Válogatott: nagy érdeklődésre számít az MLSZ novemberre

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 22:02
null
„Úgy látjuk a jelentkezésekből, hogy nagyon szeretnének segíteni a csapatnak” (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) úgy látja, hogy a szurkolók nagyon szeretnének segíteni a magyar válogatottnak a soron következő Európa-bajnoki pótselejtezőn és két Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

 

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M1 aktuális csatornán csütörtök este emlékeztetett rá, hogy a jegyértékesítés pénteken 10 órakor indul a három hazai találkozóra.

„Arra számítunk, hogy a szurkolók nagyon szeretnének ott lenni a magyar válogatott hazai mérkőzésein. Úgy látjuk a jelentkezésekből, hogy nagyon szeretnének segíteni a csapatnak” – mondta.

A szövetség által már korábban ismertetett menetrendre is kitért. Eszerint az értékesítés „a megszokott rendnek megfelelőn” zajlik, először a Szurkolói Klub tagjai válthatják meg a kombinált jegyeket, majd ha marad még, akkor november 2-től, azaz hétfőtől a klubtagsággal nem rendelkezők is vehetnek jegyeket, a későbbiekben pedig majd egy-egy mérkőzésre is lehet belépőt vásárolni, ha még mindig rendelkezésre állnak majd.

„De a hozzánk beérkezett jelzésekből azt látjuk, óriási az érdeklődés, nagyon sok szurkoló szeretne a helyszínen segíteni a csapatnak, és reméljük, hogy együtt sikerül kivívni az Európa-bajnoki részvételt” – utalt a november 12-i, Izland elleni pótselejtezőre. Hozzátette: a mérkőzésekre kizárólag online lehet jegyeket vásárolni, nem lesz helyszíni értékesítés, és a Szurkolói Klub tagjainak 20 százalékos kedvezmény jár.

A magyar válogatott az Eb-pótselejtező után 15-én a szerbeket, 18-án pedig a törököket fogadja ugyanott, a Puskás Arénában.

Sipos Jenő emlékeztetett rá, az, hogy nézők is ott lehetnek a mérkőzéseken, a szeptember 24-i budapesti európai Szuperkupa-mérkőzésnek a következménye. Mint mondta, az európai szövetség (UEFA) sikeresnek ítélte a rendezést és a szervezést, és úgy döntött, hogy a befogadóképesség harminc százalékáig megnyitja a stadionokat a szurkolók előtt.

„Ez nagyjából a Puskás Arénában húszezer szurkolót jelenthet, ami, azt hiszem, óriási segítség lehet a csapat számára” – mondta.

Kiemelte ugyanakkor az egészségügyi és járványügyi előírások betartásának fontosságát, emlékeztetett rá, hogy a maszkviselési kötelezettséget már kormányrendelet szabályozza a szabadtéri rendezvényekre és sporteseményekre vonatkozóan is.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség az elmúlt hónapokban is folyamatosan felhívta a figyelmet az egészségügyi előírásokra, illetve a járványügyi szabályok betartására. Ezt tettük az elmúlt napokban is, amikor megjelent a kormányrendelet, de nagyon fontos az egyéni felelősségvállalás is, mindenki érezze azt, hogy saját maga és a szurkolótársai érdekében nagyon fontos a maszkviselés” – hangsúlyozta Sipos.

Arra a sajtóinformációra, hogy az azerbajdzsáni háborús helyzet miatt Magyarország, Budapest esetleg egy negyeddöntős összecsapás megrendezésének a lehetőségét is megkapná három csoporttalálkozó és egy nyolcaddöntő mellé a jövő évre halasztott Európa-bajnokságon, úgy reagált a szóvivő, hogy az UEFA és az MLSZ is az eredeti terveknek megfelelően készül a 12 helyszínes Eb lebonyolítására.

„Ha bármilyen változás van, Magyarország és a Magyar Labdarúgó-szövetség készen áll arra, hogy alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez. Jelen pillanatban ennyit tudok mondani ezzel a kérdéssel kapcsolatban” – tette hozzá.

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA

EB-PÓTSELEJTEZŐ (NL-RÁJÁTSZÁS)
A-LIGA

Október 8.

Bulgária–Magyarország 1–3
November 12.
20.45:
Magyarország–Izland (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
B-LIGA, 3. CSOPORT
Szeptember 3.:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6.: Magyarország–Oroszország 2–3
Október 11.: Szerbia–Magyarország 0–1
Október 14.: Oroszország–Magyarország 0–0
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország4227–4+38
2. MAGYARORSZÁG42114–3+17
3. Törökország4313–4–13
4. Szerbia4223–6–32
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik