MLSZ jogi igazgatója és szóvivője az MTI-nek kedden azt mondta: megkapták a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA 22 oldalas indoklását, amelynek tanulmányozása jelenleg is zajlik. Hozzátette, a háromhetes határidő után további tíz napja van az MLSZ-nek, hogy részletes indoklást nyújtson be a svájci székhelyű szervezetnek.

A FIFA fellebbviteli testülete hétfőn mindegyik pontjában helyben hagyta az első fokon eljáró tanács által hozott súlyos szankciókat, amelyeket azt követően szabtak ki, hogy az augusztusi Magyarország–Izrael felkészülési mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban. Az MLSZ-re 40 ezer svájci frankos bírságot is kiróttak.

Az MLSZ hangsúlyozta, hogy – a FIFA céljaival egyetértve, de az ítélet arányosságát és a szankciók célravezetőségét továbbra is vitatva – a CAS-hoz fordul az ítélettel szemben, kimerítve ezzel valamennyi rendelkezésére álló jogorvoslati fórum lehetőségét.

A világbajnoki selejtezőcsoportjában jelenleg második magyar csapat március 22-én a Puskás Ferenc Stadionban fogadja a vele azonos pontszámmal álló, harmadik helyezett románokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik